Lelkésznek készült, pedagógus lett

– Beszélgetés Nagy Domokossal, a marossárpataki Adorjáni Károly Általános Iskola tanárával –

– Mesélj egy kicsit a gyermekkorodról. Milyen gyermek volt Nagy Domokos? 

– Hú de rég volt! Gyerekkoromban elég sokat betegeskedtem, de ennek azért megvolt az előnye: nagyon sokat olvastam. Valahogy úgy lehettem a könyvekkel, mint a mai gyerekek a telefonnal. Este a leggyakoribb mondat valahogy így hangzott: „Domi, tedd már le azt a könyvet, és oltsd el a lámpát!” Persze, folytattam a paplan alatt, elemlámpával. Mégsem mondanám, hogy visszahúzódott lettem volna. Valahogy megtaláltam az egyensúlyt, az iskolában ritka volt az a disznóság, amiben ne lettem volna benne (van egy olyan érzésem, hogy ezt még visszahallom a gyerekektől: bezzeg a tanár úr is gyerekkorában). Általános iskolában jó tanuló voltam, mindig az első három között, de legtöbbször első. De volt egy problémám: csak azt tanultam, amit szerettem. Nyolcadikig ez nem is volt gond, valahogy elég volt, de középiskolában megéreztem, csak amolyan jó közepes eredményeim voltak. Persze akkor sem tulajdonítottam a jegyeknek nagy jelentőséget, most sincs ez másképp. 

– Hogyan kerültél Marossárpatakra? 

– A pedagógusi hivatás gyermekkoromban nem vonzott. Sokan tudják, hogy lelkészi pályára készültem, ennek ellenére már 18 évesen a tanügybe „csöppentem”, és azóta el sem tudok más hivatást képzelni a magam számára. Kezdetben Sáromberkén és Marosvásárhelyen voltam helyettes tanító, tanár, és közben történelem–angol szakot végeztem a vásárhelyi egyetemen. Székelykálba kaptam az első szakképesített tanári kinevezést 2004-ben, de mivel Sárpatak közelebb volt, ideiglenes áthelyezésem kértem ide egy évre. Annyira megkedveltem itt, hogy még ugyanabban az évben véglegesen elcseréltem az állomáshelyem Marossárpatakra. Ilyenformán ez a 17. iskolai évem itt. 

– Nagyon sok tanulótól hallottam, hogy „az angoltanár a kedvencünk”. Szerinted milyen tulajdonságai kell legyenek egy jó tanárnak, pedagógusnak? Mi kell ahhoz, hogy szeressenek és tiszteljenek tanítványaid? 

– Úgy gondolom, mivel a gyerekek sem egyformák, az ízlésük „tanárban” sem ugyanaz. Sok kitűnő kollégám van, és ha a gyerekeket kérdezzük, más és más tanárt mondanak kedvencüknek. A jó tanár elsősorban felkészült és jól informált. Emlékszem, hogy milyen szemmel néztünk arra a tanárra, akinek csak halvány fogalma volt arról, amit tanított. Ugyanakkor fontos, hogy ne játssza meg magát. Ne próbálja elhitetni a gyerekekkel, hogy tökéletes, mert olyan nem létezik, és a gyerekek átlátnak a szitán. Másrészt az a véleményem, hogy a jó tanár nem szűnik meg pedagógusnak lenni, amikor elmegy a sárpataki maxi. A gyerek életében fontos, hogy legyenek biztos pontok. Ahogy otthon a szülőnek, úgy az iskolában a tanárnak, tanítónak kell elérhetőnek lennie számára – és nem csak ott. Ezt a hivatást nem lehet csak az órakeretben gyakorolni. Ez különösen igaz az osztályfőnökökre, osztálytanítókra – teljesen más kapcsolat alakul ki a „saját” osztályaiddal: mindegyik más, és mindegyik különleges. 

– Miért jó Marossárpatakon tanítani? Mi az előnye és mi a hátránya, hogy nem Marosvásárhelyen oktatod az angol nyelvet? 

– Egy szülő azt mondta nekem egyszer, hogy a sárpataki vízben van valami, amitől megszereti az ember ezt a helyet. A gyerekek mindenhol gyerekek, és ugyanazt a válaszreakciót kapod tőlük mindenhol. Ami viszont határozott plusz a vidéki iskolákban és Marossárpatakon is, az a nagyobb közösség hatása a gyerekre. Az emberek miatt jó itt tanítani. Marosvásárhelyi munkám során soha egyetlen szülővel sem találkoztam, fogalmam nem volt, hogy az a gyerek honnan jön, mit csinál otthon. Ez itt teljesen más. Határozott előny, hogy a szülők is bármikor elérhetők, és közösen dolgozhatunk a gyerek érdekében – kevés a kivétel. Jó dolog annak a közösségnek a része lenni, amelyiknek a gyerek is ugyanúgy része. 

– A munka velejárója a siker és a nehézség. Mi jelenti számodra a legnagyobb elégtételt, és mi az, amit nehézségként említenél?

– A legnagyobb elégtételt számomra a gyerek sikere jelenti, az, amikor később pozitív visszajelzést kapok tőle vagy róla. És nem feltétlenül arra gondolok, hogy a középiskolai kolléga megdicséri, vagy éppen ő dicsekszi el, hogy 9-est vagy 10-est kapott angolból. Az is óriási elégtétel, mikor hallom, hogy sikeresen lediplomázott, munkát kapott, családot alapított, esetleg épp a gyerekét hozza suliba. Ha bármilyen nehézség adódik, annak az oka legtöbbször a rendszerben van. Elképesztő, hogy néha egyik napról a másikra változik órakeret, tanterv, vizsgaprogram. Ez nem csak a gyerekben, de a tanárban is nagy bizonytalanságérzetet kelt, és néha nagyon gyorsan kell alkalmazkodni az új helyzethez. A mostani nyolcadikosok például doktorálni tudnának alkalmazkodásból. 

– Mi a véleményed az online oktatásról? 

– Ahogy ez a jelen helyzetben zajlik országunkban, csak szükséges rossz, sajnos. Az online oktatásnak megvannak az előnyei, én mindig híve voltam annak, hogy az oktatásba be kellene vezetni digitális elemeket – a mesteri disszertációm témája is ez volt, de ez már egy kicsit sok. És valljuk be: a gyerekek egy része teljesen elérhetetlen így. Úgy gondolom, a mi iskolánk felkészült rá, ebben két héttel megelőztük a minisztériumot is, és a lehető legjobb alternatívát választottuk a gyerekeinknek. Az általunk használt platformok és megoldások segíthetnek például abban is, hogy a felhőalapú munkával megismerkedjenek a gyerekek. Elmondhatom, viszonylag jól működik, de aggaszt, hogy elhúzódik. Elsősorban a gyerekek egészsége miatt, keveset mozognak, túl sok a képernyőidő. És néha feleslegesen. Nem értem például, hogy amióta feltalálták a fénymásolót, miért kell másolni a könyvből házinak, vagy diktálni a táblagépen? Az órát online környezetben vonzóvá és gyakorlatiassá is lehet tenni. 

– Angol nyelvet tanítasz kicsiknek és nagyoknak. Miért fontos megfelelőképpen elsajátítani egy idegen nyelvet? 

– A klasszikus válasz az szokott lenni, hogy az érvényesülésben segíthet, mert több szakmai lehetőséget nyit meg előtted, ha tudsz egy idegen nyelvet. És ez így is van. De úgy gondolom, ettől függetlenül is fontos az önmegvalósításban, a személyes fejlődésben, ha megtanulsz egy idegen nyelven valamilyen szinten kommunikálni. 

– Mi a véleményed a járványról? Elképzelhető, hogy szándékosan fejlesztették ki, hogy csökkentsék a Föld népességét? 

– Nagyon sokan ezt képzelik, és ami kiborít, hogy meg is töltik a szociális hálót a sok marhasággal. De én nem képzelődöm, és főleg nem dőlök be az összeesküvés-elméleteknek. Egy nagyobb világjárvány lehetőségére évek óta figyelmeztetnek a tudósok. A tudomány jelenlegi állása szerint természetes mutációval jött létre, és hasonló mutációk elképzelhetők a jövőben is, sajnos. Ha bizonyítottan kiderül valami más, akkor változtatok az álláspontomon, addig az 5G, Bill Gates és a Covid három külön téma számomra.

– Mit csinálsz, mivel foglalkozol, amikor éppen nem tanítasz vagy nem készülsz órára? 

– Amikor nem tanítok, készülök, vagy épp nem fordítok valamit, akkor a múltban sétálgatok. A történelem számomra jóval több egy hobbinál, és úgy gondolom, mint annyi minden más, ez is a családban kezdődik, ott tud igazán személyessé válni, és kibontakozni a helytörténet, nemzettörténet és világtörténet felé. Családtörténettel közel tíz éve foglalkozom, jelenleg Sáromberke családtörténeti adatbázisán dolgozom. A munka jelenleg olyan fázisban van, hogy ha valaki kéri, néhány kattintással és néhány perc alatt visszavezethetjük az ősfáját akár a XVII. századig is – attól függően, hogy milyen rég él a családja Sáromberkén. Távolabbi tervem, hogy Sárpatak esetében is belevágok egy hasonló projektbe. Mostanában azonban nagyon kevés időm marad, és elég hűtlen voltam az utóbbi időben ehhez a tevékenységhez.

– Melyik a kedvenc filmed és a kedvenc könyved?

– Sok kedvenc van. Talán a filmek közül a legleg A gyűrűk ura, valószínűleg azért, mert abban a valószerűtlen fantáziavilágban is felismerem a jó és rossz harcát, látok benne olyant, ami a ma emberének is értékeket tud tanítani: bizalmat, kitartást, barátságot, szeretetet, hűséget – és ezt kiváló technikai kivitelezésben. A kedvenc könyveim közül a Kard és kasza jut most eszembe Wass Alberttől, remélem, a többi kedvenc nem sértődik meg. A Mezőség regényes történelme, de igazából szerintem a teljes magyar történelem allegóriája.