2024. july 29., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Lassan egy éve saját zsebre ingáznak iskolába a vidéki diákok

Tiltakozással kezdték a tanévet több székelyföldi városban a diákok, akiknek a kormány tizenegy hónapja nem térítette meg az ingázási költségeket.

Tiltakozással kezdték a tanévet több székelyföldi városban a diákok, akiknek a kormány tizenegy hónapja nem térítette meg az ingázási költségeket. És miután lassan egy éve kénytelenek saját zsebre iskolába utazni a tanulók, a helyzetet csak tetőzi, hogy a kormány egy sürgősségi rendelettel maximalizálta a havi bérletre igényelhető összegeket.

Az érvényben lévő tanügyi törvény szavatolja, hogy azoknak a középiskolás tanulóknak, akik nem folytathatják tanulmányaikat saját településükön, azaz vidékről ingáznak, legtöbb 50 kilométeres távolságról, a minisztérium teljes egészében megtéríti az utazási költségeket. Azoknak pedig, akik távolabbról kénytelenek ingázni, és albérletben vagy bentlakásban laknak, félévente nyolc utazás költségét fizetik vissza. Ennek ellenére a költségek megtérítése közel egy éve várat magára.
Az illetékesek szerint a kialakult helyzet hátterében az áll, hogy az egyes megyékben üzemelő szállítócégek által alkalmazott árak indokolatlanul magasak voltak, ugyanarra a távra esetenként egy másik megyében az összeg sokszorosát kérte el a szállító a diákoktól, ezért az oktatási minisztérium erre szánt költségvetése nem volt elegendő az összegek megtérítésére, emiatt úgy döntött, maximalizálja az utazási támogatást. Augusztus 30-án jelent meg a Hivatalos Közlönyben a 2013. évi 29-es számú sürgősségi kormányrendelet, amelynek 15-ös cikkelye értelmében az új tanévtől kezdődően korlátozzák a diákoknak nyújtott ingázási támogatás mértékét, azaz meghatározzák a havi bérletre igényelhető maximális összeget. Az új szabályozás értelmében ezentúl egy három kilométernél kisebb távon ingázó diák havi utazási bérletére 26 lejt biztosít a szaktárca, a hosszabb, három és ötven kilométer közti távon utazó tanulók útiköltségéhez kilométerenként további 2 lejjel járul hozzá az állam, de a pluszköltség értéke nem haladhatja meg a havi bérlet árát. Eszerint tehát ötven kilométeres távra bérletenként havonta legtöbb 120 lejt térítenek meg a diákoknak. Viszont ez nem minden esetben fedi majd a havi bérlet árát, ugyanis az egyik, vidéki járatokat is üzemeltető cég honlapján fellelhető adatok szerint ha egy sárpataki tanuló Marosvásárhelyre jár iskolába, a hétköznapokra szóló bérlet havonta 165 lejbe kerül. Ha egy diák Sáromberkéről ingázik naponta Marosvásárhelyre, akkor a havi bérletért 149 lejt kell fizetnie, ha Vajdaszentiványról utazik a tanuló a megyeközpontba, akkor az a családnak havi 198 lejes kiadást jelent.
Ştefan Someşan Maros megyei tanfelügyelő májusban azt nyilatkozta, hogy akkor 4,5 millió lejre rúgott az összeg, amivel a szaktárca a Maros megyei ingázó diákoknak tartozott. Tegnap többszöri próbálkozásunkra sem sikerült elérnünk a főtanfelügyelőt, a tanfelügyelőség könyvelőségén annyit tudtunk meg, hogy tavaly november óta nem térítették meg a bérletek árát az érintett diákoknak.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató