2024. august 2., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Közzétették az ukrán koalíciós megállapodás alapelveit

  • 2014-11-12 16:50:11

  • MTI

Közzétette a kormányalakítási tárgyalásokon részt vevő öt ukrán parlamenti párt a többségi koalíció és a kormány megalakításának, valamint működésének alapelveit.

Közzétette a kormányalakítási tárgyalásokon részt vevő öt ukrán parlamenti párt a többségi koalíció és a kormány megalakításának, valamint működésének alapelveit.

A koalíciós alapelveket rögzítő, szerdán nyilvánosságra hozott jegyzőkönyv szerint a koalíciót alapvetően három politikai erő, a Petro Porosenko ukrán elnök mögött álló tömörülés, Arszenyij Jacenyuk kormányfő Népi Frontja és a lembergi (lvivi) polgármester vezette Önsegítés (Szamopomics) alkotja, amelybe meghívást kapott az Oleh Ljasko vezette Radikális párt és Julija Timosenko Haza pártja.

A koalícióba nem kerülhet be a Viktor Janukovics posztjáról eltávolított volt államfő korábbi híveiből létrejött Ellenzéki Blokk. Eleve kizárt, hogy olyan képviselők kerülhessenek be a leendő kormány mögötti parlamenti koalícióba, akik annak idején megszavazták a január 16-i antidemokratikus törvényeket.

A kijevi Majdan téren folytatott tüntetések idején botrányos körülmények között elfogadott, a gyülekezési és a szólásszabadságot túlzott mértékben korlátozó – mára eltörölt – törvények egyebek közt megtiltották, hogy a demonstrálók sisakokat viseljenek, valamint engedély nélkül öt autónál nagyobb konvojban közlekedjenek. A jogszabályok elfogadása jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy az addig békés demonstrációk utcai összecsapásokká fajuljanak a tüntetők és rohamrendőrök között.

Korábbi sajtójelentések szerint 62 olyan képviselő szerzett mandátumot az új törvényhozásban, aki annak idején megszavazta az elhíresült január 16-i törvényeket.

A koalíciós alapelveket rögzítő jegyzőkönyv szerint a döntésekben minden kormányfrakciónak létszámától függetlenül egy-egy szavazata lesz. A kormány összetételét a miniszterelnöknek egyeztetnie kell a többségi parlamenti frakciókkal, a kabinet munkájáért pedig a kormányfőt személyes felelősség terheli. A dokumentum jogot ad a minisztereknek arra, hogy helyetteseiket maguk válasszák meg.

Szerdán a központi választási bizottság (CVK) közzétette a Holosz Ukrajini című közlönyben az október 26-án tartott parlamenti választások hivatalos végeredményét. Az elvben 450 fős verhovna radában 421 képviselői hely „kelt el”. Az Oroszország által törvénytelenül elcsatolt Krím félszigeten és az oroszbarát szakadárok által megszállt kelet-ukrajnai térségben nem tudták megrendezni a választásokat, vagyis voksolást az ország 225 egyéni körzetéből csak 198-ban tartottak, és két vitatott eredményű egyéni körzetben nem hirdetett hivatalos végeredményt a CVK.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató