Legováros
2016-01-08 14:15:02
- Nagy Székely Ildikó
Nem emlékszem, volt-e olyan tél az utóbbi évtizedben, amikor ennyit kellett volna várniuk a gyermekeknek a havazásra.
Nem emlékszem, volt-e olyan tél az utóbbi évtizedben, amikor ennyit kellett volna várniuk a gyermekeknek a havazásra. Pár nappal ezelőtt mégis – ha rövid időre is – megmutatta igazi arcát január, előkerülhettek az erkélyeken, pincékben őrzött szánkók, csúszkálásra alkalmas műanyag lapátok. A kövesdombi egészségsétány környékén lakó gyermeksereg ilyenkor rendszerint a közeli református templom mögötti domb felé veszi az irányt. Pontosítok: az egykori domb felé. A nyáron valahogy elkerülte a figyelmemet, hogy a kedvelt szánkázóhelyen épülni kezdett valami. Az esti havazást követő napon, szánkóval, hódeszkával felszerelkezve szembesültem azzal, hogy ahol egy évvel korábban még tízesével száguldoztak, visongtak, hócsatáztak a gyermekek, egy óriáskocka nőtt ki a földből. A téglaépülettel szemben kékre festett, garázsszerű négyzetek sorakoztak, a dombnak pedig nyoma veszett. Nem világ vége – legyinthettem volna –, hiszen öt-tíz percre van az – érdekes módon kizárólag román nevén emlegetett – Hangya-, azaz Furnica-lépcső, körülötte megannyi lejtő kínálkozik szánkázásra, sisonkázásra. (Tavaly tudtam meg, hogy ez a hely az év utolsó órájában is benépesül, itt koccintanak, innen nézik végig a főtéri tűzijátékot a közelben lakó kövesdombiak.) Egy szánkázóhellyel kevesebb, és akkor mi van? – vonhattam volna vállat, ha nem idéződött volna fel hirtelen bennem túl sok, hasonlóan kellemetlen meglepetés, tapasztalat. Hány játszótér, műfüves futballpálya tűnt el az utóbbi években parkolóhelyek vagy egyéb létesítmények kedvéért, esetleg egyszerűen azért, mert egyes lakókat zavart a délutáni gyerekzsivaj? (Csodálkozhatunk akkor, hogy a virtuális valóságban próbálnak új tereket meghódítani, magukévá tenni a tizenévesek, sőt, a náluk fiatalabbak is?) Hány fával lettünk szegényebbek csak a tavaly különféle, nyilvánosságra hozott vagy rejtett okból kifolyólag? Nem tudom, és nem is hiszem, hogy mindez nyomon követhető. De ha végignézünk lakótelepeinken, a lakosság óvodás, kisiskolás korú tagjai által korábban benépesített városrészeken, nyilvánvalóvá válik, hogy egyre kevesebb a szabad játékra megőrzött hely. Szűkülnek tereink, közben egyre sűrűbben nőnek körbe, tornyosulnak fölénk a levegőt elszívó betonkolosszusok. Mintha egy óriáslego részecskéi lennénk, a legparányibb elemek, amelyekre a használati utasítás szerint annyi új négyzet és téglalap épül, hogy az összképben szinte észrevehetetlenek.
