Krón Ernő (1924–2021)
Krón Ernő élete egy igazi vásárhelyi könyves történet, egy olyan ember története, aki nem tapsok közepette, nem ünneplések és csaták, diplomáciai sakkozások és politikai játszmák zajában, hanem egyszerű, tisztességes polgári életként vitte végig ezt a hosszú 20. századot. Ez az élet, amely átíveli az elmúlt 100 évet, 1924-ben kezdődött a Sáros utcában, ahol Krón Ernő István meglátta a napvilágot egy könyvkötő család egyetlen fiaként. A család, amely elismert iparos famíliának számított Vásárhelyen, néhány évvel az ő születése előtt kezdte el nagyvállalkozását, a Székely Naptár kiadását, kibővítve ezzel a könyvkötő- és díszdobozkészítő műhely tevékenységét. Édesapja a két világháború közötti vásárhelyi közélet egyik örökmozgó személyisége volt, vezető egyénisége a város iparosainak, műkedvelő színész, bálmester, a város első mozielőadásainak aktív résztvevője.
Krón Ernő, akárcsak öt testvére, a könyvkötő műhely csiriz- és nyomdafesték-illatában, színes papírok és gyönyörű nyomóformák között nőtt fel, egész kiskorától kivéve részét a munka minden fázisából, a naptárhajtogatástól a gerincek aranyozásáig, a felfűzéstől a megrendelők, többek között Bernády György polgármester úr kiszolgálásáig. A háború után az immár mesteroklevelet szerzett ifjú Krón Ernő itt dolgozott édesapja mellett 1952-ig. Az élet sodra letérítette egy kis időre a könyvek szolgálatától, a Marosvásárhelyi Állami Bábszínház bábszínészként alkalmazta, innen ment nyugdíjba 24 év után. Másoknak az a 24 év egy élet munkáját jelentette volna, Ernő bácsi esetében ez csak egy rendkívül színes, megvalósításokkal és huncutul mesélhető történetekkel teli rövid kitérő volt, amely által ugyanakkor nyomot hagyott sok vásárhelyi életében.
45 éve, 1976-ban vette át Krón Ernő a Sáros utca 8. szám alatt működő műhelyt, 45 éven keresztül fogadta rendületlenül édesapja és nagyapja egykori műhelyében a könyveik orvoslásáért, szépítéséért hozzá forduló bibliofilokat. Megrendelői között voltak nagyon illusztris személyek, ahogyan büszkén mesélte, ugyanakkor vásárhelyiek több generációjának könyvespolcán találjuk ott a keze nyomát, több ezer könyv szépségét varázsolta vissza. Ennek a műhelynek a hangulata is állandó volt, gyerekkoromban, ha bementem hozzá édesapám nyomában, ugyanúgy szólt a Marosvásárhelyi Rádió, ugyanúgy tele volt az asztal színesebbnél színesebb papírokkal, cérnákkal, kartonokkal, és ugyanolyan jókedélyűen mesélte Ernő bácsi a történeteket édesapámnak, mint néhány héttel ezelőtt még nekem. Szakkönyvekért, régi bibliáért és „meggyógyított” meséskönyvekért mentünk a műhelybe, de ugyanígy mehettek valamikor a nagyszüleim is édesanyámmal, és 2021-ben, még a kórházba kerülése előtti napokban is meséskönyvek, bibliák és régi vásárhelyi családi ereklyék orvoslásáért keresték fel a vásárhelyiek Krón Ernőt.
A lelkiismeretes, pontos munka mellett ugyanakkor megvolt Ernő bácsiban a szakma iránti felelősségérzet is: arra is gondja volt, hogy átörökítse tudását. Szívesen adta át a szakma titkait mindazoknak, akik kérték, a marosszentgyörgyi karmelita apácáknak, a Bethlen Alapítvány által létrehozott könyvkötő műhely mesterének és segítőinek, a Teleki Téka restaurátorainak és restaurátorsegédeinek, de részt vett a Márton Krisztina által szervezett tékás gyerekfoglalkozásainkon is.
Ugyanakkor felmérte tudásának egyediségét, azt, hogy ő egy kihalófélben lévő szakma egyik utolsó képviselője, és tőlünk, a Teleki Téka Alapítványtól már ő is kért. Kért és ezáltal kötelezett: ránk bízta, hogy keressük számára a fiatalokat, akiket betaníthat, és éltessük tovább a műhelyt, az eredeti formájában, amikor ő már nem lesz. Igyekeztünk és igyekszünk ennek a hagyatkozásnak eleget tenni.
Ez a történet röviden, de ez a történet egy század háttértörténete, Marosvásárhely elmúlt 100 évének története. Rendszerek és országhatárok változtak, ideológiák törtek fel és zuhantak alá, politikusok íveltek fel és koptak ki az emberek emlékezetéből, háború és diktatúra, forradalom és Európai Unió futottak át a történelmen, de az igazi 20. század akkor is az olyan emberek története, mint Krón Ernő, aki nap mint nap tette a dolgát, alázattal a munka iránt, függetlenül a fölötte átvonuló változásoktól: reggel kilenctől du. egyig, a háromlábú kisszéken ülve, szépséget és alapos, igényes munkát nyújtva, és ami a legfontosabb, átadva a titkokat az újabb generációnak. Gyereke ugyan nincs Ernő bácsinak, de nagyon sokan vagyunk, akik tanítványainak, gyerekeinek valljuk magunkat: ki a könyvkötés csínját-bínját tanulta tőle, ki a bábosszakmára vonatkozóan faggatta ki, de a munkához való hozzáállása, igényessége, kreativitása és életöröme sokunknak meghatározó életélménye.
Ha megkérdeztük tőle, hogy mi a hosszú élet titka, általában azt válaszolta: az, fiam, hogy állandóan dolgozz, és dolgoztasd az agyad, hogy minél szebben, minél becsületesebben elvégezd a munkát, ami neked jutott. Az, hogy hagyj magad után nyomot, nem feltétlenül névvel megjelölve, de becsülettel és szépen megcsinálva. Köszönjük, Ernő bácsi!
Lázok Klára főkönyvtáros,
Teleki Téka
