2024. july 31., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Lassan gyűl a pénz a Brâncuşi-szoborra

  • 2016-06-16 14:22:51

A Román Nemzeti Bank múzeumában állították ki az állam által közadakozásból megvásárolni tervezett Brâncuşi-szobrot, mert a vártnál kevesebb pénz gyűlt össze eddig.

A Román Nemzeti Bank múzeumában állították ki az állam által közadakozásból megvásárolni tervezett Brâncuşi-szobrot, mert a vártnál kevesebb pénz gyűlt össze eddig.
Constantin Brâncuşi, a huszadik századi modern szobrászat egyik meghatározó egyénisége alkotta A Föld bölcsessége című, egy földön ülő meztelen nőt ábrázoló kisplasztikát. Ezt a szobrot a tulajdonosai el akarják adni, és a román állam megegyezett velük még márciusban, hogy 11 millió euróért megvásárolja. Az összeg több mint felét, 6 millió eurót közadakozásból akarják összegyűjteni, a többi 5 millió eurót az állam állja.
A szobor eddig az elnöki hivatalnak is otthont adó Cotroceni-palota múzeumában volt kiállítva. Corina Şuteu kulturális miniszter reményét fejezte ki, hogy az új helyen a szobrot még többen fogják megtekinteni.
Ebből az alkalomból Dan Suciu kormányszóvivő bejelentette, hogy a május közepén meghirdetett és szeptember 30-ig tartó közadakozás eredményeként eddig 212 ezer euró gyűlt össze. A hatóságok abban reménykednek, hogy a következő időszakban többen ajánlanak fel anyagi támogatást, ugyanis még bizonyos felületeken nem kezdődött el a közadakozás népszerűsítése.
A tervezett akciók között szerepel egy maratoni adománygyűjtő műsor a köztévében és a telefonos adománygyűjtés bevezetése. Jelenleg hat banknál lehet felajánlásokat tenni.
A gyűjtés sikerességét nehezíti, hogy a legnagyobb román politikai erő, a PSD elnöke, Liviu Dragnea korábban úgy nyilatkozott: nem fog pénzt adományozni a Brâncuşi-szobor megvásárlására, mert nem ért egyet a közadakozás gondolatával. Szerinte az államnak kellene kifizetnie a teljes összeget. A politikus az adománygyűjtést a Dacian Cioloş kormányfő által vezetett szakértői kormány „po-pulista” kezdeményezésének nevezte. A kampányt támogató Maia Morgenstern színésznő ugyanakkor azt mondta, hogy a közadakozási akció több merő üzleti vállalkozásnál, szerinte Brâncuşi „az emberséget szimbolizálja, azokat az értékeket, amelyekre törekszünk”.
Brâncuşi 1876-ban született Romániában és 1957-ben halt meg Párizsban. Kevés műve található hazájában, köztük egyik legismertebb, egy monumentális zsil-vásárhelyi alkotás, A végtelen oszlop, amelyet az első világháború áldozatainak emlékére emeltek 1937-ben. Az eladásra kínált műalkotás tulajdonosai jelenleg Paula Romaşcu Ionescu és Alina Serbanescu, a szobrot 1911-
ben megvásárló Gheorghe Romascunak, Brâncuşi egy barátjának a leszármazottai.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató