2024. july 31., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Lehetnek előnyei is

  • 2016-07-07 15:09:47

  • MTI

„Sem Nagy-Britanniának, sem az Európai Uniónak nem lesz jó, ha a szigetország a június végi népszavazás következtében távozik a közösségből, de a kilépés közvetve előnyös is lehet az integrációnak.”

Sem Nagy-Britanniának, sem az Európai Uniónak nem lesz jó, ha a szigetország a június végi népszavazás következtében távozik a közösségből, de a kilépés közvetve előnyös is lehet az integrációnak – hangoztatták a magyar Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE) rendezett csütörtöki kerekasztal-beszélgetés résztvevői.
Patyi András, az intézmény rektora azt mondta: biztos a brit kilépés, hiszen nem lehet figyelmen kívül hagyni egy érvényes népszavazáson meghozott döntést, ha a referendum csak véleménynyilvánító volt is. Ugyanakkor a Brexit a már látható, sejthető következményekkel együtt az euroszkep-tikusok legfőbb fegyverének élét vette el, így az európai együttműködés megerősítésére ösztönözhet – tette hozzá.
Hozzátette: a jövőben sok múlik azon, hogy miként kezeli az unió a kialakult helyzetet. Rossz üzenetnek nevezte, hogy a brit népszavazás után csak a közösséget alapító hat állam képviselői ültek össze Brüsszelben. Patyi András megjegyezte: a legtöbb uniós államban lehet népszavazást tartani a kilépésről, de a hatályos jogszabályok szerint sokban csak véleménynyilvánító lehet a referendum, mint amilyen a nagy-britanniai is volt.
Andor László, Magyarország korábbi európai uniós biztosa arról beszélt: a brit gazdaság fejlődését rendszeresen a fontot leértékelő válságok szakították meg, ezért alakította ki London azt a „komfortos helyzetet”, hogy nem lépett be például az eurózónába.
Eközben élhettek a közösség kínálta előnyökkel, kihasználhatták a londoni City pénzügyi központ voltát, valamint a felsőoktatás szoros kapcsolatát a piaci szereplőkkel a kutatásban, a fejlesztésben és az innovációban – magyarázta. Hozzátette: a Brexit-népszavazás után már látszanak annak előjelei, hogy az említett két előny nehezebben lesz érvényesíthető.
Andor László hangsúlyozta: a szavazók a zömében a maradás mellett kampányoló elit ellen lázadtak fel, amikor nemet mondtak az EU-tagságra, miközben David Cameron távozó miniszterelnök „összetévesztette a társadalomlélektant a politikai marketinggel”. Nagyon komolyan el kellene gondolkodni – elsősorban Nagy-Britanniában – azon, hogyan lehet ezeket a folyamatokat visszafordítani – jelentette ki Andor László, hozzátéve, ez „a Brexiten majd valószínűleg nem segít”, de a történtek kiválthatnak olyan sokkot, amelynek mélyebb gondolkodás a következménye.
Koller Boglárka, az egyetem Európa-tanulmányok tanszékének vezetője arról beszélt: egy válás sosem jó, de az uniós tagság nem szerelemházasság volt, hanem az elitek megállapodásának eredménye.
Tálas Péter, az NKE Stratégiai Védelmi Kutatóközpont igazgatója szerint mára jól látható, hogy a Brexit-pártiaknak győzelmük esetére nem volt társadalmi-gazdasági programjuk. Ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy „Nagy-Britannia mindig is félszívvel volt az Európai Unióban”, és azon dolgozott, hogy saját maga számára csikarjon ki minél több előnyt.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató