2024. május 8., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Kinevezése után négy nappal lemondott Mircea Lucescu. A román szakember az ukrán szurkolók ellenszenves fogadtatása miatt nem lesz a Dinamo Kijev labdarúgócsapatának vezetőedzője. 

Az ukrán élvonalban szereplő klub múlt csütörtökön honlapján közölte, hogy kettő plusz egy évre szóló szerződést kötött a ma 75. születésnapját ünneplő szakemberrel, aki 2004 és 2016 között a legnagyobb ukrán rivális Sahtar Donyeck edzőjeként ért el nagy sikereket.

A Dinamo-drukkerek – élükön olyan legendákkal, mint az 1975-ben aranylabdás Oleg Blohin, illetve a rangos szavazáson 1986-ban legjobbnak választott Igor Belanov – azonnal éles kritikával illették a választást. Ennek hatására Lucescu úgy döntött, hogy mégsem veszi át a csapat irányítását.

„Nem tudom elfogadni, hogy a szurkolók nem tartják tiszteletben saját klubjuk döntéseit. Ezért legnagyobb sajnálatomra úgy határoztam, hogy feladom az együttműködés lehetőségét a Dinamo Kijevvel” – fogalmazott. Hozzátette: köszöni Igor Szurkisz klubelnöktől a bizalmat és a kinevezést, de számára lehetetlen olyan környezetben dolgozni, ahol a drukkerek ellenségesen viselkednek, miközben az ő támogatásukra óriási szüksége lenne a csapatnak.

Lucescu kinevezésekor azt hangsúlyozta, hogy nagyon hiányzott neki Ukrajna, és mennyire szeretett volna visszatérni abba az országba, ahol korábban olyan sikeresen tevékenykedett. A Sahtar Donyeckkel ti. nyolcszoros ukrán bajnok, hatszoros Ukrán Kupa-győztes lett, irányításával hétszer nyerték meg az ukrán Szuperkupát, míg 2009-ben az Európa-liga elődjét, az UEFA-kupát.

Az aktív edzők között Lucescu világszinten is az egyik legtapasztaltabb, volt román (1981–1986) és török (2017–2019) szövetségi kapitány, a román bajnokságot a bukaresti Dinamóval (1990) és Rapiddal (1999) is megnyerte, a török pontvadászatban a Galatasarayjal (2002) és a Besiktassal (2003) is az élen végzett. A Vajdahunyadi Corvinul (1980) és az olasz Brescia (1992) edzőjeként másodosztályú bajnokságot, a Zenittel Orosz Szuperkupát (2016) nyert, olaszországi időszakának utolsó állomása az Internazionale volt.

Lapzárta utáni hír szerint a tréner végül visszalépett a lemondási szándékától, és elfogadta a kijevi klub ajánlatát. 

Mircea Lucescu a Sahtar Donyeck edzőjeként a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörében rendezett, Fenerbahce elleni mérkőzésen, az isztambuli Sukru Saracoglu stadionban, 2015. július 28-án 

Fotó: EPA

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató