Látó-ünnep az Arielben

Huszonegyedik alkalommal méltatták a lap munkatársai a kitüntetetteket, akik a pénzjutalom mellett idén is átvehették a Batsányi-emlékplakettet, Hunyadi László szobrászművész alkotását.

Bár kezdés előtt pár perccel még úgy tűnt, hogy ezen a szombat estén nem sokan térnek be az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínházba, végül mégis szép számban megtisztelte a publikum a Látó szépirodalmi folyóirat idei nívódíjazottjait. Huszonegyedik alkalommal méltatták a lap munkatársai a kitüntetetteket, akik a pénzjutalom mellett idén is átvehették a Batsányi-emlékplakettet, Hunyadi László szobrászművész alkotását.

 – Négy esztendeje kerül sor advent idején a díjazásra – mondta elöljáróban Kovács András Ferenc, a Látó főszerkesztője, a próza kategóriában díjazott Bodor Ádám laudálója.

– Mit lehetne egy akkora íróról, egy olyan öntörvényű íróról mondani, mint Bodor Ádám? – tette fel a költői kérdést KAF, majd az ünnepelt nagyon sajátos stílusáról, az alkotásaiban fellelhető mikroképekből összerakott párhuzamosságokról, a látásmódjában gyökerező pontosságról beszélt.

– Stílusára szemérmesség, távolságtartás jellemző, ahogy ő maga is megjegyezte egyszer: „a regényalakjaim nem én vagyok”. Regényei helyszínei hasonlítanak is, meg nem is egymáshoz, sokat bíz az olvasó képzeletére. Mindig is titokzatos író volt, új regényében, a Verbovina madaraiban – amelyből a Látó februári számában A víz ünnepe című részlet jelent meg – még több a titok, a keserűség. A Bodor-prózában a szomorúság befedi a tájat, de mindig ott van mögötte egy elharapott mosoly. Azt hiszem, nem sértő, ha azt mondom, hogy olyan ez a próza, mint egy jó vers. Bodor Ádám új regényében szépek, pontosak a leírások. Ő maga mondta egyszer, hogy a látvánnyal ajándékozza meg az olvasót, illetve azt is, hogy egy könyvből úgyis az lesz, amit az olvasó elképzel. Könyvében az idő is az olvasó ideje – zárta laudációját Kovács András Ferenc, majd felolvasta a Látóban megjelent részletet.

Létezés mint nyelvi szépség

– Sokszor elhangzott már, hogy a laudáció az egyik legnehezebb műfaj, még inkább így van ez, ha a laudált a barátom – kezdte Vida Gábor a vers kategóriában kitüntetett Jánk Károlyhoz írt sorait.

– Jánk Károly versei ráébresztenek arra, hogy a létezés nyelvi szépségként megragadható, kifejezhető. Mindez egy kultúraellenes világban. Ha megkérdezik tőlem, hogy miért éppen az ő versei, azt mondanám, hogy azért, mert ő a barátom, és mert a verseiben rend van. Olyan szövegek ezek, amelyek kész nyelvi univerzumot tesznek felfedezhetővé.

A méltatást követően Jánk Károly alkotásaiból felolvasva engedett bepillantást költői világába.

Rólunk szóló, élő darab

Láng Zsolt, a debüt-díjas Székely Csaba méltatója szintén jelenlegi feladatának nehézségét fejtegette – „ha az ember nagyra tart valakit, akkor mit ér az üres dicséret?” –, majd a fiatal kitüntetett Bányavirág című színművével kapcsolatos, önálló alkotásba szerveződő gondolatait osztotta meg az egybegyűltekkel. Ezt megelőzően arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyarok, a norvégoktól eltérően, nem olvasnak színdarabokat.

– A Bányavirág egy élő darab, rólunk szól. Nemcsak a székelyföldi, az alföldi falu is ilyen, a szegény magyar falvak mind ilyenek. Ez a darab arról szól, hogy miként veszi át a beszéd az élet helyét.

Székely Csaba, aki nemcsak színdarabbal, de novellával is a Látóban debütált, ez utóbbi műfajban íródott Öcsém halála és gondolatai című alkotását olvasta fel, ezzel az est legszórakoztatóbb, legizgalmasabb tizenegynéhány percével ajándékozta meg a nagyérdeműt.

Látni az utat

Demény Péter a „szellemi spájzában” még az egyetemi évekből megmaradt könyvek szerzőjéről, a vers kategóriában díjazott Visky Andrásról szólt az egybegyűltekhez.

– Az írni tudás, a gondolat lebontása, az élményszerű beszámoló, amely olyan előadásokat tett személyes élményemmé, amelyeket nem is láttam – sorolta Visky András színikritikáinak erényeit a méltató.

– Mindig a párbeszédben éli meg igazi létét. Életművében látom az utat, amely Cervantes szerint mindig jobb, mint a fogadó. Azt üzeni, hogy menni kell, kutatni kell, különben nem ér az egész egy fületlen petákot – zárta mondanivalóját Demény Péter.

Az est végén Kovács András Ferenc áldott karácsonyt kívánt az egybegyűlteknek, és reményét fejezte ki, hogy az új évben is megtartatik a Látó irodalmi színpada.