2024. july 31., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Lengyelország veheti át a britek szerepét az EU-ban

  • 2016-07-04 15:47:13

A szakértő szerint a döntés hátterében többek között az állhat, hogy a PiS kormányra kerülése óta megromlott Lengyelország kapcsolata az EU-val. 

A Nézőpont Intézet vezető kutatója szerint eddig az Egyesült Királyság lépett fel leginkább a centralizáció ellen az Európai Unióban (EU), kilépésével ez a hely megüresedhet, Lengyelország pedig megpróbálhatja átvenni ezt a szerepet. Lajtai Mátyás a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában erről azzal kapcsolatban beszélt, hogy a lengyel kormányzó párt, a konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) szombati tisztújító kongresszusán új uniós alapszerződésről szóló vita kezdeményezésére hatalmazta fel kabinetjét. A szakértő szerint a döntés hátterében többek között az állhat, hogy a PiS kormányra kerülése óta megromlott Lengyelország kapcsolata az EU-val. Emellett Lengyelországban is úgy érzik, hogy az unió központi vezetése egyre inkább olyan témákkal foglalkozik, amely az egyes tagországok belügye lenne. Ezt szeretné megszüntetni Lengyelország a mostani kezdeményezéssel – tette hozzá. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató