Lázáry René Sándor: Palaeontologicus állati álladalmak
Az ősotromb, a hippopotám őse,
Prüszkölt, pancsolt, de nem tudta tán ő se,
Hogy őshalak közt nem soká legelhet,
S hamar kihal, míg mások áttelelnek.
Balázs József festménye a Vadárvácska alkotótábor Marosvásárhelyen nyílt kiállításán, a Bernády Házban
Az ősotromb, a hippopotám őse,
Prüszkölt, pancsolt, de nem tudta tán ő se,
Hogy őshalak közt nem soká legelhet,
S hamar kihal, míg mások áttelelnek.
A már idős hornyolt szarutlanócznak
Patái döngtek, porba rugdalóztak –
Vigan futott el minden vad cziczustul,
S nem is sejté, hogy egyszer csak kipusztul.
A szarvatlan ősorrszarvúnak anynyi –
Nem illett volna folyton úgy rohanni!
A kapafogú őselefánt viszont
Földet kapált – nem ösmert el más viszonyt!
Ő volt a zord, az óriási szörnyócz,
Bár szőre nem nőtt, volt hasán kis bőrkócz,
S hideg ha rázta, balgán hitte – boldog…
De fagyosabbra fordultak a dolgok,
S kihűlt, mivel hőt nem fejleszt a fénytan –
Híre se volt a jeges Pleisztoczénban!
Majd lettek mások – sarjaik fialtak,
De ők is gyorsan, sorra mind kihaltak.
Nagy ősök dolga tudni jól kihalni,
S mammut-korokra jő, mi ósdi, talmi –
Vad újak, frissek, szorgos koslatók:
Mosó talpály, bőgöncz, torkos falók.
Kolozsvár, 1874. október 8-án
