Magyar Nobel-díjasok

• 2014-08-21 15:33:21

16. Herskó Ferenc (Avram Hershko)

Sorozatunkban a magyar és magyar származású Nobel-díjas tudósokat mutatjuk be olvasóinknak

16. Herskó Ferenc (Avram Hershko)

1937. december 31-én született Karcagon. Nagyapja Herskó Sámuel, az izraelita hitközség kántora volt, Tiszaszászfaluból települt Karcagra. Nagyanyja, Braun Helén Oláhszentmiklóson született. Hat gyermekük közül a legidősebb, Herskó Mózes a karcagi izraelita – Nószi és Tuba elemi iskola igazgató tanítója volt, később Vácott és Budapesten dolgozott. Édesanyja, Wulcz Margit nagy műveltségű, jószívű és igen népszerű asszony, akinél sok fiatal tanult angol nyelvet. A házasságból két fiú született, László és Ferenc, akik szeretettel teli, meleg, rendkívül kulturált környezetben éltek mindaddig, amíg a magyarországi zsidóságot sújtó tragédia őket is elérte. Édesapjukat, Herskó Mózest 1943-ban az orosz frontra vitték munkaszolgálatra, a család 1944-ben először a város szélén, a temető mellett létesített gettóba, innen pedig a szolnoki gyűjtőhelyre került. Azt a transzportot, amelybe őt édesanyjával és testvérével együtt osztották, Ausztriába, Bécs környékére, Strasshofba irányították, ahol valamennyien munkatáborba kerültek.

Ennek a szerencsés véletlennek köszönhetően menekültek meg. A háború után a teljes család visszatért Karcagra. Az édesapa ötévi fogság után szintén épségben érkezett haza.

Herskó Ferenc elemi iskolába még Karcagon járt. Mivel a háború után az izraelita iskola tanulók híján megszűnt, Budapestre költöztek. 1950-ben a nagyszülőkkel együtt Herskó Mózes és családja kivándorolt Izraelbe. A család sikeresen beilleszkedett az új hazába. A tanító édesapa Izraelben is folytatta pedagógiai tevékenységét, maga is tudós ember volt. Ő írta az izraeli elemi iskolák számtankönyveit, amelyeket évtizedekig használtak. Feldolgozta és megírta a karcagi zsidók történetét, a kötet 1977-ben Jeruzsálemben jelent meg. Megírta a nagykunsági zsidó hitközségek és a karcagi zsidó temető történetét is. 94 éves korában, 1999-ben hunyt el. Felesége 2002-ban távozott el szerettei köréből.

A szülői indíttatásnak köszönhetően mindkét Herskó testvérből nemzetközi hírű orvos, kutató lett. László hematológus professzor, Ferenc a biokémia professzora.

Herskó Ferenc felesége a lengyel származású, Svájcban született Judit Leibowitz, 1963 óta élnek boldog házasságban. Három fiuk és hat unokájuk van. A legkisebbik fiú, Oded, a budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetem végzettje. Jász-Nagykun-Szolnok megyében három unokatestvére él: Károly Józsefné Herskó Éva Szolnokon, Karcagon dr. Molnár Sándor és dr. Herskó Gyula, mindketten a karcagi Kátai Gábor Kórház szülészeti és nőgyógyászati osztályának főorvosai, akikkel folyamatos kapcsolatot tart. A rendszerváltozás óta gyakran járt Magyarországon, többször ellátogatott Karcagra is. Szülőháza ma is áll.

