Markó Béla – 60
2011-09-02 13:45:02
- Nagy Miklós Kund
A költő visszatért. Pár nappal e szép, kerek évforduló, Markó Béla 60. születésnapja előtt talán ez lenne vele kapcsolatosan a leglényegesebb közlendő.
A költő visszatért. Pár nappal e szép, kerek évforduló, Markó Béla 60. születésnapja előtt talán ez lenne vele kapcsolatosan a leglényegesebb közlendő. Igen, rövid idő alatt egymás után három új verseskötete is bizonyítja, hogy a líra visszakövetelte azt a fő helyet, amit korábban a szerző életében betöltött, a vers újra meghatározó módon jelen van a mindennapjaiban. Jó hír ez a versbarátoknak, akiknek valószínűleg nem mondtam újat az első mondatommal, hiszen a nemrég megjelent Tulajdonképpen minden, az Út a hegyek közt és a Visszabontás hamar keresett, népszerű kötetekké váltak. A bennük olvasható szonettek illetőleg haikuk egyike-másika közkívánatra olyankor is felcsendült a közönség körében, amikor Markónak éppen valamelyik friss próza- vagy esszékötetét mutatták be valahol. Ezt személyes tapasztalatból is állíthatom.
Volt egy elég hosszú időszak, amikor politikai feladatvállalása, politikusi elfoglaltságai a költészetet háttérbe kényszerítették nála. És képzelhető, micsoda csatákat kellett vívnia önmagával, hogy ezt az állapotot elfogadja, de akkoriban a közéleti szerepvállalás imperatívusza erősebb volt az évtizedeken át megszokott íráspenzum kényszerénél, a lírai önkifejezés belülről fakadó parancsszavánál. Aztán mégiscsak feloldódott az írni, nem írni dilemma, és nehéz döntés nyomán egyszer csak ismét újrakezdődtek szépliteratúrai utazásai”. Újra felment északra, a „Tercinákra”, felkereste a „magányos Jambust”, megcsodált „sok-sok Rímet hosszú ölelésben”. Megint jöttek a versek, születtek a szonettek, a kötetté összeálló lírai naplók. Az életmű az utóbbiak nélkül is jelentős és gazdag, de mégiscsak megszakadt egy időre, a költő joggal érezheti, hogy pótolni kell, ami kimaradt, kiteljesíteni az évtizednyi időszakot, amikor szépirodalmi szöveget nem írt, és sok lehetséges kis remeke nem látott napvilágot. Szerencsére alkotókedve újra olyan töretlennek látszik, mint ifjabb korában. Pedig nem lehetett könnyű túllépni kételyein, amelyek önkéntelenül is megfogalmazódhattak benne. „A versek visszalépést is jelentenek, hiszen ott kellett elkezdenem, ahol akkor abbahagytam” – vallotta nyilvánosan a minap, amikor fiatalabb pályatársa, Demény Péter faggatta Kolozsváron a Visszabontás című kötete bemutatóján. De mint mindeddig megszoktatott, Markó Béla most is a nehezebb utat választotta. Mai mondandóját, köznapinak vélhető témáit régi, hagyományos kötött versformába, szonettbe öntve nemesíti költészetté, másokat is megérintő önreflexióvá. „Egyelőre nem vagyok hajlandó lemondani a szonettről, hiszen éppen az az érdekes, hogy meg kell küzdenem vele” – hangsúlyozta a költő a kincses városban. De hát még igen sok küzdelem várhat rá, elvégre a lírai galaxis is bizonyára végtelen. Nem kétséges, hogy számtalan kihívást tartogat még a költő Markó Béla számára is. Kívánjuk hozzá mindazt, amire szüksége lesz, hogy mindezeknek kellőképpen megfelelhessen. Isten éltesse sokáig!
