A magyar kultúra napja

Köztudott, himnuszunk születésének időpontját idézi ez a nap. Ilyenkor az Erkel Ferenc által 1844-ben megzenésített vers szerzője, Kölcsey Ferenc is kellő figyelmet kap. Mindenekelőtt természetesen az a pillanat, amikor 1823. január 22-én Szatmárcsekén befejezte „a magyar nép zivataros századaiból” ihletett Hymnusát, de az ő élete, híre-neve is újra felfényesedik ezen az összmagyarság számára kiemelt jelentőségű napon.

Kölcsey Ferenc szobra Szatmárcsekén... Marton László alkotása

Köztudott, himnuszunk születésének időpontját idézi ez a nap. Ilyenkor az Erkel Ferenc által 1844-ben megzenésített vers szerzője, Kölcsey Ferenc is kellő figyelmet kap. Mindenekelőtt természetesen az a pillanat, amikor 1823. január 22-én Szatmárcsekén befejezte „a magyar nép zivataros századaiból” ihletett Hymnusát, de az ő élete, híre-neve is újra felfényesedik ezen az összmagyarság számára kiemelt jelentőségű napon. Mert úgy egyébként bizony egyre inkább feledésbe merülnek a klasszikusaink. És Kölcsey sem kivétel. Miközben az esetek többségében megilletődötten, meghatódottan hallgatjuk vagy magunk is énekeljük a kellő gyakorisággal felcsendülő Isten áldd meg a magyart és a nemzet himnuszának többi sorát, a költő aligha jut az eszünkbe. Érdemes tehát legalább ilyenkor, jeles dátumok idején emlegetnünk. Még ha nincs is kerek évforduló.

Szatmárcseke, ahol Kölcsey családja ősi birtokán 1838-ban, 48 évesen tért végső nyugovóra, elég távol, a főbb útvonalainktól eléggé félreeső helyen található, de alkalomadtán méltó arra, hogy felkeressük. A költő miatt elsősorban, de e hangulatos tiszaháti település egyébként is élménnyel szolgálhat az oda látogatónak. Említsük csak a népi csónakos fejfás református temetőjét, ahol közel hatszáz embernagyságú, stilizált emberfejet illetve csónakban fekvő embert jelképező sötét fejfa kelt különös hangulatot, nyújt szokatlan látványt. Ennek a sírkertnek a legmagasabb pontján emelkedik Kölcsey Ferenc síremléke, amit sokan fényképről ismernek. Persze több más emlékhely is van a községben, mellékletünkben ma azt az emlékművet reprodukáljuk, amelyet a Himnusz befejeztének 150. évfordulóján, 1973-ban avattak fel. A szoborkompozíció Marton László alkotása.

A települést nemzeti költőnk, Petőfi Sándor is felkereste. 1846. október 1-7. keltezéssel négy verse is ott került papírra. Ezek: a Borús, ködös őszi idő, Az én képzeletem nem…, Ereszkedik le a felhő, Ha szavaid megfontolom. Talán megérdemlik, hogy újraolvasva felidézzük magunkban, milyen hangulatok, érzelmek uralták Petőfit ott-tartózkodása idején.

A lírán túl prózai emléket is hagyott az utókorra tiszacsekei látogatása nyomán. 1847. július 17-én a Kerényi Frigyeshez írt Uti levelekben hivatkozik kiváló elődjére és annak falujára. Tisztelegjünk ezekkel a sorokkal is a mai nap és az erre okot adó lírikus nagysága előtt.

„Badalóval csaknem szemközt fekszik innen a Tiszán Cseke, és a csekei temetőben Kölcsey Ferenc. Tavaly ősszel egypár hétig laktam itt, s meg-meglátogattam a szent sírt, melyben a legnevesebb szívek egyike hamvad. Halmánál nincs kőszobor, mégcsak fejfa sincs, melyre neve volna fölírva; de nincs is rá szükség, mert az odalépő vándornak szívdobogása megmondja, ki van ott eltemetve. Csendes a táj; a városok, a nagy világ zaja nem hangzik idáig. A nagy férfi sírja körül csak a szellő rezegteti a tövisbokrokat, a tövisbokrok virágain vadméhek donganak, s távol az andalgó Tisza halkan mormolja dalát, hogy a koporsónak álmát meg ne zavarja.”