A legnagyobb álom: egy unoka

Báthori István és felesége, Anna jól emlékszik még azokra az időkre, amikor alig fértek el a főutcán a bonyhai gyerekektől, annyian voltak.

Fotó: Nagy Tibor

Olvasóink otthonában

Báthori István és felesége, Anna jól emlékszik még azokra az időkre, amikor alig fértek el a főutcán a bonyhai gyerekektől, annyian voltak. Ma már egész házsorok néptelenedtek el, így a nyugdíjas házaspár többnyire szomszédok nélkül maradt.

– Mind elmentek a fiatalok, disznóvágáskor sincs akitől segítséget kérni – panaszolja az ősz hajú férfi, miközben párja ízletes házi süteménnyel teli tálat tesz elénk.

– Szakmunkás voltam Dicsőben, az üveggyárban. Harminc évig ingáztam – meséli vendéglátónk, majd Anna néni is elmondja, hogy tanítónő volt, korábban Magyarsároson, aztán Gógánváralján. Egy fiuk született, ő 15 éve Budapesten él a feleségével.

– Megtalálta a számítását, nem költözik már haza – néznek egymásra a szülők.

– Sajnos nincs – mondják aztán, amikor az unokára terelődik a szó. De az a legnagyobb vágyunk, hogy legyen.

Báthoriék legrégebbi előfizetőink közé tartoznak, ottjártunkkor is ott várakozott az újság az asztalon.

– Nekünk a Vörös Zászló is járt, a Népújságot is azóta olvassuk, mióta létezik. Én az első oldali jegyzettel kezdem, aztán „szedem” sorba az egészet. Különösen a népviseletről szóló írások érdekelnek, és a szombati mellékleteket, a művelődéstörténethez kapcsolódó olvasnivalót is nagyon kedvelem. István főleg a megyei és országos hírekre, a mezőgazdasági cikkekre kíváncsi – világosít fel Anna néni, mikor arról faggatjuk, mi tetszik leginkább a lapban.

– Régebb többek között a támogatásokról szóló tudósításokat kerestem, de mióta bérbe adtuk a földünket, már nem érdekelnek annyira – pontosít a családfő, aki soha nem hagyná ki a megyei sportéletről szóló írásokat sem. István bácsi inkább délelőttönként lapozgatja az újságot, felesége ebéd után, amikor ledől egy kicsit. Kétszer volt forgóval műtve, szüksége van a pihenésre, az pedig olvasás közben jobban esik.