Lánc

• 2011-05-30 12:41:50

• Virág György

Fényes nappal a lakásunk közvetlen közelében, feleségem nyakából letéptek egy kb. 6 grammos aranyláncot, medállal együtt.

Május 26-án, fényes nappal, fél 1 körül, a 40 éve lakott lakásunk közvetlen közelében, feleségem nyakából letéptek egy kb. 6 grammos aranyláncot, medállal együtt.

Az első döbbenetből még fel sem ocsúdott nejem segítségére sietett egy számunkra teljesen ismeretlen, román nemzetiségű szomszéd, aki a mintegy 15 éves, áldott állapotban (!) levő tettest nemcsak elfogta, hanem a rendőrséget is értesítette telefonon. A nyakláncot egyébként az elkövető eldobta, azt minden valószínűség szerint a vele „együttműködő”, ugyancsak fiatalkorú két fiú ragadta magával, míg feleségem és az ismeretlen szomszéd a lánnyal (?) volt elfoglalva.

A rendőrség képviselői hihetetlenül hamar a helyszínen termettek, és feleségemmel együtt a tettest is felvitték a Borsos Tamás utcába, nyilatkozattételre. Miután feleségem hívására magam is megjelentem, hamarosan kiderült: az elkövető aznap éppen a rendőrségről távozott, hasonló bűncselekmény elkövetése miatt. A hivatalos rendvédelmiek már régen ismerik. Bukaresti illetőségű, kiskorú, akinek viselt dolgai miatt a rendőrség több alkalommal kérte az ügyészségtől, vegyék ki abból a környezetből, ahol él, talán egy közösségben (gyermekjogvédelem?) kezelhetőbbé válik, jobb útra tér. Mindmáig semmilyen intézkedés ebben az értelemben nem történt, a rendőrség ezen túl tehetetlen, kénytelen szabadon engedni a kiskorú bűnözőt, aki egyébként meg is adta a vele együttműködő egyik fiú nevét, akit szintén ismer a „közeg”.

Rendkívül hálás vagyok annak a szomszédnak, aki a civil kötelesség szép példáját adva, nem törődve a nyilatkozattétel okozta kellemetlenséggel, a hivatalos eljárás kétségtelen időtöltéssel járó bosszúságával, megtette azt, amit nagyon sokan nem tesznek meg.

Miután a rendőrségen tisztáztuk az elkövető távollétében, hogy nincsenek vérmes reményeink, elvárásaink az elszenvedett kár megtérítéséért, de vállaljuk a teljes ügymenet véghezvitelét, a szolgálatos és ügyünkben eljáró rendőrfelügyelő arra kért, hogy a minimális, nyaktájon okozott sérülést dokumentálandó, feleségem jelenlétére szükség van a bűnügyi orvostani intézetnél. Ezt természetesen megtesszük, hiszen magunk is azt valljuk, hogy ennyivel tartozunk a társadalomnak.

A leírt esetet tanulságként, immár személyes tapasztalat okán teszem közhírré: bármennyire is sajnálatos, ami történt, ennél sokkal fontosabb, hogy felhívjuk embertársaink figyelmét a jelenségre, és biztassunk mindenkit arra, hogy ne mondjon le – az esetleges adminisztratív eljárások fáradságos volta miatt – jogos igényéről, még ha remény sincs az anyagi kár megtérítésére. Nem másért, de ha olyan társadalomban akarunk élni, ahol az erő mindent meghatároz, akkor maradjunk csendben, nehogy az elkövetők véres bosszút álljanak rajtunk. Csak akkor aztán ne csodálkozzunk.

Ismételten megköszönve a civil kurázsit tanúsító szomszédnak, valamint a rendőrség hivatalban levő személyzetének a gyors közbeavatkozást, maradok a hittel: sokkal szélesebb összefogásra van szükség ahhoz, hogy ne térjünk napirendre közömbösen az ilyen és ehhez hasonló esetek láttán!