Markó Béla versei
Visszabontás
Láttam, hogy egykettőre visszabontja
félkész pulóverem, már gombolyag
ismét, és fojtogatta torkomat
a sírás, hogy csak azt lesem naponta,
mikor lesz készen, s most pedig a minta
miatt, mert nem jó mégsem, hát megint
elölről kezdi, más modell szerint
vesz méretet, majd egy kockás papírra
rajzolgat, aztán újból nekifog,
néz engem, nézi a kockás lapot,
s a puha gyapjú végre engedelmes
fűként terül szét, hullócsillagot
rejteget itt-ott, tücsökszó ragyog
már benne, hátha most tökéletes lesz!
2010. június 28.
Lejárt szonett
Arany-, ezüst-, réz- és vasforgatagban
járunk Balázzsal az ócskasoron,
s mert lelkendezik ő is szakadatlan,
most hökkenek meg, hogy gyerekkorom
már régiség lett, mint betört zsebóra,
foghíjas írógép, biciklilánc,
használt kitüntetés, lejárt pénz s csorba
üvegmadár, minden, amit kívánsz,
ha tényleg ezt kívánod, kipirul
Balázs, s időnként szinte megigézve
áll egy-egy tárgynál, és úgy veszi kézbe,
úgy ámul s mérlegel, hogy elszorul
a torkom: nincsen hova visszamennem,
de hátha majd így venne kézbe engem.
2010. szeptember 5.
