2024. august 2., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Markó Attila őrizetbe vételének engedélyezését kéri a DNA

  • 2014-11-23 16:27:16

A Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) Markó Attilának, az RMDSZ képviselőjének őrizetbe vételét és előzetes letartóztatását kérte a parlamenttől – derült ki a vádhatóság közleményéből.

A Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) Markó Attilának, az RMDSZ képviselőjének őrizetbe vételét és előzetes letartóztatását kérte a parlamenttől – derült ki a vádhatóság közleményéből.
Az ügyészség már pénteken reggel közölte, hogy bűnvádi eljárást indít a képviselő ellen hivatali visszaélés gyanújával. Markó Attila tagja volt annak a restitúciós bizottságnak, amely 2011-ben az ügyészség szerint jóváhagyott egy olyan kárpótlást, amelynek összegét úgy állapították meg, hogy egy telek értékét a reális árához képest háromszorosára becsülték. Az ügyben többek között a szervezett bűnözés ellenes vádhatóság főügyészét, Alina Bicát is őrizetbe vették, aki akkor szintén a bizottság tagja volt.
A román törvények szerint törvényhozót csak a parlament engedélyével tartóztathat le az ügyészség. A közlemény szerint a testület a 2011. március 15-i ülésén döntött az ügyészség által törvénytelennek tartott kárpótlásról. A vádhatóság szerint ezáltal 263 millió lej kárt okoztak az államnak.
Markó Attila az egyik közösségi oldalon közzétett bejegyzésében leszögezte, hogy „semmi köze nincs a Bica-féle cirkuszhoz”, nem is vádolják bűnrészességgel. Hozzátette: az állítólagos érintetteket, vagyis a kárpótolt személyeket nem ismeri, mind a neveket, mind az összefüggéseket a médiából maga is most hallotta először. Úgy vélte, hogy ellene a vád pusztán az, hogy a restitúciós hatóság keretében működő központi kártérítési bizottság tagja volt, amikor a szóban forgó döntés született.
„Mindaddig, amíg a hatóság elnöke, négy alelnöke és az igazságügyi minisztérium képviselője (akik 6 személyt jelentenek a 11 tagú bizottságból) helyesnek minősített bármit az ülésenként amúgy sok száz vagy ezernél is több ügyben, addig nekem sem minőségem, sem pedig értelme nem volt azt megkérdőjelezni. A bizottság elé amúgy is csak egy táblázat került, nem a dossziék” – írta a képviselő.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató