2024. december 4., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Erősebb nemzetközi védelmet kért az ENSZ kisebbségi fórumán Szilágyi Zsolt

Az ENSZ 17. kisebbségi fórumán felszólalt az Erdélyi Magyar Szövetség külpolitikai kabinetjének vezetője, Szilágyi Zsolt. Az évente megrendezett fórumra több száz kisebbségi vezető érkezett a világ minden részéről – áll az Erdélyi Magyar Szövetség közleményében.

Gyakran tapasztalható a gyűlöletbeszéd a nyilvános térben

November 29-én Szilágyi Zsolt az erdélyi magyarok helyzetéről azt mondta Genfben, hogy mindmáig gyakran tapasztalható a gyűlöletbeszéd a nyilvános térben, a médiában és a sporteseményeken. Az előítéletek és a stigmatizáció ellen pedig a közvélemény-formálóknak és az állami szerveknek igenis fel kellene lépniük.

1989 óta az erdélyi magyarság egyenlő jogokat és esélyeket, oktatási jogokat, kulturális önkormányzást, a kommunista diktatúrában elkobzott javak visszaszolgáltatását, valamint az önrendelkezési jogokból fakadó területi önkormányzást követeli. Mindezt békés, demokratikus módon. A média gyakran ezeket a követeléseket nem megoldási javaslatként, hanem veszélyként mutatja be. Léteznek pozitív modellek: Dél-Tirol, az Åland-szigetek státusa, de még Szlovéniában, Szerbiában is. És ide tartozik a magyarországi nemzetiségi törvény is, amely kulturális autonómiát biztosít a kisebbségeknek. 

A román kormány visszautasítja a demokratikus, nyílt párbeszédet

A probléma az, hogy a román kormányzat visszautasítja a demokratikus, nyílt párbeszédet az önkormányzat, az autonómiák lehetséges megvalósítási formáiról.

– Európai szinten szomorú, hogy az Európai Bizottság visszautasította a Minority SafePack polgári kezdeményezést, de a harcunknak nincs vége: következik a nemzeti régiókról szóló kezdeményezés benyújtása. Több, erősebb és számonkérhető nemzetközi normára és védelemre van szüksége az európai nemzeti közösségeknek, kisebbségeknek – zárta szavait az erdélyi politikus.

A fórumon felszólalt Szijjártó Péter magyar külügyminiszter is, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy a kárpátaljai magyarság anyanyelvi oktatása veszélyben van, és semmilyen rendkívüli helyzet nem indokolja egy kisebbségnek a kormányzat általi diszkriminációját. A felvidéki jogász, Kartai Gergely pedig a felvidéki magyarok autonómiakövetelését mutatta be az ENSZ kisebbségi fóruma előtt. 


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató