Ortodox zsidó családban született Máramarosszigeten, 1928. szeptember 30-án. Elie (Eliezer) anyanyelve a jiddis volt, de magyarul is kitűnően megtanult, és gyerekként rajongott a magyar kultúráért. Édesanyja, Feig Sára a híres Dodye Feig, egy közeli faluban földművesként tevékenykedő haszid zsidó lánya volt. Édesapja, Wiesel Slomó magyar ortodox zsidó leszármazottja volt, aki saját zöldségesüzletet működtetett. Aktívan tevékenykedő és közmegbecsülésnek örvendő férfi hírében állt a közösségben. Fiatal korában néhány hónapot börtönben töltött, mert szökött és nélkülöző lengyel zsidóknak segített. Slomó volt az, aki bátorította fiát, hogy modern hébert tanuljon és irodalmat olvasson, ezáltal erős humanista tudatot nevelve bele, míg édesanyja a Tóra és a Kabbala olvasására buzdította őt. Wiesel elmondása szerint édesapja képviselte és közvetítette felé az értelmet (intellektualitást), édesanyja pedig a hit fontosságára tanította. Elie Wieselnek három lánytestvére volt – két nővére, Hilda és Beatrix, valamint egy húga, Cippóra. Beatrix és Hilda túlélték a háborút és egy francia árvaházban találkoztak ismét össze Elie-vel. Később mindannyian Észak-Amerikába emigráltak. (Beatrix például a kanadai Montréalba költözött, Elie pedig 1961-ben kapta meg az amerikai állampolgárságot. Cippóra, Slomó és Sára nem élték túl a háborút.)
Középiskolai tanulmányait magántanulóként kezdte Máramarosszigeten. A második világháború éveiben, amikor még Észak-Erdély Magyarországhoz tartozott, a debreceni, majd a nagyváradi magyar nyelvű, zsidó felekezeti gimnáziumokban is tanult. Ezenkívül a máramarosszigeti haszid zsidó közösség zsinagógájában vallási tanulmányokat folytatott.
1944-ben Elie-t és családját, valamint a városban maradottakat Máramarossziget két gettója közül az egyikben helyezték el; Elie és családja a kettő közül a nagyobbikba, a Serpent utcaiba került. 1944. május 16-án – ekkor ő tizenöt éves – egész családjával együtt deportálták. Megjárta az auschwitzi, a monowitzi és a buchenwaldi koncentrációs táborokat.
Auschwitzban az A-7713 számot tetoválták a bal karjára, és auschwitzi tartózkodása idején ez a szám helyettesítette a nevét, ahogy Az éjszaka című művében olvasható. Wieselt elválasztották az édesanyjától és húgától, Cippórától, akikről azt feltételezik, hogy Auschwitzban vesztették életüket rögtön megérkezésük után. Wieselt és édesapját elvitték a Buna Werke munkatáborába, amely Auschwitz-Monowitzhez (Auschwitz III.) tartozott. Több mint nyolc hónapig sikerült apjával maradnia, miközben arra kényszerültek, hogy megdöbbentő körülmények között és három koncentrációs tábor között ingázva dolgozzanak a háború végéig. 1945. január 29-én, mindössze néhány héttel azt követően, hogy Buchenwaldba kerültek át, Wiesel édesapja a vérhas, az éhezés és kimerültség következtében meghalt.
Ez mindössze egy hónappal azelőtt történt, hogy az amerikai harmadik hadsereg felszabadította a tábort április 11-én. Összesen valamivel kevesebb mint tizenegy hónapot töltött koncentrációs táborban. Több tucat könyvében, esszéiben, novelláiban és drámáiban írta meg a koncentrációs táborok borzalmait.
A második világháború után Párizsban telepedett le, és az ott töltött 16 év alatt megbecsült helyet vívott ki magának a francia irodalomban. Franciaországban először hébert tanított és karvezetőként dolgozott, mielőtt hivatásos újságíró lett – izraeli és francia lapokban publikált. Tíz évvel a második világháború lezárta után Wiesel még mindig visszautasította, hogy a holokauszt idején átélt tapasztalatairól írjon vagy beszéljen. Azonban egy találkozás François Mauriackal, aki 1952-ben kapott irodalmi Nobel-díjat és végül Wiesel jó barátja lett, meggyőzte őt, hogy írjon az élményeiről. Wiesel először egy 900 oldalas életrajzot írt jiddisül Un di velt hot geshvign (És a világ csendben maradt) címmel, amit kivonatolva Buenos Airesben adtak ki. Wiesel a kézirat rövidített változatát megírta franciául is, amely 127 oldalban La Nuit (Az éjszaka) címmel jelent meg, majd angolra fordították Night (Éjszaka) címmel. Mauriac támogatása ellenére Elie Wieselnek nem volt könnyű kiadót találnia a könyveihez, és kezdetben igen kis példányszámban keltek el írásai. 1960-ban Arthur Wang, a Hill & Wang Könyvkiadó alapítója száz dollárt adott a látszat kedvéért előlegként, és szeptemberben az USA-ban kinyomtatta Az éjszaka című alkotását, amelyből az elkövetkező 18 hónapban több mint ezer elkelt, de a kritikusok figyelmét is felkeltette, ennek eredményei a televíziós interjúk és olyan irodalmi kiválóságokkal való találkozások lettek, mint például Saul Bellow. „Az angol fordítás 1960-ban látott napvilágot, és először háromezer példányban nyomtatták ki – mondta Wiesel egy interjúban –, és három évbe telt, mire eladtuk. Most száz levelet kapok havonta gyermekektől a könyv kapcsán.” A The Trial of God című könyvéről és színdarabjáról azt feltételezik, hogy azon auschwitzi élményén alapul, amikor végignézett három zsidót, akik közel a halálukhoz vizsgálatot tartottak Istennel szemben azzal a váddal, hogy Ő mindig is a zsidó nép elnyomója volt. 1961-ben átköltözött az Amerikai Egyesült Államokba, ahol két év elteltével megszerezte az állampolgárságot.
Wiesel jelenleg is az USA-ban él, a Boston Universityn tanít és az Elie Wiesel Alapítvány elnöke. Egyetemi tanulmányait az USA-ban és Párizsban végezte, a bostoni egyetem társadalomtudományi tanszékén dolgozott, a Holocaust-emlékbizottság elnöke, számos előadást tartott az egész világon. Napjainkban is a fajgyűlölet elleni küzdelem egyik tekintélyes és fáradhatatlan alakja, legutóbb a volt Jugoszlávia területén zajló etnikai gyilkosságok ellen tiltakozott.
2009. december 9-11. között Magyarországra utazott, ami a háború utáni első hivatalos látogatása volt ott, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség meghívására, a magyarországi Chábád Lubavics mozgalom alapításának 20. évfordulója alkalmából. Díszvendége volt az ebből az alkalomból a Parlament Felsőházi termében rendezett Magyar–zsidó együttélés című konferenciának. A konferencián felszólalt többek között Bajnai Gordon miniszterelnök is. Wiesel látogatása során találkozott Sólyom László köztársasági elnökkel is. Az 1986-os Nobel-békedíjat az alábbi indoklással vehette át: „Az egyik legfontosabb vezéralak és szellemi vezető azokban az időkben, amikor az erőszak, az elnyomás és a fajgyűlölet rányomta bélyegét a világ arculatára.” Hitvallásához hűen mindenhol felemelte a szavát, Boszniától az örmény népirtáson át Darfurig, valamint elkötelezett támogatója Izrael államának.
2004-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztje kitüntetést vette át Mádl Ferenc köztársasági elnöktől. Ezt a kitüntetést 2012-ben visszaadta, mert azt tapasztalta, hogy – mint Kövér László házelnöknek írta – „Magyarországon köztereket neveznek el Horthy Miklósról és rehabilitálják Wass Albertet, illetve a világháborús fasiszta kormánnyal együttműködő más közéleti szereplőket, és a tanrendbe kerülnek a szélsőjobboldali eszméket hirdető szerzők.”
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató