Az utcánkban napok óta meghúzódik egy kutya. Feketés-barnás szőrű, elkorcsosult farkaskutyának látszik. Szelíd állat, s aki megszólítja, egy ideig elkíséri, majd visszakullog megszokott helyére, egy gépkocsi árnyékába.
Az utcánkban napok óta meghúzódik egy kutya. Feketés-barnás szőrű, elkorcsosult farkaskutyának látszik. Szelíd állat, s aki megszólítja, egy ideig elkíséri, majd visszakullog megszokott helyére, egy gépkocsi árnyékába. Nem tudom, hogy a gazdájától oldott-e kereket egy óvatlan pillanatban vagy igazi kóbor kutyának számít. Azt viszont ő nem sejti, hogy sorstársaival együtt napok óta főszereplője a romániai televízióadásoknak. A főváros vezetősége és a kormány viaskodik afölött, hogy mi legyen a kóbor kutyák sorsa. A nagy sajtónyilvánossággal létrehozott hivatalos menhelyeken ugyanis befogadják, esetleg ivartalanítják, majd szélnek eresztik őket. Ez azonban nem elegendő ahhoz, hogy megvédje a felnőtteket vagy kisgyermekeket az elkeseredett vagy felbosszantott kóbor kutyák támadásától. A labda ide-oda gurul a bukaresti főpolgármestertől a kutyaügyben óvatos kormányfőig, s onnan tovább a tisztelt nagyérdeműnek, hogy a helyes megoldást népszavazás döntse el. Játék a felelősséggel, szánalmas kutyakomédia, ami enyhe kifejezés a szemünk előtt zajló események megnevezésére. A rendszerváltás óta ugyanis Románia csak ideig-óráig volt képes a gazdátlan ebek sorsának rendezésére. Pénz régen nincs már arra, hogy a menhelyeket bővítve „az ember barátjaként” gondozzák őket. Az elaltatásukról pedig nem mernek dönteni, mivel Európa-szerte felhördülnének az állatvédők. Így hát passzolgatnak jobbra, balra, s közben a saját tekintélyüket viszik vásárra. S elvárják, hogy az egyszerű polgár is belássa: olyan mélyre süllyedtünk, amikor nem lehet elsőrendű fontosságúnak tekinteni a senkihez sem tartozó ebek gondozását. De a megoldás nem maradhat el, s ha arra a jelenlegi kormány is képtelennek látszik, hogyan reménykedhetünk abban, hogy az ország halasztást nem tűrő dolgaira megtalálják a legjobb megoldást? Mert valljuk be őszintén, már nemcsak a kutyák, kisebb-nagyobb embercsoportok is kóborolnak biztos lakás nélkül a mindennapi betevő falat megszerzéséért. Vajon az ő sorsuk mi lesz? És az ebeké? Valaki megszavazza, hogy elaltassák őket?
