2024. august 1., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Maros megyében is lezárult az MPP jelöltállítása

  • 2016-04-24 16:11:06

Nyárádszeredában tartotta jelölőgyűlését a Magyar Polgári Párt Maros megyei szervezete. 

Nyárádszeredában tartotta jelölőgyűlését a Magyar Polgári Párt Maros megyei szervezete. A gyűlésen számba vették a megye területén induló szervezeteket, jelölteket. Berki Ferenc elnök beszámolója szerint a megyében 14 településen indul külön (önálló) listával a Magyar Polgári Párt, továbbá hat településen az RMDSZ listáin szerepelnek a polgári alakulat jelöltjei – olvasható az MPP sajtóirodájának közleményében. 
Maros megyében különböző élethelyzetben élnek a magyar közösségek, Marosvásárhely pedig kiemelt figyelmet érdemel, ezért az önálló indulás mellett arra törekedtek, hogy a magyar érdek ne sérüljön a versenyhelyzetből adódóan – mondta el Berki Ferenc, aki utalt az RMDSZ-szel kötött országos megállapodásra. Ennek célja, hogy a választás szabadságának biztosítása mellett ne sérüljön a magyar érdek. A Magyar Polgári Párt felelős politizálásra törekedik, ezért minden olyan esetben a megállapodást szorgalmazta, ahol az etnikai arányok ezt kívánták. Közös listát állít a párt Jedden, és az RMDSZ polgármesterjelöltjét támogatja, akárcsak Koronkán és Marosszentannán, ez utóbbi településen viszont a közös polgármesterjelölt támogatása mellett az MPP külön tanácsosjelölt-listát indít. Ugyancsak a magyar érdek érvényesítésének növelése érdekében a párt visszavonta maroskeresztúri polgármesterjelöltjét, és egy közös független polgármesterjelölt támogatásáról döntött. Maroskeresztúron az MPP tanácsosjelöltjei önálló listával indulnak, és Kovács Edit független jelölt támogatására kérik szavazóikat. 
„Marosvásárhely esetében Soós Zoltán mint minden magyar polgármesterjelöltje jelenti a garanciát egy korrekt magyar–magyar együttműködés megvalósítására. A magunk részéről ezért mindenkit arra kérünk, hogy támogassuk a közös magyar jelöltet, hiszen hosszú idő óta reális esély mutatkozik a változásra. Mindenkinek tudatában kell lennie annak, hogy most nem a kicsinyes egyéni érdekek vagy sértődések idejét éljük, nem a pártérdek a prioritás, hanem a közös jövőnk a tét” – fogalmazott a gyűlésen jelen lévő Biró Zsolt pártelnök. 
A Maros Megyei Tanács esetében a Magyar Polgári Párt a megyei etnikai arányokból kiindulva nem kívánja rontani a magyar érdekérvényesítés esélyeit, ezért az RMDSZ megyei listájára mint a „magyar listára” tekint, és nevesíti jelöltjét a számára fenntartott helyre. „Tudatában kell lennünk, hogy a magyar közösség szempontjából nem mellékes, hogy ki tölti be a tanácselnöki tisztséget. Péter Ferenc mint a Székelyföldi Regionális Tanács elnöke jelenti a garanciát az MPP számára, hogy célkitűzéseinket támogatni fogja” – érvelt Biró Zsolt. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató