2024. july 31., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Letartóztattak Isztambulban három dzsihadistát

  • 2016-06-22 15:17:28

  • MTI

Egy isztambuli bíróság kedd este letartóztatásba helyezte az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet múlt héten elfogott három feltételezett tagját.

Egy isztambuli bíróság kedd este letartóztatásba helyezte az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet múlt héten elfogott három feltételezett tagját, akik a transzneműek múlt vasárnapi felvonulása ellen készültek merényletet végrehajtani – jelentette a Dogan török hírügynökség.
A török hatóságok június 17-én közbiztonsági aggodalmakra hivatkozva betiltották a júniusi isztambuli melegfelvonulásokat, miután az egyik ultranacionalista ifjúsági csoport azzal fenyegetőzött, hogy mindent el fog követni a két rendezvény megakadályozásáért. Június 19-ére a transznemű emberek támogatásáért terveztek egy menetet, míg az idei meleg büszkeség parádét, amely korábban a muzulmán világ legnagyobb ilyen jellegű rendezvénye volt, egy héttel későbbre, június 26-ára hirdették meg.
A rendőrséghez a nacionalisták fenyegetésével párhuzamosan olyan bejelentés is érkezett, hogy az IÁ támadást szándékozik végrehajtani a 19-i felvonuláson.
A terrorelhárítók még a múlt pénteki házkutatások során fogták el a három gyanúsítottat. Lakásaikon robbanóövet, katonai álcát, késeket és lézeres távolságmérőt találtak. Az előállítottakat kedden este bírósági döntés értelmében letartóztatták. Egyikük török nemzetiségű, a két másik személy pedig az Oroszországhoz tartozó észak-kaukázusi Dagesztánból származik. A feltételezett IÁ-tagok többször jártak a szervezet háborús területein, Isztambulban terrorcselekményekhez szükséges alapanyagok, valamint eszközök őrzéséért és kézbesítéséért feleltek.
Június 19-én az LMBT-közösség mintegy 50 aktivistája a tiltás ellenére felvonulásra készült a város sétálóutcájában, az Istiklalon, de a rendőrség könnygázt bevetve szétoszlatta a csoportot.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató