2024. august 19., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

ELNÖK

2020. április 24-én kelt 

       269. számú rendelet 

a Maros Megyei Tanács 2020. áprilisi nyilvános, soros ülésének összehívásáról

A Maros Megyei Tanács elnöke,

a jelenlegi járványügyi helyzet alakulására, valamint a 2020/3-as katonai rendelet által előírt tilalmakra és korlátozásokra való tekintettel,

mivel a hatóságok felelőssége olyan intézkedéseket bevezetni, amelyek biztosítják, hogy az intézmény tevékenysége optimális körülmények között folyjon, az előírt egészségügyi szabályok betartásával,

a 2020/3. sz. katonai rendelet 2. cikkének rendelkezéseit elemezve, és figyelembe véve a tanács jelenlegi összetételét, illetve azt a kötelezettséget, hogy egyenlő feltételeket kell teremteni a helyi választott képviselők mandátumuk gyakorlásához a tanács valamennyi tagja számára,

szem előtt tartva a Maros Megyei Tanács szervezéséről és működéséről szóló rendelet 68. cikkében említett körülményeket, amelyeket a tanács utólag módosított és kiegészített 2019/115. sz. határozatával hagytak jóvá,

a közigazgatási törvénykönyvre vonatkozó 2019/57. sz. sürgősségi kormányrendelet 178. cikkelyének (1) bekezdését, 179. cikkelyét, alátámasztva a 134. cikkely (1) bekezdésének a) pontjával és a 135. cikkellyel, valamint a 196. cikkely (1) bekezdése b) pontjának előírásai alapján

elrendeli:

1. cikkely (1): Összehívja a Maros Megyei Tanács plénumát nyilvános, soros ülésre 2020. április 30-án 13 órára. Az ülésre videókonferencia formájában kerül sor.

(2): A soros ülés napirendtervezete a jelen rendelet szerves részét képező mellékletben található.

2. cikkely (1): A megyei tanács ülésének nyilvános jellegét a videókonferencia élő közvetítésével biztosítják a megyei önkormányzat Facebook közösségi oldalán.

(2): Alkalmazandóvá válnak a Maros Megyei Tanács szervezéséről és működéséről szóló szabályzat IV. fejezetének 6. szakaszában szereplő speciális rendelkezések, amelyeket a Maros Megyei Tanács utólag módosított és kiegészített 2019/115. sz. határozatával hagytak jóvá.

3. cikkely: Jelen rendeletet közzétesszük a helyi sajtóban és az intézmény weboldalán, és elküldjük a megye jegyzőjének, a megyei tanácsosoknak, a Maros Megyei Tanács szakapparátusához tartozó igazgatóságoknak, szolgálatoknak és osztályoknak.


Péter Ferenc Ellenjegyzi

ELNÖK Paul Cosma

FŐJEGYZŐ


A Maros Megyei Tanács elnöke 2020. 04. 24-i 269. sz. rendeletének melléklete


A Maros Megyei Tanács áprilisi soros ülésének 

NAPIRENDTERVEZETE


1. Határozattervezet a Maros megye 2020. március 31-i költségvetés-végrehajtásáról szóló jelentés jóváhagyásáról; 

Indítványozó: Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke

2. Határozattervezet Maros megye 2019. évi bevételi és kiadási költségvetése zárszámadásának, valamint az éves pénzügyi kimutatások – a mellékletekkel együtt – jóváhagyásáról;

Indítványozó: Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke

3. Határozattervezet egyes intézkedések meghatározásáról a Maros megye köztulajdonába megvásárolt, Marosvásárhely, Dorobanţilor utca 30. sz. alatti ingatlanra vonatkozóan;

Indítványozó: Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke

4. Határozattervezet a Maros Megyei Tanács által irányított, 2020. évi gazdasági-szociális tevékenységek programjának jóváhagyásáról;

Indítványozó: Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke

5. Határozattervezet egy kiegészítő okirat jóváhagyásáról a 19.100/683/11i/06.09.2018. sz. szerződéshez;

Indítványozó: Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke

6. Határozattervezet egy kiegészítő okirat jóváhagyásáról a 18.062/268/23.08.2018. sz. szerződéshez; 

Indítványozó: Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke

7. Határozattervezet egy közigazgatási területi egység Aqua Invest Mureş Közösségfejlesztési Társuláshoz való csatlakozásának a jóváhagyásáról; 

Indítványozó: Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke

8. Határozattervezet egy „áthágási értesítés” jóváhagyásáról a 2019.03.27-i 832. sz. szerződés kötelezettségeivel kapcsolatosan, amely a Maros megye kerelőszentpáli 1-es övezetében a köztisztasági szolgáltatás részeként a települési hulladék összegyűjtésére és elszállítására, valamint más, hulladékot illető folyamatokra vonatkozik;

Indítványozó: Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke

9. Határozattervezet egy „áthágási értesítés” jóváhagyásáról a 2019.03.27-i 831. sz. szerződés kötelezettségeivel kapcsolatosan, amely Maros megye szászrégeni 4-es övezetében a köztisztasági szolgáltatás részeként a települési hulladék összegyűjtésére és elszállítására, a szászrégeni hulladékátrakó állomás működtetésére, valamint más, ezzel összefüggésben levő folyamatokra vonatkozik;

Indítványozó: Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke

10. Határozattervezet egy „áthágási értesítés” jóváhagyásáról a 2019.03.27-i 833. sz. szerződés kötelezettségeivel kapcsolatosan, amely Maros megye mezőrücsi 7-es övezetében a köztisztasági szolgáltatás részeként a települési hulladék összegyűjtésére és elszállítására, a mezőrücsi hulladékátrakó állomás működtetésére, valamint más, hulladékot illető folyamatokra vonatkozik;

Indítványozó: Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke

11. Határozattervezet a Maros Megyei Tanács utólag módosított 7/2019. sz. határozatának 2. melléklete módosításáról, amely a tanács szakapparátusának egyes szervezési intézkedéseire vonatkozik;

Indítványozó: Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke

12. Határozattervezet a Maros Megyei Tanács utólag módosított 80/2017. sz. határozatának 2. és 4. melléklete módosításáról, amelyek a tanács kezelésébe tartozó egyes közintézmények szervezési intézkedéseire vonatkoznak;

Indítványozó: Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke

13. Határozattervezet a Maros megye 2019. évi tűzvédelmi kapacitásáról készült jelentés és a tűzvédelem hatékonyságának növelését célzó intézkedések jóváhagyásáról;

Indítványozó: Alexandru Cîmpeanu, a Maros Megyei Tanács alelnöke

14. Határozattervezet „A repülőtér modernizálása és az általános szállítási mesterterv célkitűzéseinek teljesítése” elnevezésű beruházás műszaki-gazdasági dokumentációjának és műszaki-gazdasági mutatóinak a jóváhagyásáról. A célkitűzés: a felszálló- és leszállópálya bővítése a hozzá tartozó berendezésekkel együtt, beleértve a rádiónavigációs felszerelés áthelyezését, a repülőgép-parkoló kibővítését és az utasterminál bővítését;

Indítványozó: Ovidiu Dancu, a Maros Megyei Tanács alelnöke

15. Határozattervezet azoknak a magántulajdonban lévő ingatlanoknak a kisajátításáról, amelyek „A repülőtér modernizálása és az általános szállítási mesterterv célkitűzéseinek teljesítése” elnevezésű, megyei érdekeltségű beruházás munkatelepének a területén vannak. A célkitűzések: a felszálló- és leszállópálya bővítése a hozzá tartozó berendezésekkel együtt, beleértve a rádiónavigációs felszerelés áthelyezését, a repülőgép-parkoló kibővítését és az utasterminál bővítését;

Indítványozó: Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke

16. Kérdések, interpellációk, válaszok, vélemények.


Péter Ferenc

ELNÖK 



Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató