A színpad jobb sarkában, a széthúzott függöny takarásában egy ócska lámpa, egy kopott szék… Üres.
A színpad jobb sarkában, a széthúzott függöny takarásában egy ócska lámpa, egy kopott szék… Üres. Alig két hete még rád zuhogott a színpadon a fény, amikor átvetted a Hűségdíjat, amikor téged is megtapsoltak, Demeter Márta. Mosolyogva mondtad: harminc év alatt, első alkalommal. És utoljára, teszem hozzá én.
Harminc év szövegpéldányaival kezedben… A való világtól elszakadva, kizárólag a színháznak élve, egyike voltál a láthatatlan epizodistáknak, akik mindig képesek osztani magukból másoknak: szeretetet, bölcsességet, tudást, így lassan kiapadnak az életből. Mert mit is jelent a színházi súgó mindennapja? Egy olyan világot, ami a hétköznapi ember számára ismeretlen és különleges. Gyötrődő és gyönyörűséges világ, amit ha egyszer megismertél, tudod, hogy a hiányát nem pótolhatja semmi.
Tudtad szeretni a játékra éhes, gyermeteg lelkű, hol szeszélyes, hol szeretetre méltó színészt. A próbaszakasz feszültségét, a szöveg szépségét, a bemutató izgalmát (hogy jaj istenem, csak semmi baj ne legyen!), amikor szívből örültél a mások sikerének, amihez picit te is hozzátettél, Márta!
Kornis Mihály ezt írja a Színházi dolgokban: „Ha ő (a súgó) nincs vagy nem megfelelő, az előadás összeomolhat. Kivételes kvalitások szükségeltetnek ehhez a mesterséghez: macskafül, sasszem, tiszta beszéd, beleérző készség, lélekjelenlét, vasidegzet. A színész hajlamos minden bújáért-bajáért a súgót okolni, mint a focista a gyúrót vagy az orvost.” Csak a felkészületlen, bizonytalan színész teszi ezt, az igazán nagy művész soha. Ugye, Márta?
Az előadás olyan, mint egy organikus lény. Zárt burokban fejlődik, ami megvédi a világ szennyétől, próbaszakaszban vajúdik, a bemutatón megszületik, több előadás után kiteljesedik, majd lassan eltűnik a színpadról. Márta, te ennek a folyamatnak minden percét százszorosan megélted! Soha egyetlen pillanatra sem hagytad magára az előadást. Évtizedekig vacogtál a fűtetlen színpadon, ahol soha napfény nem érte arcodat, de a vakító reflektorok fényéből neked is jutott… Mégis a csodák birodalma ez, Márta! Minden apró részletet észrevettél, minden apró helyzetet analitikusan értelmeztél. Táskádban mindig ott lapult a gyógyszeresdoboz, mert bizony gyakori a fejfájás, sérülés a színpadon. Na, meg a papírzsebkendő, mert néha a könnyek is elerednek… És még valami. Amit nem lehet elfelejteni. Magad körül mindenkit elhalmoztál olvasnivalóval. Száz kiadvány közül pontosan tudtad, kit, mit kell elolvasni. Mert te mindet elolvastad. És rangsoroltad.
Nemrég segítettem összezsinórozni szekrényedből a szövegpéldányokat. A levéltárba kerültek szöveghúzásokkal, bejegyzéseiddel együtt. Hány ezer próbát, előadást értek meg azok a szövegkönyvek? Egy sarokban több száz megfejtett keresztrejtvényt találtam. Rövid szünetek termékei…
Te is? – kérdezted, amikor arról meséltem, hogy álmomban példány nélkül végig kell mondanom a teljes szöveget. Mindketten tudtuk, hogy a súgó rémálma nem ez, hanem a színész lapszusza. Volt. Mert ma más a helyzet. Egyre gyakrabban hangoztatják: a súgók ideje lejárt. Fiatal a társulat. Szépek. Okosak. Fiatalok. Amíg meg nem öregednek…
Elköltöztél egy másik helyre: „ahol a lélek itteni helyét egy más hellyel váltja fel. Ha olyan, mint az álom, amelyben alvás közben még álomképeket sem látni, akkor csodálatos nyereség a halál, hisz akkor az egész egy békésen átaludt éjszaka.” Ez a szombat esti előadásban hangzott el. A tragikus életáldozatról szól… Rád gondoltam, miközben Szókratész gondolatait hallgattam a Koriphaioszt alakító színésztől. El ne felejtsem! Ha találkozol az égi társulatban színpadunk régi nagyjaival, és megkérdeznék, hogy s mint a színház idelent, a sok minden mellett, amit elmesélnél, ne feledd hozzátenni: ebben a rögvalóságban nagyon jó, hogy van!
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
