Lapozó
2014-03-07 14:49:04
- Kaáli Nagy Botond
Korunk, 2014. március. Detektívtörténetek.
Huszonöt éve olvasok krimiket, negyed évszázad, ötven félév, száz évszak óta. Ez, ismerjük el, marha sok. Több ezer rejtély, legalább háromszor annyi hulla, több, mint száz nyomozófigura. Rendőrök, titkosügynökök, hivatásos és tanácsadó és műkedvelő detektívek, szerzetesek, katonák, keresztes lovagok, krimiírók, költők, vámpírok, magánnyomozók, vénkisasszonyok... Köznyelvileg szólva épp csak akasztott ember nem volt köztük, azazhogy, hoppá, mégis. (Miklós Ágnes Kata). A bűnügyi regény dinamizmusa (s ez a dinamizmus a műfaj transzmediatikus szóródásában – mozifilmek, televíziós sorozatok, képregények, videojátékok – is tetten érhető) összefüggésben áll a társadalmi érzékenységgel. Varga Bálint már említett írását idézem: „Az elmúlt ötven-hatvan évben a krimi lett a társadalmilag legérzékenyebb zsáner. Hihetetlenül gyorsan válaszol a modern kor problémáira, roppant sokrétű, és nagyon alkalmazkodó.” Számtalan példát hozhatnánk arra, hogy egyes kultúrák bűnügyi regényei hogyan szólnak aktuális társadalmi problémákról vagy olyan elfojtott múltbeli traumákról, mint például az adott nemzet különféle háborúkban játszott szerepe. (Kálai Sándor). A Linda váratlan sikere (amely nemzetközi siker volt) azt mutatja, hogy a nyolcvanas évek Magyarországa már befogadó volt a nyugati mintára újjáírt szereplőkre. A női hard-boiled hősök szabadságérzete, individualista szemlélete, valamint az elfogadott beidegződésekkel szembeni tiltakozásuk bizonyos szempontból az oly hőn áhított Nyugatot hozta közelebb. (…) A sorozatban – legalábbis a bűnügyekkel kapcsolatos helyszíneken – megjelenő életkörülmények és életszínvonal, Linda mindenütt – többek közt Budapest elegáns körzeteiben és nyugati miliőiben – megmutatkozó otthonossága, magabiztos (pro)feminista fellépése és harcművészete az ország egyfajta futurisztikus imázsát testesítette meg, amelyben egyedülálló módon keveredtek a szocialista krimi (és erkölcs) kliséi és az állami ideológia kikezdése. (Zsámba Renáta). Mi az, amiért az emberek megveszik ezeket a könyveket, és amiért újra meg újra elmennek a moziba, hogy ezekkel a figurákkal találkozzanak? Valami izgalom veszi őket körül. Drakula is rengeteg variáción ment át megalkotása óta – mára egyes filmekben csinos férfiú, akiért (szó szerint) halnak a nők –, beépült a populáris kultúrába. És nemigen akad több ilyen jellegű figura. (András Sándor). A város gyarapszik, hanyatlik és úgy pusztul, ahogyan a test is hanyatlik. Úgy tűnik, hogy a városnak megvan a saját élete, s ez nem csupán az ott élő emberek tevékenységének összeadódását jelenti, hanem a város önálló lényként felfogott életét is. E szerint a meglátás szerint tehát Londonnak teste, lelke és saját élete van, amelyet tudatos politikai vagy városarculat-formáló erők nem minden esetben és csak részben képesek befolyásolni vagy irányítani. Ez a nézet egybevág a már korábban említett viktoriánus elmélettel a nagyvárosi bűnözést illetően: amikor bűntény történik, az annak a jele, hogy a város megbetegedett, és orvosra van szüksége. (Hudácskó Brigitta). Ezen a ponton ér össze a Faust-mítosz nemcsak az amerikai mítosszal, de Oedipus mítoszával is, hiszen Oedipus az, aki isteni segítség nélkül fejtette meg a Szfinx talányát. Luis Cyphre, vagyis Lucifer természetesen épp Harry Angelt, ezt a műfajtipikusan magányos noir detektívet bízza meg Favorite felkutatásával, akinek a filmben még a lakását, a személyes terét sem látjuk, akit csak az érdekel, hogy végére járjon az aktuális ügynek, s aki ehhez nem riad vissza a törvényszegéstől sem (Bényei Tamás). Korunk, 2014. március. Detektívtörténetek.