Herskó Ferenc a jeruzsálemi Héber Egyetem Hadassah orvosi fakultásán 1965-ben orvosi diplomát, ugyanott, 1969-ben PhD-fokozatot szerzett summa cum laude minősítéssel. 1965–67 között katonaorvosként szolgált, ezt követően két évig a Héber Egyetem Biokémiai Tanszékén oktatóként dolgozott, majd két éven át San Franciscóban a California Egyetem Biokémia és Biofizika Tanszékén ösztöndíjasként végzett kutatómunkát. 1972–80 között társprofesszora, 1980–1998 között professzora, 1998-tól a haifai (Technion – Israel Institute of Technology) Egyetem Biokémiai Tanszé-kének professzora. A biokémia, a biofizika, az orvostudomány és a sejtbiológia terén 72 tanulmánya jelent meg különböző nemzetközi tudományos, szakmai folyóiratokban. 1993-tól tagja az Európai Molekuláris Biológiai Társaságnak, 2000-től az Izraeli Tudományos Akadémiának. 2003-ban az Amerikai Nemzeti Tudományos Akadémia külső tagja lett. Életének ez a periódusa számtalan külföldi, főleg USA-beli tanulmányutat, előadást, magas szintű tudományos közleményeket és kutatói együttműködést eredményezett, miközben tanítványok sokasága nőtt fel mellette.

Kiemelkedő munkásságáért számos rangos kitüntetésben részesült.

1987-ben a Weizmann Tudományos Díjat (Tel Aviv, Izrael), 1994-ben biokémiai kutatásaiért az Izrael Díjat, 1999-ben a Gairdner Nemzetközi Alapítvány Kitüntetését (Torontó, Kanada) és a Wachter Alapítvány díját (Innsbruck, Ausztria), 2000-ben a General Motors Rákkutatás Alapítványa Alfred P. Sloan-díját, valamint az orvosi alapkutatásért járó Albert Lasker kitüntetést vehette át. 2001-ben az Amerikai Biokémiai és Molekuláris Biológiai Társaság Merck-díját, a Wolf-díjat (Jeruzsálem), a Massry-díjat, a Louisa Gross Horowitz-díjat kapta meg, 2002-ben pedig az Emet-díjat (Izrael) és az Amerikai Sejtbiológiai Társaság E. B. Wilson-érmét adományozták számára.

Két társával, a szintén izraeli Aaron Ciechanoverrel, a haifai Rappaport Intézet kutatójával és az amerikai Irwin Rose-zal, a kaliforniai Irvine Egyetem orvosi kollégiuma fiziológiai és biofizikai osztályának szakértőjével együtt „az ubiktivin – közvetített fehérjelebontás felfedezéséért” 2004-ben a Svéd Királyi Akadémia kémiai Nobel-díjban részesítette.

A 2004. évi kémiai Nobel-díjat az izraeli Aaron Ciechanover, Herskó Ferenc és az amerikai Irwin Rose azért kapta, mert azonosította azon biokémiai mechanizmusokat, amelyeken keresztül a sejtek biztosítják, hogy a számukra feleslegessé váló fehérjék lebomoljanak. Miközben a biokémikusok évtizedeken át tanulmányozták a sejtek kulcsfontosságú építőköveinek, a fehérjéknek a felépülését, lebomlásuk keveseket érdekelt. A Nobel-díj Bizottság megfogalmazása szerint a három tudós az árral szemben úszott, amikor az 1980-as években ezt tanulmányozta. A díjazottak megállapították, hogy a sejtek a feleslegessé vált fehérjéket egy ubikvitin nevű molekulával jelölik meg (ez maga is egy kisebb fehérje). Ez a megjelölés a „halálos ítélet”: az ubikvitin-bélyeggel ellátott fehérjéket a sejt a proteoszóma nevű sejtszervecskében „kivégzi”, azaz biokémiai folyamatok során át lebontja. Ez a mechanizmus alapvetően fontos a sejtosztódás szabályozásában, az örökítőanyag hibáinak kijavításáért felelős ún. repairrendszer működésében, ezért a Nobel-díjas felfedezés a rákkutatásban is új utakat nyitott. A sejtek a hibás fehérjéket is az ubikvitinrendszer segítségével pusztítják el, aminek az idegsejtek tömeges pusztulásával járó betegségek – Alzheimer-kór, Parkinson-kór, szivacsos agyvelősorvadás – kialakulásában van szerepe. Ezen folyamatok megértésében és az új gyógyítási stratégiák kidolgozásában is alapvető az amerikai és a két izraeli tudós felfedezése.

Forrás: Internet, Jegyző és Közigazgatás