Láng Orsolya: illúziók tárháza
amikor a nagyszüleim csomagot küldtek
az mindig szenzáció volt
akár a kerti alma nedvességétől átitatott kartondoboz
akár valami konzisztensebb érkezett
kötött holmik, disznóságok
egyszer nagyanyám – az egykor parasztlányként is
„szépreményű hölgy” – tervei szerint
az úrifiúnak indult, de rátermettsége miatt
gazdálkodóvá lett nagyapám készítette
szerzemény jött: egy kaleidoszkóp
három összeillesztett üveglapsáv
közöttük egy csipetnyi színes flitter
(megmaradt az általuk dresszírozott
tornászlányok dresszeinek dekorációjából)
bevonva a méterárupult alól beszerzett
ritka mintázatú anyaggal (virágos!)
elszigeteltek a való világtól
egy spektákulumot
az ingerszegény játékboltpolcok
és az ingergazdag katasztrófaturizmus
kulisszái közt
a nyaranta konyhafalra vetített
árnyjáték mellett
az ujjak közé szúrt gyufafejszemek
és a harisnyából varrt babák
a patakra járó libacsorda tollaiból faragott
bababútor mellett
maga volt a hiánygazdaság megillatosult csodája
a természetközeli embertől karnyújtásnyira
lévő okkult tudomány közvetítője
a létező világok egyik legjobbika
amelyből fél szemünket lehunyva
részesülhettünk
a véletlen szabályossága
a magábanvaló perspektívája
az esetlegesség következetessége
az egymásmelletiség geometriája
az eleve elrendelés játékossága
a disszonancia összhangzattana –
szóval
az elérhetetlen Van
és a megleshető Nincs
és akkor még halvány fogalmunk sem volt
a forradalomról
sem arról, hogy az is meghal, aki lát
és az is, aki megmutat
