A kultúra öl, butít és nyomorba dönt, avagy a bukaresti parlament újabb zseniális ökörsége. Ki-ki maga eldöntheti, hogy miként minősíti a kulturális termékekre kivetendő luxusilletéket.
A kultúra öl, butít és nyomorba dönt, avagy a bukaresti parlament újabb zseniális ökörsége. Ki-ki maga eldöntheti, hogy miként minősíti a kulturális termékekre kivetendő luxusilletéket. Ugyanis a törvényalkotók a dohánytermékeket és szeszes italokat sújtó zárjegyhez hasonlatos kultúrbélyeg bevezetését fundálták ki. A felsőház hallgatólagosan elfogadta a benyújtott törvénykezdeményezést, magyarán: nem pazarolták rá drága idejüket, miközben bűnvádi gyanúba keveredett exminiszter szenátortársaik golyózásaival voltak elfoglalva. A kultúrbélyeg-tervezet pikantériája, hogy az alkotói szövetségek kezdeményezését számos, civilben író vagy művész honatya is támogatta. Most visszakoznak, hogy nem úgy gondolták. A jó szándékú elképzelésüket eltorzítva látják viszont, de a képviselőházban majd helyrepofozzák, és minden a legnagyobb rendben lesz. De semmi sincs rendben. A szenátorok többet tekeregnek, mint amennyit dolgoznak. Nem sokat foglalkoznak a törvénytervezetek csiszolásával, vitájával. Évente több száz esetben alkalmazzák a hallgatólagos elfogadás kiskapuját. Csak miután életbe lépnek ezek a jogszabályok, derül ki, milyen „káros” elemeket tartalmaznak. És ekkor beindul a toldozás-foldozás vég nélküli folyamata. Jelen esetben a könyvkiadók fújtak riadót, mivel szerintük az olvasóknak és a kiadóknak kellene megfizetniük a tervezetben szereplő illetéket, de más kulturális területek működését is nagyban megnehezítené. Gabriel Liiceanu író szerint a törvénytervezet jogi és morális tekintetben is több sebből vérzik. Az Európában ismeretlen „bélyegezés” még a diákoknak szánt szöveggyűjteményeket és oktatási kiadványokat is sújtaná. A nyomtatott tudás fogyasztásában amúgy is sereghajtó Románia ezáltal újabb lépéshátrányba kerülne a fejlettebb országokhoz viszonyítva. Az Erdélyi Magyar Könyves Céhre nézve végzetes lenne a kultúrbélyeg bevezetése, mivel az állami nyomdában gyártott „zárjegy” megvásárlása olyan pénzeket kötne le több évre, amelyeket csak részben szereznének vissza a könyv eladásakor. Az amúgy is terjesztési és eladási problémákkal küszködő kiadók csődbe jutnának. A napokban egy művelődési intézmény vezetője a közösségi oldalon zajló vitában megjegyezte: majd külföldről interneten szerezzük be a könyveket. Vagyis megújuló transzszilván szellemiségre, az itthon született művekre már nincs igényünk? Az évente megtartott könyvvásár nem ezt bizonyítja. A nyomtatott szó bölcső és fegyver is. Mindkettőre szükségünk van.
