2025. február 11., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Harmincöt évvel ezelőtt a marosvásárhelyi gyertyás-könyves tüntetés a Kárpát-medencei magyar közösség számára is példát mutatott nemzettudatból és jövőt formáló cselekedetből. A demonstráció célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az önálló magyar oktatás, valamint a magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés létrehozására. Az évforduló alkalmából az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete megemlékező felvonulást szervezett a középiskolai diákok részvételével. A sportcsarnok előtt gyülekezők átvonultak Aranka György szobrához, ahol Kovács Ákos mondott beszédet a marosvásárhelyi ifjúság nevében.  


Fotó: Nagy Tibor


„Ma egyértelműnek és természetesnek tűnik, hogy magyarul tanulhatunk. De ezt  annak köszönhetjük, hogy 1990-ben az emberek felismerték a veszélyt, és mertek cselekedni – nekik mondott köszönetet a fiatalok nevében Kovács Ákos, majd így folytatta: – Harmincöt évvel ezelőtt ezen a napon százezer marosvásárhelyi ment ki az utcára. Nagyszüleink, szüleink voltak azok. De mégsem mondtunk nekik még kellőképpen köszönetet. Engedjétek meg, anya, apa, tati, mami – köszönöm szépen, hogy anyanyelvemen tanulhattam.”

Beszédében hangsúlyozta, hogy nincsenek kőbe vésett kivívott jogok. Amit felmenőink vérrel és verejtékkel megszereztek, most a mi feladatunk megtartani. Tanulnunk kell a történelemből, és folyatnunk kell a harcot az elődeink által képviselt szabadságért és az igazságért. ’90 februárjának szellemiségében tartsunk össze ma is egy közösségként, és ne felejtsük el soha, hogy a mi generációnk felelőssége, hogy őrizze, amit elértek nekünk. Tartsuk életben a gyertyák lángját és az álmaikat, hiszen rajtunk áll, hogy valóra váltsuk azokat. Együtt emlékezünk a múltra, miközben a jövőt építjük.

A megemlékezés zárómomentumaként a résztvevők koszorúkat és virágokat helyeztek el a kezében gyertyát és könyvet tartó Aranka György szobránál. Ezzel fejezték ki elismerésüket a felvilágosodás anyanyelvi és művelődési vezéralakja előtt. Az ő eszméit képviselték az 1990-es gyertyás-könyves demonstráció résztvevői is. Diákok és szüleik. Tanulók és tanáraik. Példájuk ezennel követőkre talált. 

Az eseménysorozat este gálaműsorral és díjátadóval folytatódott a marosvásárhelyi Kultúrpalotában. 


Fotó: Nagy Tibor


Átadták a Könyv és Gyertya díjakat


A marosvásárhelyi Kultúrpalotában színvonalas ünnepség keretében adta át hétfőn este az RMDSZ Maros megyei és marosvásárhelyi szervezete a Könyv és Gyertya díjat azoknak a Maros megyei személyeknek, akik életük, munkásságuk során kiemelkedő módon segítették a magyar közösséget, és 35 évvel ezelőtt, február 10-én ott voltak, kiálltak és szervezték a város történetének legnagyobb tömegmegmozdulását a magyar nyelvű oktatás védelmében. A bátorságuk és kitartásuk ma is példaértékű. 

A Könyv és Gyertya díjat az 1990. február 10-i, a kisebbségi jogok védelméért meghirdetett könyves-gyertyás néma tüntetés emlékére hozta létre az RMDSZ Maros megyei szervezete. Idén 11  megyebeli személyt tüntettek ki vele: Béres Andrást, Borbély Lászlót, Demeter Andrást, Gálfalvy Györgyöt, Jakots Lászlót, dr. Kikeli Pált, Káli Király Istvánt, Köllő Gábort, Markó Bélát, Miholcsa Józsefet és Szepessy Lászlót. (m.b.)



Fotó: Karácsonyi Zsigmond




Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató