2024. july 29., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

– kiáltották a Tulipán hagyományőrző csoport előkészítő C és V. C osztályos tanulói a hét végén a Serafim Duicu általános iskolában.


– kiáltották a Tulipán hagyományőrző csoport előkészítő C és V. C osztályos tanulói a hét végén a Serafim Duicu általános iskolában. Ugyanis szüreti bált tartottak Babos Ibolya tanítónő irányításával és Irina Vidrăsan iskolaigazgató közreműködésével.

A kisebbek, nagyobbak együtt örvendeztek, énékeltek, rigmusoltak, szőlőt loptak, táncoltak szüleik, testvéreik és önmaguk nem kevés örömére. A csősztáncot az immár V.C osztályos tanulók (osztályfőnökük Nagy Attila magyar szakos tanár), mutatták be, míg a kicsik csak a kezdő rítusokat próbálgatták, de azért mindenki a legszebbet, a legjobbat igyekezett bemutatni magáról. A kis pártás lányok és párjuk buzgón vettek részt a szőlőkoszorú elkészítésében és a szőlőfürtökkel való díszítésben. Szőlőben nem volt hiány. Mindenkinek jutott bőven, még a tombolán túl is. A finom hegy gyöngyét Illyés Sándor vállalkozó adományozta az RMDSZ részéről. Köszönjük a támogatást, mert ezzel a nemes hozzáállásával mindnyájunk számára nagy örömöt szerzett. A szép, magyaros mintájú párták viszont Fülöp Tünde Izabella tanítónőt dicsérik.

Megtörtént az áthajlás a hagyományőrzés világában, ami a folytonosság záloga. Jól dobbantott az előkészítő C osztály közössége és a szülők. Eljöttek a rendezvényre családostól együtt megnézni, magukba szívni a szüreti bál hangulatát, varázsát, amit az V. C osztályos tanulók és szüleik igyekeztek bemutatni és átadni.

Derűs, vidám találkozás volt. Lehetőség a közös örvendezésre, a kommunikálásra, az ismerkedésre és egy reményteljes, eredményes együttműködésre. Ezen hozzáállásunkkal próbáltuk ébresztgetni nemzetünk megszentelt hagyományait, amelyek nélkül egyesek talán igen, de nemzet nem élhet. Ez a szüreti bál egy kis szőlőszem volt a megmaradásunkban és magyarságtudatunk ápolásában.

Babos Ibolya tanítónő

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató