2024. august 3., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A Bernády Alapítvány által a múlt csütörtökön szervezett kisebbségi konferencián részt vett Vasile Dîncu, az IRES (Elemzési és Stratégiai Intézet) elnöke, aki szerint látványos javulás mutatkozik a magyarok megítélésében.

Fotó: Mózes Edith


A Bernády Alapítvány által a múlt csütörtökön szervezett kisebbségi konferencián részt vett Vasile Dîncu, az IRES (Elemzési és Stratégiai Intézet) elnöke, aki szerint látványos javulás mutatkozik a magyarok megítélésében: míg a 90-es évek elején a lakosság alig 15%-ának volt jó véleménye a magyarokról, mára ez az arány eléri a 73%-ot. Sőt, szemben a kezdeti csaknem százszázalékos elutasítással,  a közvélemény-kutatás során megkérdezettek 51 százaléka gondolja azt, hogy a kettős állampolgárságnak nincs negatív hatása a román-magyar kapcsolatokra.
 
Nincs bizalom a politikum iránt
Az IRES elnöke egy tanulmányt is bemutatott, amely szerint miközben a román-magyar kapcsolatokban a kölcsönös tolerancia jelei mutatkoznak, hatalmas előrelépés történt az egymás  kölcsönös megítélésében, addig  szinte teljesen elveszett az embereknek a politikai megoldásokba, a politikusokba vetett bizalma. Sem a magyarok, sem a románok nem hisznek már abban, hogy  a politikum életképes megoldásokat kínálhat a kisebbségeknek akár az identitás megőrzése, akár a kultúra terén vagy más területeken. 
– Mára ott tartunk, hogy úgy mondjam, „restartálnunk” kell a párbeszéd módozatait, és  nem csupán ideológiai értelemben, hanem a közösségeink jövőjét érintő gyakorlati megoldások keresésében. Ezt várják ebben a pillanatban mind a románok, mind a magyarok, s azt hiszem, hogy a partnerségnek ez az újraélesztése lehet a megoldás. Ami nem jelenti azt, hogy teljesen lemondanánk a politikai megoldásokról, hanem azt, hogy ne a politikai megoldás legyen az egyetlen, amely ezt az érzékeny, egy kisebbségi közösség életét, illetve a többséghez való kapcsolatát befolyásoló területet érinti. A politikai megoldás legtöbbször más utakon halad, és nem biztosít maximális együttműködést és hatékonyságot.
A választási kampányok rontják az etnikumközi kapcsolatokat
A választási kampányok legtöbbször megrontják az etnikumok közötti viszonyokat – derül ki a tanulmányból –,  sokszor nagyon jó politikai vagy közösségi projektek megbuknak a politikai és kampányretorika következtében, és mindent elölről kell kezdeni. A román-magyar kapcsolatokban három szakaszt különböztetett meg: az első  volt a kölcsönös elutasítás szakasza, a második a kölcsönös ignorancia, közömbösség, de mint mondta, úgy hiszi, mára  eljutottunk az etnikumközi kapcsolatok „nagykorúsodásáig”, egy olyan pontig, amikor nem román, nem magyar, hanem  erdélyi közösségi térséget kell kialakítani. Ezt az elvárást tapasztalja ma a közösségek szintjén. Úgy vélte, a  politikum is kezdi érteni és megérteni ezt, és, hogy a közeljövőben fontos változásoknak lehetünk tanúi. – Klaus Johannis győzelme például azt mutatja, hogy általában Romániában a politikum elveszítette autoritásának nagy részét. Az emberek más megoldásokat keresnek. A politikusoknak és a pártoknak tudomásul kell venniük ezt, és ehhez kell alkalmazkodniuk, ha meg akarnak maradni – jelentette ki végül Vasile Dîncu, az IRES elnöke.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató