2024. august 3., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A marosszentgyörgyi Máriaffi-kastély parkjában levő 713 és 803 éves tölgyfánál helyezett el plakettet tegnap délelőtt a község polgármestere.

Fotó: Nagy Székely Ildikó


A marosszentgyörgyi Máriaffi-kastély parkjában levő 713 és 803 éves tölgyfánál helyezett el plakettet tegnap délelőtt a község polgármestere. Ugyanekkor a kastélypark elé kétnyelvű táblák kerültek, amelyek a műemlék épületre, illetve a körülötte levő természetvédelmi területre hívják fel az arra járók figyelmét. A Szent György-napi rendezvénysorozat keretében zajlott momentumot Sófalvi Szabolcs községgazda üzenetértékűnek nevezte.

– Azt szeretnénk tudatosítani a fiatal generációkban, hogy ha az elődeik hét-nyolc évszázadon át meg tudták védeni ezeket a fákat, akkor ezt nekik is meg kell tenniük. A két tölgyfát egy alacsony kerítéssel vettük körül, a cél ugyanis nem az volt, hogy elzárjuk őket a látogatók elől, hanem éppen az, hogy megmutassuk értéküket.

A polgármester Zalaszentgyörgy testvértelepülés polgármesterét, Kovács Dezsőt idézte, aki a plakett leleplezésénél így fogalmazott:

– Míg az emberi élet Isten ajándéka, a tölgyfa megmaradása külön kegyelem.

 

Idén megkezdenék a korszerűsítést a kastélyban

Sófalvi Szabolcs azt is elmondta, hogy az eléggé elhanyagolt kastélypark a marosszentgyörgyi kutatóintézet tulajdona. Az önkormányzat szeretné átvállalni a terület karbantartását, szándékában áll erről tárgyalni a kutatóintézettel. Az 1870-ben újjáépített, a kommunizmus évtizedeiben államosított kastélyt a korábbi polgármester idején szolgáltatták vissza a Máriaffi család Kanadában élő leszármazottainak, akik értékesítették a műemlék épületet. A Kulturális Minisztériumnak elővásárlási joga lett volna, de nem tulajdonított figyelmet a kastélynak, így a marosszentgyörgyi önkormányzat megvette. Az épületet az összeomlás fenyegette, pályázati úton azonban sikerült a tetőt újjáépíteni, így megmentették a pusztulástól. Az elkövetkezőkben újabb pályázatok révén folytatnák a felújítást.

– Eindítottuk az engedélyeztetési folyamatot, 38 különféle engedélyre van szükség a munkálatok elindításához. A jövő hónapban elkezdődnek a régészeti ásások, ez a lépés is elengedhetetlen a felújítás rajtjához. Remélhetőleg még idén neki tudunk látni a korszerűsítésnek – mondta a polgármester, akitől azt is megtudtuk, hogy bár korábban a polgármesteri hivatalt szándékoztak a kastélyba költöztetni, a jelenlegi elképzelések szerint egy multikulturális falumúzeumot, illetve kulturális központot hoznának itt létre.

Az önkormányzat szintén tegnapra időzítette a szentgyörgyi bölcsőde avatását, ez azonban a bútorzatot biztosító cég késlekedése miatt két héttel későbbre halasztódott.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató