2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Jól haladnak a Márton Áron negyed korszerűsítésével

Jól halad a kivitelező a marosszentgyörgyi Márton Áron tömbháznegyed korszerűsítésével, a múlt héten a tömbházak közötti részen kezdtek aszfaltozni.


Fotók: Sófalvi Szabolcs Facebook-oldala



A községben az összes többi tömbháznegyed korszerűsítése lezárult, és bár nehézkesen indult, most végre a Márton Áron negyed is új köntösbe öltözik. Sófalvi Szabolcs polgármester lapunknak elmondta, amióta a községet vezeti, talán ezen beruházás kapcsán ütköztek a legtöbb akadályba, emiatt késett a felújítás elkezdése.

– Elég nagy erőfeszítések árán sikerült elkezdeni a munkát, mivel számos akadályt kellett elhárítanunk, többek között a tömbházak közötti telkek jogi helyzetét kellett tisztázni, beszerezni a szükséges jóváhagyásokat, engedélyeket, a közbeszerzés is bonyolult volt, majd az időközbeni áremelkedések késleltették a munka elkezdését. Ugyanakkor azt is meg kellett várnunk, hogy az új gázvezetékeket elhelyezzék és a különböző bekötéseket elvégezzék a szolgáltatók.

Mindezek ellenére azt is el kell mondanom, hogy amióta polgármester vagyok, talán nem láttam még munkálatot, amellyel ennyire jó ütemben haladna a kivitelező. A versenytárgyalást egy olyan cég nyerte el, amely már több marosszentgyörgyi utcát korszerűsített, köztük a Cinege, Szilvafa, Hársfa, Patak utcákat – tudtuk meg a község vezetőjétől.

A Márton Áron negyedbeli korszerűsítés keretében új esővízelvezető vezetékeket helyeztek el, ahol a régiek nem voltak működőképesek, korszerűsítik a járdákat, az úttestre és a tömbházak mögötti részekre aszfaltréteg kerül, a középső köves, füves részen aszfaltozott parkolókat alakítanak ki, emellett egy okospadokkal ellátott kis játszótér is készül, illetve rendbe teszik a kis piacot, valamint új térfigyelő kamerákat szerelnek fel, információs pannót is felállítanak, amelyen a közérdekű dolgokról értesülhetnek a környéken lakók.

A polgármester szerint a napokban már az aszfaltozás folyt, és a tervek szerint az év végéig a tömbházak által körülölelt részt fejezik be, a tömbházak mögötti részt és a játszóteret nem valószínű, mivel addig valószínűleg beköszönt a hideg időjárás.


„Okos” és takarékos közvilágítás

Zöldépületté alakítanák a hivatal székhelyét

A közbeszerzési szakaszban van az az innovatív pályázat, aminek köszönhetően energiatakarékos és „okos” közvilágítást építenek ki a köz- ségben. Ugyanakkor az önkormányzat egy másik pályázatot is benyújtott a Környezetvédelmi Alaphoz, azáltal bővítenék és „zöldépületté” alakítanák a polgármesteri hivatal székhelyét.

A napokban van a közbeszerzése annak a pályázatnak, amit nemrég nyert meg a község, és aminek révén korszerűsítik a közvilágítást Marosszentgyörgyön, Tófalván és Csejden. Sófalvi Szabolcs kifejtette, minden oszlopra takarékos, LED-es világítótesteket szerelnek, „okos” programozás alapján fog működni a teljes rendszer, azaz a világítás intenzitása csökken, illetve erősödik majd annak függvényében, hogy éppen milyen a forgalom az adott helyszínen, ugyanakkor a főúton az átjárók környéke jobban meg lesz világítva. A beruházás után a jelenlegi költségek több mint felére csökken majd a villamosenergia-fogyasztás a községben – hangsúlyozta a polgármester. A pályázat összege több mint egymillió lej.

A fenti projekt le sem zárult, a marosszentgyörgyi önkormányzat máris újabb innovatív pályázatot nyújtott be, szintén a Környezetvédelmi Alaphoz, amely a középületek energetikai hatékonyságának a növelését célozza. Ezáltal a polgármesteri hivatal székhelyét szeretnék bővíteni, illetve „zölddé” alakítani. – Eddig ezt nem tekintettük prioritásnak, hiszen elsőbbséget élvezett a közösség, a lakosság számára fontos beruházások, ellenben most már igencsak küszködünk a helyszűkével, ugyanakkor környezetvédelmi szempontból nagyon jó pályázati lehetőség adódott, amennyiben a projektünk nyertes lesz, amellett, hogy bővítjük a székhelyünket, zöldépületté alakíthatjuk át, alternatív energiaforrási lehetőségeket vehetünk igénybe – ismertette a beruházás előnyeit a község vezetője. 


A sorompót felszerelték, de a beüzemelés várat magára

A sorompókat ugyan végre felszerelték az Észak, valamint az Állomás utcai balesetveszélyes vasúti átkelőhelyeknél, azonban az üzembe helyezésük várat magára – válaszolta érdeklődésünkre Sófalvi Szabolcs. A marosszentgyörgyi önkormányzat évek óta kéri a Román Állami Vasúttársaságot, hogy sorompóval, fény- és hangjelző berendezéssel tegye biztonságossá a község területén a vasúti átkelőket, hiszen forgalmas a hely, az évek során több, emberéletet is követelő baleset történt.





A polgármester elmondta, folyamatosan érdeklődnek, igyekeznek sürgetni a vasúttársaságot, hogy végre elhárítsák a balesetveszélyt az Állomás, illetve az Észak utcai átkelőknél, annál is inkább, mert egyre korábban sötétedik, és gyakori a ködös időjárás. Éle-tekről van szó, ezért abban reménykednek, hogy az év végéig megoldódik a probléma, legutóbb ugyanis a vasúttársaság decemberre ígérte ezt. Némi előrelépés történt az ügyben, több év és kérések sorozata után a vasúttársaság végre felszerelte a sorompókat, tehát készen van a szerkezet, viszont az üzembe helyezése továbbra is várat magára, arra hivatkoznak, hogy összhangba kell hozni a működését a többi átkelőhellyel a Marosvásárhely–Szászrégen útvonalon.

Az önkormányzat minden tőle telhetőt megtesz, a vasúti átkelő előtt a táblákat rendszeresen tisztítják, cserélik, hogy azok észrevehetőek legyenek a gépkocsivezetők számára, és óvatosságra intsék őket. 


Új játszótér és futballpályák

A marosszentgyörgyi gyerekek és fiatalok örömére számos új beruházás történt az utóbbi időben, az aprónép nemrég vehette birtokba a színes, hangulatos játékelemekkel ellátott Új utcai játszóteret, a nagyobbak pedig a mellette lévő, új műfüves minifoci- és kosárlabdapályát. Az Állomás utcában is elkészült egy minifocipálya uniós forrásokból, az öltözők építése folyamatban van. Mindemellett nagy sikernek örvend a helyi önkormányzat kezdeményezése, miszerint a marosszentgyörgyi iskolásokat havi egy tornaórára a Maros-parton lévő fedett műjégpályára viszik, és korcsolyázni tanulnak.





Sófalvi Szabolcs polgármester rámutatott, az Új utcában, a tömbháznegyedben nagy szükség volt egy új játszótérre, valamint egy kis futballpályára, ezért a rendelkezésre álló felületet úgy osztották el, hogy minden igénynek megfeleljen, parkolóhelyeket alakítottak ki, illetve érdekes játékelemekkel berendezett játszóteret és műgyepes pályát adtak át a gyerekeknek. Hozzátette, érdekes díszkivilágítással készülnek az ünnepekre, és nemcsak a községközpontot, hanem néhány játszóteret is hangulatossá tesznek, hogy örömet szerezzenek a gyermekeknek. Ugyanakkor rövidesen a játszótereken okospadokat is elhelyeznek, így lehetőségük lesz a szülőknek a telefontöltésre, illetve internetcsatlakozásra.

Korszerű futballkomplexum Marosszentgyörgyön

Szintén a gyerekek, fiatalok számára biztosítanak sportolási lehetőséget az uniós pályázattal, aminek köszönhetően a község az Állomás utcában minifocipályát alakít ki, öltözőkkel. Ezzel párhuzamosan a Maros-parton a Székelyföldi Labdarúgó Akadémia által a magyar kormány támogatásával kialakított két nagy méretű futballpályán már javában zajlik a sportélet, több száz gyerek jár focizni. Közben épül a két újabb pálya, öltözőkkel, lelátóval, így a megyében a legkorszerűbb futballkomplexum lesz Marosszentgyörgyön – nyugtázta Sófalvi Szabolcs.

Emellett októberben kezdődött, és folytatódik novemberben meg decemberben is az önkormányzat által kezdeményezett program, amelynek keretében a marosszentgyörgyi és a csejdi iskolások havonta egy tornaórát a jégen tölthetnek, szervezetten busz viszi-hozza őket, és egyre több a pozitív visszajelzés a szülőktől, pedagógusoktól, hogy nagyon hatékonynak találják, a gyerekek élvezik. Olyanok korcsolyáznak, akik ma nyolcadik osztályosok, de eddig még soha nem léptek jégre – jegyezte meg a község vezetője.




Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató