2024. august 1., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Líbia nem fogad vissza menekülteket az EU-tól

  • 2016-06-05 17:38:41

Líbia nem fogad vissza menekülteket az Európai Uniótól – mondta az észak-afrikai ország egységkormányának vezetője a Welt am Sonntag című német vasárnapi lapnak.

Líbia nem fogad vissza menekülteket az Európai Uniótól – mondta az észak-afrikai ország egységkormányának vezetője a Welt am Sonntag című német vasárnapi lapnak. Fájez esz-Szarrádzs a Welt am Sonntag szerint a lapnak nyilatkozva egyértelművé tette, hogy kormánya nem hajlandó a menekültválság közös kezeléséről szóló EU–Törökország megállapodáshoz hasonló egyezményt kötni. Azt is elutasította, hogy külföldi katonák lépjenek az ország területére az Iszlám Állam terrorszervezet elleni küzdelem támogatása céljából. Mint mondta, a logisztikai és technikai jellegű katonai segítség ellen nincs kifogásuk, „de egyszerűen hamis az a beállítás a sajtóban, hogy szárazföldi csapatok segítségét kértük volna”. Hozzátette, hogy légi támogatásra, az IÁ állásainak bombázására sem tartanak igényt. Viszont sürgette a Líbiával szemben 2011-ben bevezetett fegyverembargó visszavonását. A líbiai egységkormány márciusban rendezkedett be Tripoliban, és azon fáradozik, hogy megalapozza fennhatóságát a Moammer Kadhafi 2011-es megbuktatása után részekre szakadt észak-afrikai ország felett.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató