Ez a két római szám, az LIV. és az LV. sugallta írásom címét. Ugyanis a marosvásárhelyi Művészeti Középiskola véndiákjai három évben egymás tartottuk az 1963-ban és 1964-ben végzett zenészosztályok találkozóit.
Ez a két római szám, az LIV. és az LV. sugallta írásom címét. Ugyanis a marosvásárhelyi Művészeti Középiskola véndiákjai, immár szinte hagyományt teremtve, a 10 és 20 éves találkozóink után három évben egymás tartottuk az 1963-ban és 1964-ben végzett zenészosztályok találkozóit. A múlt évi szünet után, az összetartozás reményében, minden különösebb szervezkedés nélkül sikerült újra a négy évvel ezelőtti közös elhatározás nyomán a Malom utcai Laci csárdában összeülni. Így az ez évi közös találkozónk immár az 54., illetve az 55., római számokban kifejezve ez adta a fenti címet.
Most elmaradt az alma materi osztályfőnöki óra. Sajnos a volt osztályfőnökeink és tanáraink egy-két kivétellel mind elhaltak, és a 63-as végzettek 27-es létszámú osztályból is négyen fentről figyelnek ránk. A 64-es maturandusok 17-es létszáma teljes, akkor az egész Erdélyből verbuválódtunk, mert csak Kolozsváron és Marosvásárhelyen volt magyar nyelvű képzés. Miután kirepültünk, ugyanúgy szétszóródtunk Konstancától Máramarosszigetig, Târgu Jiutól Nagyváradig, de a Székelyföld több városába, falvaiba is. Volt akinek a középiskola, vagy az egyetem elvégzése után a Kultúrpalota, vagy épp a volt iskolánk lett a munkaadója, volt akiket innen, vagy az ország más vidékeiről sodort a politikai széljárás főleg az európai, de az észak-amerikai kontinensre is.
Most is sikerült, ha megfogyva is, Spanyolországból, Németországból, Magyarországról, és a hazai véndiákokat is pár órai együttlétre egybecsalogatni. Sajnos vannak igazolt hiányzóink, akik egészségi állapotuk miatt nem tudtak a meghitt találkozón részt venni, de akad pár olyan volt „bajtárs” (?) is, aki mindig távol marad a közös élményektől. Pedig mindig van mesélnivalónk. Ami nagyon elszomorító, hogy az érettségi tablóink nyomtalanul eltűntek, a 63-asok tablójából egy megcsúfított, de megmentett darab a véletlen folytán a birtokunkba került. Az illetékesek arra hivatkoznak, hogy az iskolát az évtizedek során a pedagógiai líceumhoz csatolták, majd vissza, de felelőst nem találtak. Soha jóvá nem tehető, visszafordíthatatlan, talán kimondhatom: szándékos cselekedet. Megkérdőjelezni fizikai odatartozásunkat?
De fejezzem be kissé jobb hangulatban írásomat. Jó volt együtt lenni. A nyugdíjas éveink, a derűs öregkor, egészségi problémáink kiértékelése után beszámoltunk gyermekeink, unokáink sikereiről, de a hazai politikai eseményeket is igyekeztünk napirenden tartani. Az élet megy tovább, ránk is a feledésbe merülés vár, de addig is szeretném, ha az elkövetkező júliusok első szombatján a Laci csárdában még többször találkozhassunk.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
