Lélektani divatok
2026-01-14 15:00:00
- Albert Ildikó
Az új év – mint minden új – mindig valamiféle kezdetet is jelöl. Ha nem is fogadalmakkal, friss nekigyürkőzéssel vagy különleges tervekkel indulunk, rendszerint van valamiféle elvárás vagy remény – rosszabb esetben a felújított reménytelenség –, amivel életünk újabb éve elé nézünk.
Amit én ma már tényként kezelek, az az, hogy mostanában – ha úgy tetszik, az óévvel együtt – lezárult egy világ, vége egy rendnek, és egy egészen más kezdődött, épül(t) fel körülöttünk, sokkal gyorsabban, mint amihez eddig szokva voltunk. Talán kissé önkényesen, de ettől az évtől számítom azt az új érát, amivel én már nem tudok mit kezdeni – illetve, ha ez teljesen nem is igaz, de mondhatjuk azt, hogy már nem tudom benne a helyemet megtalálni. Vagy talán nincs is. És ez nem generációs különbség. Egy más világ jelent meg, rettenetesen gyorsan, lecserélve mindent, amit eddig tudtunk, jónak tartottunk, szépként csodáltunk. Eltűnt a nagycsalád, eltűntek természetes érzelmi kötelékek, nagymértékben csökkent a segítőkészség, megszűntek szimbólumok lenni a szimbólumok, anélkül hogy más került volna helyettük. Eltűnt a csoda lehetősége, hisz senki sem várja, nem vágyik rá, csak arra, ami elérhető és fogyasztható. Meghalt az áhítat, a csodálat. Többen elmondták, akik ennek részesei, hogy istennek nevelik az orvosokat, valódi isteni tudás nélkül, de az ennek megfelelő attitűddel és sajnos sokszor hatalommal. Felcserélték a szülő és gyerek szerepeket, így manapság az előbbi lett hálás, és veti alá magát az utóbbinak, ennek minden következményével együtt. Az iskola megszűnt az oktatás és a nevelés tiszteletet érdemlő intézménye lenni. Egyáltalán: megszűnt a nevelés, a korlátok felállítása, a határok megszabása, az oktatást pedig már helyettesíti a mesterséges intelligencia (ez is lehetőleg rövidítve: MI vagy AI, az angol artificial intelligence-ből), hisz megírja, ha kell, a tudományos dolgozatot annak is, aki különben félanalfabéta.
Egyszerűen arról van szó, hogy látszólag békésen, véres forradalom nélkül eltűnt egy társadalmi forma (lassan a társadalom fogalmát sem használják) és értékrendszer, helyét pedig valami eléggé zavaros individuális és individualista, leginkább csak online megközelíthető és elérhető világ vette át, ahol értékről, családról, nemzetről, egyáltalán a közösségi létről beszélni sem ildomos, legfeljebb csak nagyon hangzatos általánosságokról.
Jelen lélektani sorozat esetében ez azt jelenti, hogy magam is valami újjal jelentkezem. Mivel az elmúlt évben a bővített lelki tízparancsolatomból írtam le nagyvonalakban a legfontosabbakat, 2026-ban valami nagyon aktuálisat, a lélektan divatos témáit szeretném körbejárni, sőt, magát a rettentően trendi pszichologizálást is szeretném e hasábokon górcső alá venni. Meggyőződésem, hogy nemcsak érdemes, hanem egyenesen ajánlott ezekkel a jelenségekkel komolyan foglalkozni, mert a lélektan tudománya mellett az ilyen divatot követőknek is nem kevés rosszat tesz a médiából, és a ki tudja, hányféle egyéb ellenőriz(het)etlen forrásból ránk ömlő, inkább vélt, sokkal kevésbé valós pszichológiai fogalom és kétes tudás.
Eljutottunk oda, hogy lelki bajok, traumák áradata szálldos a levegőben, és tömegek szenvednek tőlük. Büszkén, hogy ők is szenvedhetnek. Hogy tömegesen önsegítő és önfejlesztő könyveket olvasnak, mindenféle motiváló, önismereti (?), önfejlesztő, keleti filozófiákat hirdető vagy művelő (?) előadásokra járnak, csoportokban vesznek részt. Egyre többen, lassan bárki, sokkal több lélektani vagy magát lélektaninak hirdető tudománytalanság kitalálta (szak)kifejezést használ, mint mondjuk egy magára valamit is adó pszichológus, lévén, hogy egy magára valamit is adó pszichológus és más szakember sem dobálózik a mindennapokban, ha kell, ha nem szakkifejezésekkel. Mert azok nem erre valók. Mert azok úton-útfélen való használata legtöbbször nem azt jelenti, hogy az illető valódi lélektani vagy más tudás birtokosa, sokkal inkább azt, hogy annak szeretne látszani, de megtörténhet, hogy még igazi lélektani vagy más tudományos ismeretet sem igazán birtokol. Mert a pontos ismeret is feltételezi azt, hogy az illető érti a használt kifejezést. Ám ez még nem tudás, hisz a tudás és az ismeret nem azonos. A tudásról azt mondhatnám, hogy az a magunkévá tett, működő ismeret. Vagyis az, hogy valaki előad sok hallott, olvasott, többé-kevésbé valódi pszichológiai ismeretet, még nem jelenti azt, hogy az illető ezeket magába építi, és ezek alapján alakítja ki saját személyiségét, éli lelki-szellemi életét.
Mindezek ismeretében érthető, miért állítom azt, hogy korunk pszichologizáló divatjának semmi köze az igazi lélektani kultúrához. Valódi lélektani műveltségünk ugyanis továbbra sincs. Ha lenne, akkor egyszerűen nem létezne a pszichologizálás, a fogalmak pufogtatása és a már értelmetlenné váló, mindig mindent valami lélektani izével történő megmagyarázás. A kultúra lényege az igazi, értékes tudás és az ennek birtokában kialakított magatartás. Egy – bármilyen téren vagy általánosan – kiművelt ember épp abból ismerhető fel, hogy azt az életmódot éli, és nem mutogatja. Bizonyos ismeretek, adatok, jelenségek közszemlére tétele valódi alap nélkül mindig azt bizonyítja, hogy az illető – néha egyenesen tömeg! – igyekszik felzárkózni egy eszméhez, valamely divathoz, bizonygatni, hogy ő is oda tartozik, amit most épp egy párt, egy ország, netán a korszellem hirdet. Azaz a divatosság, a trendiség ismérve. Márpedig trendinek lenni jó! Vajon miért?
Azért, mert a trendiség, azaz a divatosság valami olyat ad, amit a világon semmi más. A divat – és egyben a trend – lényege, hogy követője egyszerre érzi magát kiválónak – hisz a legmenőbb cipő, ruha, ékszer birtokosa, a legnépszerűbb zene kedvelője, netán egyenesen művelője stb. –, és ugyanakkor egy nagy közösség – a divatosak, a trendik – tagja. Azaz úgy érzi egyéniségnek magát (anélkül, hogy valóban az lenne), hogy közben beleolvad a tömegbe. Márpedig ezt egy valódi egyéniség sosem éli meg, hisz ő attól egyéniség, hogy kilóg a tömegből. Ez a semmi más által meg nem tapasztalható kettős érzés vonz olyan sokakat a trendiség, a divat felé, és ez ad lehetőséget a divat megalkotóinak és alkalmazóinak, hogy vezessék, manipulálják a tömeget. Érdemes ezen elgondolkodni.
Albert Ildikó klinikai pszichológus
