Kutatók a diktatúra „R hálózatát” sejtik a Ceauşescu 1989-es elmenekülése utáni katonai diverzió mögött

Egy újabban megjelent tanulmány szerzői szerint

az 1989-es romániai forradalmat december 22-étől – Nicolae Ceauşescu kommunista diktátor elmenekülésének időpontjától – egy katonai diverzió állította le, amelyet a diktatúra idején kialakított „R hálózat” hajtott végre, s amelynek vezetői – miután a diktátort „feláldozták” –, saját hatalmuk átmentése érdekében véres cselekményeket provokáltak.

Az 1990-es romániai tüntetéseken gyakran skandált: „Ki lőtt belénk 22-e után?” rigmust címébe emelő tanulmányt Andrei Ursu és Mădălin Hodor romániai történészek, valamint Roland O. Thomasson amerikai politológus jegyzi. A Revista Drepturile Omuluiban közzétett 130 oldalas tanulmány arra keresi a választ, hogy kik a felelősek a diktátor elmenekülését követően, a Ion Iliescu nevével fémjelzett csoport hatalomra jutása után bekövetkezett vérengzésekért.

A forradalmi eseményeknek 1290 azonosított halálos áldozata van. Közülük 177-en a Ceauşescu által elrendelt sortüzeknek estek áldozatul Temesváron és más városokban. A többség azonban az ezt követő napokban, vélt terroristák elleni harcban vesztette életét.

Mădălin Hodor, a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) tudományos kutatója, a tanulmány egyik szerzője az MTI-nek elmondta: immár az ügyészség is kijelentette, hogy a „terroristák elleni harcot” egy kimondottan erre kiképzett titkos hálózat szervezői provokálták és hajtották végre.

Elmondta: az „R hálózatot” (R – rezistenta – ellenállás) az 1968-as prágai tavasz tanulságait leszűrve hozta létre a román pártvezetés a Ceauşescu-rendszer idején. Tagjai a hadsereg, a Securitate (politikai rendőrség), a „hazafias gárdák” és a kommunista párt erre kiválasztott és kiképzett aktív, illetve visszavonult tagjai voltak. A román katonai doktrína 1972-től tartalmazta a nép honvédő harcának a gondolatát, amely egy ellenséges megszállás esetén alkalmazandó nem hagyományos hadviselést jelentett.

A kutató szerint az „R hálózat” létezéséről korábban csak nyilatkozatokból lehetett tudni, de kutatásaik során két olyan cikkre bukkantak a Securitate belső folyóiratában, amelyek pontosan leírták a hálózat felépítését, működési elvét. Eszerint az „R hálózat” tagjai különböző struktúrákba (a hadseregbe, a Securitatéba, a kommunista pártba) illeszkedtek, de olyan civilek is voltak közöttük, akiket a sorkatonai szolgálat alatt szerveztek be. A hálózatnak egy-egy városban két-három sejtje is működött. Tagjai egy előre rögzített jelre az előre rögzített helyen gyülekeztek, ahol fegyverek, kommunikációs és diverziós eszközök álltak rendelkezésükre.

Mădălin Hodor szerint ennek a hálózatnak bizonyos részei működésbe léptek 1989 decemberében. A történész szerint a „víz mérgezettségére”, a „terrorista támadásokra”, a „küszöbön álló légi támadásokra” vonatkozó – minden valóságalapot nélkülöző – bejelentések a diverziós hadműveletek iskolapéldái. Például egy Brassóhoz közeledő helikopterrajról szóló bejelentés után a légvédelem radarjai – vélhetően valamilyen elektronikai zavarás következtében – tényleg olyan jeleket észleltek, amelyek a közeledő légi járművekre utaltak. A megtévesztett légvédelmisek lőttek is a levegőbe, ezáltal az „R hálózat” elérte, hogy azt higgyék, valóban a volt diktátor „terroristáinak” a támadását hárítják el.

A történész a katonai diverzió három komponensét azonosította. Elkövetői hamis légi célpontokat generáltak, pánikkeltő hírek terjesztettek, és a fegyveres erők elleni támadásokat szimuláltak. Meglátása szerint a hálózatnak nem voltak politikai céljai, sejtjei az immár nem Ceauşescu irányítása alatt álló hadsereg és politikai rendőrség parancsnokaitól érkező utasításokat teljesítették. A kutató e katonai diverziónak tulajdonította, hogy a szándékos zavarkeltés eredményeként a hadsereg egyes alakulatai más alakulatok ellen kezdtek harcolni úgy, hogy a harcban álló felek mindegyike Ceauşescu külföldi terroristáit vélte a másik oldalon, és hogy a fegyverhez jutott civil lakosság vélt terroristákra lőtt az utcákon.

Mădălin Hodor szerint a diverziókeltés hármas célt szolgált. Egyfelől próbálta menteni a hadsereget és a Securitatét a Ceauşescu által pár nappal korábban elrendelt vérengzések végrehajtásának a felelőssége alól, másfelől próbálta intézményesen átmenteni ezeket a szervezeteket az új rendszerbe, harmadrészt megpróbálta leállítani a forradalmat egy olyan pillanatban, amikor csak Ceauşescu bukik, de a rendszer tovább él. A történész elmondta: az ügyészség jelenleg Ion Iliescunak és a hatalom megszerzőinek a felelősségét vizsgálja a december 22. utáni vérengzésekben. Úgy vélte azonban, hogy nekik aligha állt módjukban irányítani az eseményeket. Mădălin Hodor félőnek tartotta, hogy – miként az 1989-es kirakatperben a Ceauşescu házaspárra hárították a teljes felelősséget – a jelenleg folyó ügyészségi vizsgálat Iliescut hozza ki bűnbaknak, és homályban hagyja a vérengzések más felelőseit.

A kutató felidézte: 1989. december 17-én Ceauşescu egy Magyarország felől érkező szovjet–magyar támadást vizionált, a külső támadásra érvényes katonai jelszót adta ki, és ezzel háborús helyzetet idézett elő az országban. A katonai diverzió kiagyalói pár nappal később ugyanezt a forgatókönyvet alkalmazták, csak most már Ceauşescu „terroristáit” mutatták fel a hamis célpontként, hogy a véres színjátékban a nép védelmezőiként tűnhessenek fel. Ez a forgatókönyv arra is alkalmas volt, hogy a december 22. utáni áldozatokat Ceauşescu számlájára írhassák, és ezt a vérengzést hozhassák fel indokként a diktátor és felesége sürgős kivégzéséhez.