2024. august 1., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Marad az egyfordulós polgármester-választás

  • 2016-05-04 15:58:26

Elhárította az állásfoglalást az alkotmánybíróság szerdán a tavaly elfogadott önkormányzati választási törvény azon cikkelye ügyében, amelynek alapján június 5-én egyfordulós polgármester-választást készülnek tartani az országban.
A testülettől a bukaresti törvényszék kért utólagos normakontrollt az Adevărul című lap Bukarest főpolgármesteri címére pályázó főszerkesztő-helyettese, Liviu Avram által benyújtott alkotmányossági óvás nyomán. Az újságíró hiányos támogatói listával, mindössze három támogató aláírással függetlenként kérte felvételét a bukaresti szavazólapra, amikor pedig ezt elutasították, alkotmányossági kifogást emelt.
Avram a szerdai ülésen kifejthette álláspontját az alkotmánybíróság előtt. Azzal érvelt, hogy míg a törvény értelmetlenül szigorú feltételeket támaszt a polgármesterjelöltekkel szemben, addig a polgármesterek megválasztásakor nem gondoskodik a képviseleti demokrácia egyik alapelvének érvényesüléséről.
A helyhatósági választási törvény szerint a polgármesterjelölteknek a választók 1 százalékának támogatását meg kell szerezniük ahhoz, hogy felvételüket kérjék a szavazólapra: ez Bukarest esetében 18 ezer támogató aláírást feltételez. Másfelől az egyfordulós választás nyomán egy jelölt a voksok akár 20-30 százalékával is polgármester lehet, annak ellenére, hogy a szavazók 70-80 százaléka valamelyik ellenjelöltjére akarta bízni a település vezetését – fejtette ki az újságíró.
A testület megalapozatlanként elutasította az óvás azon részét, amely a jelöléshez szükséges támogató aláírások számára vonatkozott. Augustin Zegrean, az alkotmánybíróság elnöke rövid sajtónyilatkozatában rámutatott: a választási törvények kidolgozása a parlament hatásköre, ennek részleteibe a bíróság sosem szólt bele.
Arról pedig, hogy egy- vagy kétfordulós legyen-e a választás, azért nem foglalt állást az alkotmánybíróság, mert csak azokat a törvénycikkelyeket vizsgálhatja, amelyek az adott panaszos ügyét közvetlenül érintik. Zegrean szerint az óvás arról szólt, sérültek-e a panaszos alkotmányos jogai, amikor elutasították jelöltségét, de ennek semmi köze ahhoz, hogy hány fordulós a választás.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató