Lassuló világgazdaság – európai problémák
2011-08-24 07:44:58
- Kósa András
Minden felelős vezető mond valamit, minden elemző javasol valamit, s ezek ritkán vannak egymással összhangban, s ami ennél sokkal nagyobb probléma: a döntéshozatalnál valamiféle hibrid alakul ki, amely leginkább arra törekszik, hogy senki ne sértődjön meg.
Nem várt események – társadalmi feszültségek előbb Észak-Afrikában, majd régi európai demokráciákban (Franciaországban, Angliában, s a napokban már Németországban is), földrengés Japánban, és makrogazdasági, mindenekelőtt eladósodottsági problémák az Egyesült Államokban és az eurózónában (utóbbi országok közül Görögországban, Portugáliában és legújabban Spanyolországban szintén társadalmi megmozdulásokat eredményeztek a kormányzati megszorítások) határozták meg az első nyolc hónapban a világgazdaság alakulását. S úgy tűnik, hogy mindebből az öreg kontinens kerül ki vesztesen. Legalábbis egyelőre ez a képlet.
Japánban a kulturális „fegyelem” olyan erőfeszítésre késztette az állampolgárokat, amely a második világháborús újjáépítéshez hasonlót mutat (az első negyedéves -0,9%-os GDP-csökkenéshez képest a második trimeszterben a japán gazdaság „csak” 0,3%-ot csökkent). Az Egyesült Államokban éppen a kemény kezű vezetés hozhat áttörést (persze ezt még csak feltételes módban lehet kijelenteni, hiszen Obama közel sincs a helyzet magaslatán). Tehát a világgazdaság két legerősebb országában is vannak gondok. Ugyanakkor Európát a sokféle nemzetállami törekvések szabdalják szét és tulajdonképpen hatalmas ötletelés zajlik azzal kapcsolatban, hogy miként is kellene reagálni az újabb válságra. Mondhatnánk azt is, hogy ez a fajta sokhangúság a demokrácia ára, de sokkal inkább a román mioritikus demokráciára kezd hasonlítani, ami most Európában történik. Minden felelős vezető mond valamit, minden elemző javasol valamit, s ezek ritkán vannak egymással összhangban, s ami ennél sokkal nagyobb probléma: a döntéshozatalnál valamiféle hibrid alakul ki, amely leginkább arra törekszik, hogy senki ne sértődjön meg.
Javaslatból nincs hiány: az államadósság alatt összeroppanni látszó országok kilépése az eurózónából, vagy ugyanez pepitában, az EU motorját jelentő Németország „megfutamodása”. Egységes eurókötvények kibocsátása az Európai Központi Bank (EKB) részéről, amivel átvállalható a bajba jutott országok terhe. S legújabban az Egyesült Európai Államok utópikusnak tekinthető víziója. A gond nem az ötletekkel, hanem azzal van, hogy egyelőre nem látszik, ki fog döntéseket hozni. Márpedig ez a sokszólamúság nem erősíti a tőkepiacok bizalmát. Ahol hol Merkel és Sarkozy – mint erős politikai szereplők – sértődnek meg Barroso nyilatkozatára, hol pedig éppen az EKB-vezetők jelzik, hogy nincs idő az EU Tanácsának összehívására, hanem azonnal lépéseket kell tenni, ott a befektető csak kapkodja a fejét, hogy vajon mi is lesz a következő lépés.
A második féléves makrogazdasági mutatók egyértelműen jelzik, hogy Németország megtorpant, s ezzel a közép-kelet-európai országok gazdasági növekedése ugyancsak visszavett első féléves, optimizmusra okot adó lépéseiből. Csehország, Magyarország és Szlovákia – a régió három, Németországtól leginkább függő országának – GDP-adatai az első félévhez képest csalódást okoztak. Az EU27 átlaga 0,2%-os emelkedés az előző félévhez képest, míg a tavalyi év azonos időszakához képest 1,7%. Németország mindössze 0,1%-os növekedést mutat, Franciaország pedig stagnál. Az adósságproblémákkal küzdő országok növekedése átlagosnak mondható, ami közel sem megnyugtató. Érzékelhető, hogy a kormányzati megszorítások a gazdaság visszaesését eredményezik, ugyanakkor más kiút egyelőre nem látszik, legalábbis az EU kikényszeríti a megszorításokat.
Igazán jól teljesítettek az eurózónán kívül lévő balti államok (Lettország 2,2%-ot nőtt, Észtország 1,8%-ot), ugyanakkor a skandináv országok GDP-adatai is magasnak mondhatók (Svédország 1%-os GDP-bővülést, Finnország pedig 1,2%-ost jelentett).
Vagyis úgy tűnik, erős kezű, karizmatikus és legitim vezetőkre van szükség, hogy a befektetők bizalmát visszanyerjük, ugyanis a hosszas egyeztetési mechanizmusok egyelőre nem hoztak eredményt a GDP-adatokban (az Egyesült Államok leminősítése is mindenekelőtt a kongresszusi egyeztetések elhúzódásának volt köszönhető). Persze, senki nem vonja le ebből azt a következtetést, hogy a diktátorok kora jött volna el, de felelős politikusokra nagyobb szükség van, mint bármikor.
