Két nap múlva lesz március idusa. Az RMDSZ a koronavírus-járvány miatt lemondta idei március 15-i tömeges köztéri rendezvényeit. Azt javasolja a magyaroknak, hogy az évforduló alkalmából egyénileg vagy kisebb csoportokban helyezzék el koszorúikat a megemlékezőhelyeken, így tesznek a szövetség helyi és országos vezetői is.
Eszünkbe jutnak a rendszerváltás előtti és az azt követő márciusok is. Marosvásárhelyen a diktatúra idején is kijártak néhányan a Székely vértanúk emlékművéhez, titokban gyertyát gyújtottak, vagy virágot helyeztek el, miközben bármelyik pillanatban rajtuk üthetett a milícia.
A ’89-es fordulat után az erdélyi magyarság azt hitte, hogy szabadon ünnepelheti a minden magyarok ünnepét.
Mekkorát tévedett! Az 1848–1849-es magyar forradalom és szabadságharc évfordulójának első „szabad” megünneplése ’90-ben incidensekbe fulladt, megzavarták a békés ünneplőket. A Vatra Românească magyarellenes provokatív tüntetést szervezett Marosvásárhelyen és Szatmárnémetiben is. Az RMDSZ országos elnöksége nyilatkozatban, Maros megyei vezetősége – Sütő András aláírásával – nyílt levélben hozta a hatalom tudomására a magyarság fenyegetettségét. A Nemzeti Szövetség Ideiglenes Tanácsa azonban nem reagált az RMDSZ jelentéseire.
Pár nap múlva a Vatra Românească „kulturális” szervezet a román kormányerők támogatásával szervezetten környékbeli románokat szállított Marosvásárhelyre; azok feldúlták a város központját, majd rátámadtak a mindaddig békésen tiltakozó magyarokra. A fekete márciusként emlegetett események évekre visszavetették a város és a megye fejlődését.
Véres incidensek már nem történnek, a nacionalizmus azonban ma is „él” Marosvásárhelyen. A minap arról cikkezett az egyik lap, hogy mennyit szenvedtek a románok az elmúlt 30 év alatt a magyarok különböző nemzeti ünnepei során, az egymást követő kormányok cinkos nemtörődömsége miatt, amelyek hatalmuk megőrzése érdekében bármire képesek voltak. És örömmel állapította meg, hogy idén csend van, „a koronavírusnak kellett ránk jönnie, hogy a magyarság lemondjon a románok megalázásáról: a március 10-i felvonulásról és a 15-i nagygyűlésről”.
Nos, 30 évvel a rendszerváltozás után így állunk. Nem lesz ugyan szervezett rendezvény, de minden jóérzésű magyar ember kimehet egy szál virággal, gyertyával a Székely vértanúk emlékművéhez, és egy szebb jövő reményében megemlékezhet az 1848–49-es forradalomról és szabadságharcról.
