Alig csengtek le az európai parlamenti és a helyhatósági választások, a figyelem középpontjába kerültek a parlamenti és az államelnök-választások. A minap jelentette be Marcel Ciolacu, hogy indul az államelnöki székért, Nicolae Ciucă mellett indul Elena Lasconi, az USR elnöke is, lesz jelöltje az AUR-nak, és az RMDSZ kongresszusa Kelemen Hunort kérte fel erre. A politikusok szuperválasztási évnek titulálták 2024-et. És ebben nincsen túlzás, hiszen hosszú időre meghatározza Európa és az ország jövőjét, hogy kit, kiket bízunk meg mi, választópolgárok azzal, hogy képviseljenek, irányítsák az országot, befolyásolják a sorsunkat. A választási statisztikák igazolják, hogy a legnagyobb a részvétel a helyhatósági választásokon, hiszen a jelöltek, azok a témák, amelyeket a kampányban felvetnek, közelebb állnak a szavazókhoz, közvetlenebbül érintik a mindennapi dolgainkat. A parlamenti és főleg az államelnök-választások iránt kevésbé érdeklődnek a választók. Pedig ez legalább annyira fontos, mint az, hogy ki lesz a polgármester vagy helyi tanácsos. Bármennyire is távolinak tűnnek azok a kérdések, amelyeket megvitatnak, és amelyekről döntenek a parlamentben, nem mindegy, hogy ki képviseli államelnökként az országot a különböző európai és világpolitikai fórumokon. Az is tény, hogy egyre nehezebb választani, hiszen a bonyolult világpolitikai kontextusban, a pandémia okozta és az orosz–ukrán háború miatti gazdasági válságban, a növekvő bevándorláshullám okozta szociális problémákkal bajlódó, ugyanakkor az Európai Unió alapjait is megrengető társadalmi-ideológiai irányvonalak (LMBTQ-kérdés, „zöldterror”) között őrlődve a politikai csatározásban csak kapkodjuk a fejünket, hogy milyen világban élünk. Bármennyire elcsépeltnek hangzik, de valójában – a demokratikus rendszerben – a választásokkor tudunk igazán beleszólni a nagyok dolgába, befolyásolni azt, hogy milyen legyen az életünk. Vannak ugyan radikálisabb megoldások is, mint a sztrájkok, tüntetések és egyéb nyomásgyakorló eszközök, de az adott helyzetben egyik államnak sem hiányzik, hogy még jobban elmélyüljön a válság. S hogy jól válasszunk, ahhoz tájékozottak kell legyünk, ne dőljünk be a populista, a jelenlegi gazdasági helyzetben kivitelezhetetlen ígéreteknek. Szembe kell néznünk azzal, hogy megnőtt az EU-szkepticizmus és erősödött a szélsőjobboldal. Egyik sem jó. Az előbbi, mert tetszik vagy nem, az Európai Unió kínálja a legjobb lehetőséget az egységes gazdasági, társadalmi és kulturális együttműködésre, amely a NATO-val – mint katonai szövetség – elengedhetetlenül szükséges a stabilitáshoz. A szélsőjobb pedig – a második világháború kirobbanásának körülményeiig visszatekintve – tudjuk, hogy mire vezetett. Mint ahogy a szélsőbal is, amelynek ideológiai béklyóját egész Kelet-Közép-Európa megszenvedte. Pragmatikus, a felmerülő és gyorsan változó helyzetben gyakorlati megoldásokat kínáló, a gazdasági fejlődést és a társadalmi békét szolgáló jogszabályokra van szükség, az uniótól a tagállamokig. És olyan diplomáciára, amely az európai értékek – az egység sokfélesége – kölcsönös tisztelete mentén megteremti azt a külpolitikai hátteret, amely egészséges gazdasági, társadalmi kooperációt eredményez az EU tagállamaival és azon kívül is. És nem hagyja figyelmen kívül Ázsiát sem. A következő időszakok politikai nyilatkozataiban jó lesz odafigyelni a részletekre.
Ami az RMDSZ-t illeti, a több mint három évtizedes politikai jelenlét tanulsága vitán felül az, hogy nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy az erdélyi magyarok képviseletéért egymás ellen versengjünk. Szükség van a politikai jelenlétre a helyhatóságoktól az Európai Parlamentig, hiszen a sorsunkról magunknak kell döntenünk. S a mindenkori államelnök-jelöltünknek is igazolnia kell, hogy egyenjogú államalkotó tényezőként vagyunk jelen Romániában, és közös érdekünk a haladás és a prosperitás.
