1962 óta ünnepeljük a színházi világnapot, amelyre minden évben március 27-én kerül sor.
A világnap alkalmából a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) 1978 óta mindegyik évben felkér egy jelentős színházi alkotót, hogy világnapi üzenetként ismertesse meg gondolatait a kultúráról, a színházművészetről, és ezek kapcsán a világról is. Az üzenetet március 27-én, előadás előtt a világ összes színházában felolvassák! Első alkalommal Jean Cocteau szövege hangzott el, az idén pedig a kubai Carlos Celdrán rendezőt, írót, színházigazgatót kérték fel az üzenet megfogalmazására.
Carlos Celdrán üzenete a Színház Világnapján, Varga Balázs tolmácsolásában:
„Színházi eszmélésem előtt mestereim már javában munkálkodtak. Saját életük maradványaira építettek hajlékot és költészetet. Közülük sokan ismeretlenek, vagy alig emlékszünk rájuk: a próbatermek és a zsúfolásig megtelt színházak nyugalmában dolgoztak csendben, alázatosan, majd sokévnyi munka és nagyszerű teljesítmények után lassan elhagyták helyüket, és eltűntek. Amikor megértettem, hogy nekem is ez a sorsom, azt is megértettem, hogy bámulatos és egyedi örökséget kaptam tőlük: nincs más, mint a megismételhetetlen pillanat megélése; a pillanaté, amikor a színház sötétjében találkozol a másikkal, és nincs védőháló, csak a mozdulat és a leleplező szó igazsága. Színházi szülőhazám találkozásokból épül a város legkülönbözőbb pontjairól érkező nézőkkel. Ők azok, akik estéről estére azért jönnek el a színházainkba, hogy megosszanak velünk néhány percet, néhány órát. Ezekből a kivételes pillanatokból áll az életem, amikor nem saját magammal és szenvedéseimmel törődöm. Újjászületek, és megértem a színház hivatását: átélni az adott, a múló pillanat puszta igazságát, amikor tudjuk, hogy igaz, amit a reflektorok fényében mondunk és teszünk. Ez mutatja meg leginkább, milyenek vagyunk. Színházi szülőhazám, az enyém és a színészeimé azokból a pillanatokból szövődik, melyekben nem bújunk maszkok mögé, nincs többé mellébeszélés és félelem, hanem mi magunk vagyunk, és a sötétben megfogjuk egymás kezét.
A színházi hagyomány nem hierarchikus. Senki sem gondolja, hogy a színháznak lenne a világban vagy egy városban vagy egy kiemelt épületben egyetlen központja. A színház láthatatlanul terjed, nem ismeri a földrajzot, de beleavatkozik mindazok életébe, akik művelik. A színházművészet egyesít. Minden színházrendező a sírba viszi az utánozhatatlan, világos és szép pillanatokat, mindegyikük ugyanúgy tűnik el, és nincs semmilyen természetfeletti erő, ami megvédené őket. A nagy mesterek tudják, hogy az elismerés semmilyen formája nem érvényes a munkájuk lényegét illető bizonyosságon kívül: vagyis azt, hogy kétségek közepette csak pillanatokra valósítják meg az igazságot, a kétértelműséget, az erőt, a szabadságot. Semmi sem éli túl őket, marad utánuk néhány adat, fotó, videófelvétel, elképzeléseik halvány lenyomata. Ezekből a felvételekből a közönség csendes rezdülései hiányozni fognak, ahogy az éppen megértett és átélt pillanat varázsa is, ami megismételhetetlen, elmesélhetetlen. Ez csak néhány másodperc, ami áttetszőbb, mint maga az élet.
Amikor megértettem, hogy a színház önmagában is olyan, mint egy ország, a világot behálózó hatalmas terület, felszabadító döntést hoztam: ne menj el onnan, ahol vagy, ne rohanj máshová. Ahol te vagy, ott a közönség. Ott vannak a társaid, akikre szükséged van. Otthonodtól távol a mindennapi élet kusza és átláthatatlan. Ezen a látszólagos mozdulatlanságon dolgozz, indulj a legnagyobb utazásra, járd be újra Odüsszeusz és az argonauták útját: légy az a mozdulatlan utazó, aki segíti, hogy saját világod súlyosabb és szilárdabb legyen. Utazásod ahhoz a pillanathoz vezet el, amikor a hozzád hasonlókkal találkozol. Feléjük tartasz, a szívükhöz, a lelkükhöz. Feléleszted és összegyűjtöd érzelmeiket, emlékeiket. Utazásod szédítő, gazdagsága felmérhetetlen, és senki nem teheti semmissé. Valójában nem fogjuk fel, hogy ez az utazás a nép képzeletében a legtávolabbi földekbe vetett mag, vagyis a nézők polgári, etikai és emberi lelkiismerete. Így hát nem mozdulok, otthon maradok, látszólag nyugodtan, valójában éjjel és nappal munkába merülve, hiszen e mozdulatlan mozgás lendülete művészetem titka.”
Ahogyan azt a szinhaz.org portálon olvashatjuk, Carlos Celdrán rendező, író, színházigazgató 1963-ban született Havannában. 1986-ban szerzett diplomát a havannai Művészeti Egyetemen. Még ebben az évben rendezőként kezdett dolgozni a havannai Buenida színházban. 1996-ban megalapítja saját társulatát, az Argos Teatrót. Brecht, Beckett, Ibsen, Strindberg darabjainak előadásaival nemcsak Kubában, hanem Európában is sikereket arattak. Ezentúl kortárs kubai szerzők műveit is bemutatták. A társulat legjelentősebb elismerését Celdrán 10 Milliones című darabjának előadásával érték el. Carlos Celdrán Kubában és Dél-Amerika számos színházi egyetemén tanít. Az üzenetet Lakos Anna fordította magyarra.
E jeles napon a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Liviu Rebreanu Társulata Ion Luca Caragiale Farsang című komédiáját mutatja be Adi Inclenzan rendezésében, díszlet- és jelmeztervező: Bogdan Spătaru, videodesign: Mihai Păcurar, koreográfus: Andreea Belu. Szereplők: Nicolae Cristache, Georgiana Ghergu, Cristian Iorga, Eduard Marinescu, Theo Marton, Laura Mihalache, Ştefan Mura, Liviu Pancu, Alexandru Pavel. A premierre március 27-én, ma este 7 órától kerül sor a Nagyteremben.
A Tompa Miklós Társulat a Radu Afrim rendezésében bemutatott, az Országos Színházi Fesztiválon (FNT) is sikerrel játszott Részegek című drámát, Ivan Viripajev művét tűzte műsorra a világnapon. Szereplők: Kádár Noémi, Gáspárik Attila, Nagy Dorottya, Bokor Barna, Kovács Botond, B. Fülöp Erzsébet, Galló Ernő, Berekméri Katalin, László Csaba, Moldován Orsolya, P. Béres Ildikó, Kádár L. Gellért, Bartha László Zsolt, Simon Boglárka-Katalin, Varga Balázs és Ruszuly Ervin. Ének: Kásler Magda; nagybőgő: Kostyák Márton; zongora: Boros Csaba. Rendező: Radu Afrim; díszlettervező: Bartha József; jelmeztervező: Moldován Orsolya; zene: Boros Csaba; koreográfus: Dabóczi Dávid; rendezőasszisztens, dramaturg: Szabó Réka. Fordító: Kozma András. Az előadás ugyancsak március 27-én, szerdán este fél 8-tól látható a Kisteremben.
