2024. august 3., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A község jelenlegi és volt diákjainak ünnepi műsorával emlékeztek az 1848-as szabadságharcra, a rendezvény helyszíne a zsúfolásig telt kultúrotthon volt.


A község jelenlegi és volt diákjainak ünnepi műsorával emlékeztek az 1848-as szabadságharcra, a rendezvény helyszíne a zsúfolásig telt kultúrotthon volt. A jelenlevőket Jánosi Ferenc polgármester köszöntötte, hangsúlyozva, nagy öröm számára a közösséggel együtt ünnepelni március 15-ét, hiszen a szabadság ünnepe „megerősít összetartozásunkban”. Márkos Pál önkormányzati képviselő felszólalásában felidézte a fekete márciusi eseményeket, amikor 1990. március 19-én hallották a Marosvásárhelyi Rádióban elhangzó segélyhívást, s Ernyéből is elmentek néhányan a Bolyai térre, ahol már egy kisebb tömeg gyűlt össze. „Nagyernyéből három személyt ismertem fel. A magyarságnak a román parasztok elől az RMDSZ székházának padlására felmenekült képviselői között, Sütő András mellett, ott volt a nagyernyei Ferenczi József és Nagy Árpád is. Aztán egy nappal később hírét vettük, hogy újabb autóbuszok indultak botokkal, fejszékkel felfegyverzett emberekkel a Görgény völgyéből Marosvásárhely felé. A magyar falvak – Sáromberke, Nagyernye és Marosszentgyörgy – igyekeztek megakadályozni ezt, így több mint 15 autóbusznak kellett visszafordulni Szászrégen irányába. Sajnos, mielőtt ez megtörtént volna, Csipor Antal polgártársunk az életével fizetett, Balázs Dezső és Nemes Zoltán megsebesültek” – osztotta meg emlékeit a jelenlévőkkel Márkos Pál. Ezt követően az ünnepség résztvevői egypercnyi csenddel adóztak a nagyernyei Csipor Antal és a sáromberki Gémes István emlékének. Márkos Pál azoknak a nevét is megemlítette, akik 25 évvel ezelőtt megvédték a települést a felbujtott Görgény-völgyi parasztoktól, és akiket emiatt később meghurcoltak (Csiszér Árpád, Szakács György, György László és Papp István). „Az utánunk következő nemzedéknek nem szabad elfelejtkeznie azokról a nagyernyei hősökről, akik bátran kiálltak, áldozatot vállaltak magyarságunkért. Büszkék vagyunk rájuk, de ugyanakkor reméljük, hogy a fekete március soha nem fog megismétlődni” – mondta az elöljáró. A marosvásárhelyi RMDSZ ügyvezető elnöke, Kovács Mihály Levente felszólalásában hangsúlyozta, ma sem akar mást az erdélyi magyarság, mint amit százhatvanhét évvel ezelőtt: szabadságot, jólétet, biztonságot, a szülőföldön való boldogulást, a törvény előtti egyenlőséget. „Más-más eszközökkel, más-más körülmények között ugyanazért küzdünk, ugyanazokat a célokat akarjuk megvalósítani. Huszonöt évvel a rendszerváltást követően ma is újra és újra meg kell küzdenünk az anyanyelvű oktatásért, hogy iskoláink lehessenek, hogy legyen önálló magyar kar az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen, hogy anyanyelvünkön szólalhassunk meg a közhivatalokban, hogy a kommunizmus által elkobzott és visszaszolgáltatott javainkat ne államosíthassák újra, hogy szabadon használhassuk szimbólumainkat. Ahogyan 1849-ben, 1956-ban, ma sem tudnak minket megtörni abban az elkötelezett küzdelemben, hogy minden nehézség ellenére is megmaradunk, talpra állunk, hiszen él bennünk nyelvünk, kultúránk és a szabadságvágy. A márciusi ifjakhoz hasonlóan ma is a jövőbe kell tekintenünk. A nemzeti identitásunkért folytatott harc csak összefogással, tisztánlátással lesz eredményes” – fogalmazott Kovács Mihály Levente.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató