2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Lufthansa-sztrájk – több mint 900 járatot töröltek

  • 2016-11-23 16:24:01

  • MTI

A Lufthansa német légitársaság több mint 900 járatot törölt csütörötki menetrendjéből a pilóták szakszervezetének sztrájkja miatt, kimaradnak a budapesti járatok is.
A Lufthansa honlapján közölt rendkívüli menetrend szerint az öt Budapest és München, illetve a négy Budapest és Frankfurt között közlekedő járatpár is kimarad a pilóta-szakszervezet szerdán hajnalban elkezdett 48 órás sztrájkja miatt.
A légitársaság 912 csütörtökre tervezett járatot törölt, ez 115 ezer utazót érint. A sztrájk két napját együttvéve mintegy 1800 járat marad ki, ami több mint 215 ezer utazónak okoz nehézséget.
A Lufthansa szerdai közleménye szerint egyebek mellett ingyenes átfoglalási lehetőséggel segítik őket, a frankfurti és a müncheni repülőtér térségében pedig elővigyázatosságból lefoglaltak szerdán éjszakára csaknem 4 ezer szállodai szobát a járattörlés miatt esetleg hajlék nélkül maradó utazóknak.
A Lufthansa Csoport többi utasszállító tagját – Eurowings, Germanwings, SWISS, Austrian Airlines, Air Dolomiti, Brussels Airlines – nem érinti a munkabeszüntetés. A csoport egészét tekintve a tervezett 3000 járat közül 2012 közlekedik csütörtökön.
A pilóta-szakszervezet éves szinten átlagosan 3,66 százalékos béremelést kér a legutóbbi kollektív szerződés lejártával elkezdődött és 2017 áprilisáig tartó ötéves időszakra a Lufthansa, a Lufthansa Cargo és az Eurowings, illetve a Germanwings diszkont légitársaság mintegy 5400 pilótájának. A munkaadó 2,5 százalékos emelést ajánl és munkaügyi közvetítő bevonását javasolja.
A szakszervezet szerint az ajánlat a Lufthansa Csoport jelentős nyereségére tekintettel elfogadhatatlan. A munkaadó szerint az elfogadhatatlan, hogy a szakszervezet összességében 20 százalékot meghaladó béremelést követel annak a munkavállalói csoportnak, amely eleve a legnagyobb fizetést kapja a konszern dolgozói közül.
A szakszervezet a bérek ügye mellett a korai nyugdíjazási rendszer átalakításával és a menedzs-ment költségcsökkentési törekvéseivel kapcsolatban is konfliktusba került a Lufthansa vezetésével. A tárgyalások először 2014 tavaszán rekedtek meg, azóta 13-szor sztrájkoltak a Lufthansa pilótái.
A legutóbbi, tavaly szeptemberi sztrájk befejezését bíróság rendelte el.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató