Lorca Vérnásza Mikházán

Különleges produkciót láthat a közönség a hónap végén a mikházi Csűrszínház színpadán.

Különleges produkciót láthat a közönség a hónap végén a mikházi Csűrszínház színpadán. Federico del Sagrado Corazón de Jesús García Lorca (1898. június 5 – 1936. augusztus 19) spanyol költő, drámaíró és színházi rendező 1932-ben született Vérnász (Bodas de Sangre) című drámáját viszi színre Török Viola rendező és Könczei Árpád zeneszerző, koreográfus. Az előadás sajátossága, hogy a darabot – a nyárádszeredai Bekecs néptáncegyüttes közreműködésével – sajátosan erdélyivé adaptálták. A nyilvános főpróbát július 28-án, csütörtökön, a bemutatót 29-én tartják. Szombaton még lesz egy előadás, amelyet a Reneszánsz panzióban bál követ. Mindhárom nap 20 órakor kezdődik az előadás. A darabról a próbák alatt Török Viola rendezővel beszélgettünk.

– A tragikus sorsú spanyol szerző egyik legtömörebben megfogalmazott drámáját viszik színre Mikházán. Miről szól az eredeti mű?

– Lorca darabja alapjában szerelmi dráma, tele konfliktushelyzettel, elfojtott és felszínre törő erotikával, bujasággal, agresszióval. Két család ősi viszályából indul ki, amit még egy esküvő sem oldozhat fel, mert a vérbosszú ott lebeg a fejük fölött. Nyár végén játszódik a cselekmény, amikor minden adott a gyarapodáshoz, a bőséges gyermekáldáshoz, ha a vérbosszú érthetetlen parancsa nem döntené romba újra és újra a családok életét. A felszínen minden rendben van, esküvőt ünnepel a falu, de a régi családi viszályok és a beteljesületlen szerelem emléke nem halványult el a lelkekben, a feszültség egyre elviselhetetlenebbé válik… Felmerül a kérdés, mi a jobb: a tisztaság, a tiszta szeretet, vagy a tűz, a lángoló szerelem? Ki nem mondott, ki nem mondhatott érzésekkel, a kétségbeeséssel, szerelemmel, megalázkodással olyan feszültséget teremtenek, ami kitart a végső percekig. A Halál és a Hold, a kés és a vér a szó legszorosabb értelmében lemeztelenítik az áldozatokat a tiszta, de dühös ösztönlény szintjére. Ennek a konfliktushelyzetnek a színjátéka tulajdonképpen a Vérnász.

– Miért választotta ezt a darabot a mikházi bemutatóra?

– Lorca az a külföldi szerző, akinek a legtöbb köze van a magyar lelkivilághoz, s ezen belül az erdélyi emberhez, aki még mindig abban a balladisztikus, mitikus környezet közelében él, amit Lorca megidéz. Kísérleti darabunkban megpróbáljuk lefordítani, hozzánk közelebb hozni a 20. század egyik legnagyobb drámaírójának lelkivilágát, azokat a közös vonalakat, hullámhosszokat kerestük, amelyek a mi vidékünkre is jellemzőek. A szöveg szinte adta magát, csak lerövidíteni kellett annyira, hogy három hét alatt színre tudjuk vinni. A kísérlet abban is áll, hogy egy színházi előadást miként tudunk néptánccal fűszerezni. Arra is választ szeretnénk adni, hogy a néptánc nyelve mennyire építhető be egy modern előadásba, mennyire fejezi ki mindez a mi érzésvilágunkat, gondolatainkat.

– Milyen párhuzamok vonhatók a mű és a magyar balladák között? Mire helyezi a rendező a hangsúlyt a darab színrevitelénél?

