Marossárpatak falukönyve

Újraéleszteni őseink szokásait, hagyományait, megőrizni szellemi, kulturális, építészeti hagyatékait: nemzetünk, egyházaink, elődeink iránti becsületbeli kötelességünk.

Ádám Gyula fotója

Újraéleszteni őseink szokásait, hagyományait, megőrizni szellemi, kulturális, építészeti hagyatékait: nemzetünk, egyházaink, elődeink iránti becsületbeli kötelességünk. Templomainkat, temetőinket, iskoláinkat, művelődési otthonainkat, néprajzi, helytörténeti múzeumainkat, könyvtárainkat építeni, karbantartani, megmenteni a jövőnek – úgyszintén. Kistérségeink jeles szülötteiről megemlékezni, nekik emlékplakettet, kopját, szobrot állítani, nevükről középületet elnevezni: úgyszintén. Megtartani, ápolni, továbbadni nyelvünket, vallásaink tanításait még inkább. Mindezekre nagyon jó – és követendő – példa Marossárpatak. Itt hagyományőrzők, néptáncművelők tevékenykednek, a falunak erdélyi viszonylatban egyedi szoborparkja, néprajzmúzeuma, faluújságja van. A közelmúltban pedig az erdélyi magyarság gazdagabb lett egy újabb falukönyvvel.

Az utóbbi két évtizedben nagy lendületet vett szűkebb hazánkban, Erdélyben és a Székelyföldön is a helytörténet-kutatás és a falutörténet-írás, monográfiaírás. Az ilyen jellegű könyvek szerzőinek elsődleges célja az, hogy hidat alkossanak a falu múltja és jelene között, azazhogy a település mai lakóit megismertessék régiójuk, szülőföldjük történetével. Ezt a célt tűzték maguk elé Marossárpatak falutörténetének szerkesztői is. Berekméri Edmond és Gálfi Tibor pedagógusoknak ezáltal sikerült egy újabb fehér foltot eltüntetni az erdélyi székely-magyar települések helytörténet-kutatásának térképéről.

De miért is van szükségünk ilyen jellegű könyvekre? Először is azért, mert az emberek túlnyomó többsége ezeken keresztül, a szülőfalu, a kistérség, a szűkebb haza hely- és régiótörténetén keresztül ismerheti meg népe és nemzete történetét. Másodszor pedig egy ilyen könyv elolvasása jó értelemben vett lokálpatriotizmust gerjeszt a település tősgyökös lakóiban. Szülőfaluja történetének megismerésével büszkébb lesz az ember arra, hogy e táj szülötte, e közösség része.

Marossárpatak – eddig megtalált – legrégibb írásos említése 1263-ból származik, ami arra utal, hogy a település már az előbbi évszázadokban alakulófélben volt – tudjuk meg a falutörténetből. A könyv elején Adorjáni Károly hajdani tanító röviden mutatja be a falu történetét 1943-ig. Az őskori és ókori, helyi vonatkozású leletek megismerése után Gálfi Tibornak a falu gazdasági életéről szóló adatait találjuk. A helyi református egyházközség történetét Berekméri Edmond vázolja, majd a Jehova tanúi, az adventista gyülekezetek és a görög rítusú felekezet rövid történetét Antalfi Zoltán, illetve Cserei Sándor tárja az olvasó elé. A falunak több temetője is van, tudjuk meg a következő fejezetből, majd a helyi közoktatás történetére derül fény. A művelődési életet Gálfi tolla nyomán ismerjük meg, utána a hadtörténeti rész következik, amit Berekméri állított össze. A népesség számának alakulását bemutató fejezetben Csurkui Tibor a helyi roma közösséget mutatja be. „Régebb nem úgy volt, mint most” – tudjuk meg a marossárpataki népszokásokat bemutató fejezetből, amelyet Berekméri (Ercsei) Enikő és Gálfi Tibor tár az olvasó elé. A sportélet is fontos része volt a faluközösségnek, derül ki a következőkben. A kötet lapjait interjúk és visszaemlékezések zárják.

A falutörténet különleges és kiemelkedő színfoltját képezik a hajdani kulákokkal (Nagy Károlyné, Nagy György, Böjte István), világháborús veteránokkal (Varga Mihály, Szántó István, Székely János, Peres András, Vajda Péter, Kali Sándor, Gólya István, Kluzsán János, Peres Albert, Nagy Ferenc, Mózes Domokos, Besenyei Ferenc), a faluközösség – a maguk pászmájában – jeles tagjaival (Kozma Barna polgármesterrel, Miholcsa József szobrászművésszel, Böjte Attila labdarúgóval, Gál István orvossal, Bakó Béla Ferenc-rendi szerzetessel, Vajnár József mérnökkel, másokkal) készített interjúk. Ez nem véletlenszerű, ugyanis Berekméri Edmond évek óta készíti, gyűjti és közli ezeket a Vásárhelyi Hírlap és a Marossárpataki Újság hasábjain. Egy másik, szemet gyönyörködtető tartalma a könyvnek a gazdag távolabbi és közelmúltat bemutató fényképgyűjtemény.

A falutörténet – amint a szerkesztők vallják – nem a teljesség igényével készült. Nem monográfiát akartak írni, csak a több évtizede gyűjtött levéltári, könyvészeti, oral history adatokat kívánták „egy csokorba kötni” és az olvasók elé vinni, eloszlatva ezáltal a falu több évszázados történetére telepedett „ködöt”. A könyv így is terjedelmes, olvasmányos, szívet-lelket gyönyörködtető kiadvány. (Berekméri Edmond, Gálfi Tibor: Marossárpatak. Egy hagyományőrző település múltja és jelene. Marosvásárhely, 2011)

Nemes Gyula