Ritkán lehet jót mondani mifelénk az államgépezet működéséről, de ezúttal legalább a járműtulajdonosok elmondhatják, hogy a minap kihirdetett, kötelező felelősségbiztosításokat szabályozó törvénnyel jól jártak. Már ha az a gyakorlatban is megfelelően működik.
Ami mindenképpen pozitív hozadék lehet, az a referenciaárak bevezetése, a kezelési költségek felső hatá-rának megszabása és a közvetlen kártalanítás lehetősége. Mert így a témakörben kevésbé jártas járműtulajdonosokat is nehezebben lehet becsapni, mint eddig. A referenciaár segítségével tudni lehet, hogy az ember mire számíthat, mielőtt egyáltalán elindul biztosítót keresni. A díjaknál maradva elsősorban a szabálytisztelő fiatalokkal szemben igazságtalan a rendszer. A balesetveszélyt egyenes összefüggésbe hozni az életkorral és a vezetett jármű motorjának hengerűrméretével arra vall, hogy a hatóságok nem hajlandóak a járművezető-képzést és az időszakos orvosi ellenőrzéseket komolyabban felülvizsgálni. Ugyanis a forgalomban egy járművezetésre valójában alkalmatlan, de a vizsga- és egészségi szűrőn átcsúszó kiskocsivezető is pont olyan veszélyes, mint egy versenypályára való teljesítményű géppel randalírozó zöldfülű suhanc, még akkor is, ha a
statisztikák és a tévéhírek inkább az utóbbiakra vannak kihegyezve.
A kezelési költségek behatárolása és a közvetlen kártalanítás lehetősége érthetően nem váltott ki üdvrivalgást a biztosítási szektorból. Mert ez azt jelenti, hogy egy államilag biztosított bevételi forrásból fognak ezután kevesebbet keresni, ráadásul megnőtt a felelősségük is. Viszont hogy a kliensnek mekkora előnyt jelenthet az, ha egy koccanás után nem a vétkes közlekedőtárs biztosítója után kell nyomozni, és esetleg a bíróságot is megjárni a kártérítésért, hanem azzal rendezhető az ügy, akinek szerződés alapján fizetünk, erről nagyon sokan tudnának mesélni, aki meg nem, az saját anyagi és mentális egészsége érdekében jobban jár, ha kimarad az ilyen kalandokból.
Végül ez a törvény sem mentes a romániai jogrendszer szabályait jellemző pontatlanságtól, legalábbis ami azt az új rendelkezését illeti, mely szerint ezután büntetik a hamisított autóalkatrészek használatát. Az autóágazatban a laikusnál egy fokkal jártasabbak jól tudják, hogy a mai konszernesített autóiparban számtalan olyan alkatrész van forgalomban, ami akár több márka két-három típusába is használható, ráadásul nem is valamely szó szerinti autógyár készíti, hanem egy erre specializálódott iparvállalat szállít belőle a megrendelő gyártóknak, az illető márkanevét viselő csomagolásban. Hogy a regáti törvényalkotók szerint hogy lehet eldönteni, hogy ugyanaz a termék kinél számít eredetinek és kinél hamisítványnak, az egyelőre még talány, ők vélhetően a gyári alkatrészáron eladott bóvli ellen lépnének fel. Ez az ötlet is elvileg jó, főleg a gyárak szervizhálózatainak, gyaníthatóan az ő nyomásukra épült be ez a szabály a törvénybe, amelynek a pozitívnak bizonyulható rendelkezései is ki kell állják a gyakorlat próbáját.