– A balladák mindig a bennünk levő legmélyebb szenvedélyről, érzésekről, belső világunkról szólnak. A világ, amiben élünk, saját törvényszerűségében létezik. A drámai helyzetet tulajdonképpen az hozza, hogy vannak, akik nem mindig tudnak simán beilleszkedni ebbe a világba, mivel az egyéni szabadságuk, saját elképzeléseik mások, a megszokottól eltérőek. Ez tulajdonképpen egyfajta örök igazságkeresés. Mert mindig megpróbáljuk feszegetni a húrokat azért, hogy érezzük, mennyire ránk erőszakolt a társadalom szabályaival, mennyire vagyunk gúzsba kötöttek, vagy szabadok. A fiatalok ezt a szabadságot, a lázadást képviselik, és nyilván a szerelemben, egymás keresésében látják legjobban megfogalmazhatónak mindezt, hiszen egy párkapcsolatot sem lehet felülről, más szempontok szerint irányítani, mert csakis a tiszta érzések hozhatnak össze igazán és őszintén két embert. Ezek pedig sokkal bonyolultabbak, mint ahogy elképzeljük. Engem ebben a darabban legfőképpen ez a bonyolultság fogott meg. Az emberi kapcsolatok, érzések sem egyértelműek. Egy tisztán alakuló kapcsolat tönkre tud menni a társadalmi nyomás hatására. S ebből a kiutat Lorca drámájában az álomvilágba, a gyerekkorba való menekülés jelentheti. A társadalmi elvárásokkal való szembesülés elriasztja a fiatalokat, akik eleinte próbálnak hinni abban, hogy minden nehézséget legyőznek. Aztán rájönnek, hogy túl sok az elvárás, és akkor majdnem visszamenekülnek a saját álmaikba, de ezáltal megsemmisítik önmagukat, mert nem tudják felvállalni a harcot. Ilyen konfliktusról szól több magyar ballada is. Ezért igen jól illik az erdélyi, s ezen belül a mikházi környezetbe Lorca Vérnásza.

– Mi teszi aktuálissá Mikházán ezt a darabot?

– Mindig nagy gondot okozott azok számára, akik szeretik a szülőföldjüket, nem akarnának elmenni, de szembesülnek az otthonmaradás, a megélhetés nehézségeivel, hogy mit válasszanak. Mindenkinek vannak álmai, amiket nem tud megvalósítani az otthoni élet nehézsége miatt. Ennek a dilemmája tulajdonképpen ez a darab. Felhívja a figyelmet arra, hogyan lehet egyeztetni az álmokat az elvárásokkal, a lehetőségekkel. Ez is aktuálissá teszi a Vérnászt.

– A Vérnász mikházi előadásának különlegessége, hogy a násznépet a nyárádszeredai Bekecs együttes tagjai alkotják, akik Könczei Árpád zeneszerző és koreográfus munkájának köszönhetően néptánc-elemekkel támasztják alá a darab drámaiságát. Miként lehet egyeztetni Könczei Árpád munkáját Török Viola rendezői elképzelésével?

– Ez a tizenegyedik előadás, amiben Könczei Árpáddal együtt dolgozom. Korábban kezdtük a népzenei, néptáncvilágnak az elemeit, kifejezőeszközeit beépíteni különböző színdarabokba. Ez egy viszonylag új terület, ahol megpróbáljuk a néptánc dramatizált nyelvezetét összebékíteni színházi elemekkel, és ebből a kettőből egy sajátos harmadik kifejezési formát teremteni. Rég kísérletezünk ezzel, értjük egymást, és sikerül sok mindenben közös nevezőre jutnunk, ezért lesz igazán sajátos és különleges a Vérnász Mikházán.

– Kiket láthatunk a színpadon?

– A szereplőket úgy válogattuk ki, hogy találjanak ehhez a mélyebb lelkületű, balladisztikus világhoz. Marosvásárhelyi, nagyváradi színművészek és három végzős hallgató lép színpadra, a következőképpen: Anya: Szélyes Andrea, Vőlegény: Kónya Ütő Bence, Menyasszony: Kiss Bora, Leonardo: Pál Hunor, Feleség: Kiss Andrea, Szomszédasszony – Anyós/Halál: Csíki Hajnal, Apa: Szélyes Ferenc, násznép: Bekecs Néptánccsoport. A jelmezeket én és Szélyes Andrea terveztük, amint említettem, a zeneszerző és koreográfus Könczei Árpád. Munkatársam: Szepessy Katalin. A műszaki hátteret Aszalos Attila világosító és Kilyén Zoltán hangosító biztosítja. A darabot Illyés Gyula fordította. Úgy érzem, ezzel a csoporttal jól dolgoztunk és igazán sikeres lesz a bemutató.