2024. july 29., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Közvitán az e-személyi tervezete

 Az új személyi igazolvány internetes azonosítást is lehetővé tenne, így több elektronikus szolgáltatás is elérhetővé válna, ugyanakkor helyettesítené az egészségügyi kártyát, amely így érvényét vesztené.

Közvitára bocsátja a belügyminisztérium az elektronikus személyazonosító igazolványról szóló törvénytervezetet. Az új személyi igazolvány internetes azonosítást is lehetővé tenne, így több elektronikus szolgáltatás is elérhetővé válna, ugyanakkor helyettesítené az egészségügyi kártyát, amely így érvényét vesztené.
„A tervezetben javasolják az előző koncepció megváltoztatását, miszerint a mikrocsip nem tartalmazná az egészségbiztosításra vonatkozó információkat. Az egészségügyi kártya működése a belügyminisztérium által kibocsátott digitális bizonyítvánnyal lesz biztosítva, a mikrocsipbe kódolva. Az egészségügyi kártya érvényét veszti, amint a tulajdonos nevére kiállítanak egy elektronikus személyazonosító igazolványt” – mutat rá a belügyminisztérium.
Aki nem szeretne e-személyi igazolványt, a tervezet szerint továbbra is igényelhetne egyszerű igazolványt.
Egyelőre sem az elektronikus személyazonosító igazolvány árát, sem a kibocsátásuk kezdeti időpontját nem határozták meg.
A törvény kezdeményezői szerint az új személyazonosító igazolvány használatával a polgárok egyszerűbben hozzáférhetnének bizonyos elektronikus szolgáltatásokhoz, ezáltal pedig egyszerűsödhetnének a közigazgatási eljárások.
Az okmányt elektronikus aláírásra is lehetne használni, továbbá a belügyminisztérium alárendeltségébe tartozó intézményekben és a kormány által meghatározott más informatikai rendszerekbe való bejelentkezésekhez is lehetne használni.
Az e-személyit 14 éves kor előtt is kiállíthatják a hatóságok, amennyiben legalább egyik szülő igényli ezt. A 0-14 év közötti kiskorúak számára két évig, a 14-18 év közöttiek számára négy évig, 18 év fölött 10 évig lenne érvényes az egyszerű és az elektronikus igazolvány is.
Az elektronikus személyazonosító igazolványra rányomtatják a tulajdonos családnevét és keresztnevét, nemét, állampolgárságát, a születés helyét és idejét, aláírását, arcképét, személyi számát és lakcímét. A saját kezű aláírást kivéve ugyanezek az adatok fognak szerepelni az elektronikus formátumban is az igazolványban, azonban ezek az információk még kiegészülnek a szülők keresztneveivel és a tulajdonos biometrikus adataival, az arcról készült fényképével és két ujjlenyomattal. A hatóságok fokozatosan vezetnék be az új személyazonosító kártyákat, 18 hónap leforgása alatt.
A törvénytervezet szövegét a belügyminisztérium weboldalán, a www.mai.gov.ro honlapon lehet elolvasni. A javaslatokat, hozzászólásokat, véleményeket a dgj_transparenta@mai.gov.ro e-mail címre várják. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató