Közfürdők, gyógyfürdők (1.)

Nyári kánikulában a marosvásárhelyi könyvesházban miről is lehetne találóbb beszélgetőestet tartani, mint a fürdőzésről, a fürdőre járásról, aminek gazdag irodalma van a Teleki Tékában. Az erdélyi fürdők építészetét Imecs-Magdó Eszter, a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem doktorandusza kutatja, így ő volt Lázok Klára, az est házigazdájának egyik beszélgetőpartnere. Szolláth Hunor helytörténész a dualizmus kori és a két világháború közötti fürdővilág, s ezen belül megyénk híres üdülőhelye, Szováta fürdőéletén kalauzolt végig. Nemcsak szóban, képeslapgyűjteményének legszebb és legérdekesebb darabjaival is, amelyek a Teleki Téka árkádos folyosóján felnagyítva fogadták a Beszélő könyvek sorozat törzsközönségét. Akár a víz, olyan elemi erővel hatott a  klasszikus gitár erdélyi nagymesterének, dr. Beke István Ferencnek, a kolozsvári zenekonzervatórium tanárának, a Harmonia Cordis Egyesület elnökének játéka. 

Féltek a víz fertőző hatásától

Az emlékiratok tanúsága szerint beleborzonghatunk, hogy mennyire nem volt elterjedve a tisztálkodás a 17-18. századi Európában – vezette be a közfürdőzés, a gőzfürdők történetére való visszatekintést Lázok Klára. 

A mai ember számára felbecsülhetetlen értékű víznek közel sem volt akkora tisztelete a középkorban, mint manapság. A szennyezett víz hátrányait, káros hatását (betegségeket, rosszullétet) megtapasztalva a korabeli orvosok a víztől való óvakodásra intették az embereket – fejtette ki Imecs-Magdó Eszter. A víz negatív megítéléséhez az újkori járványok (kolera, pestis) is hozzájárultak. A korábban népszerű városi fürdőket bezárták, s a tisztálkodás csak az állig begombolt ruhából szabadon maradt testrészekre, az arcra és a kézre korlátozódott, a folyókban való fürdőzést rendelettel tiltották. A korabeli szakácskönyvek is a víztől való óvakodásról árulkodnak.

A folyami fürdőzés a katonai úszásoktatással terjedt el

A víz és a hozzá köthető tevékenységek megítélésében a 18. században a felvilágosodás eszméi hoztak változást. A közös, rendszeres fürdőzés gyakorlata a 18. század végén a katonai kiképzés részét képező úszásoktatással terjedt el. Nagyobb városokban folyami uszodák épültek fából, középső részükön kosaras medencével, amelyekbe be- és kiáramlott a víz, a széleken az öltözők álltak. E katonai létesítmények használatát idővel átengedték a civileknek. Az egyik budapesti uszodát Clark Ádám, a Lánchíd építésvezetője leleményes biztonsági szerkezettel látta el, ami képes volt a medence kosárrészét két perc alatt a magasba emelni, kizárva ezáltal a vízbe fulladás eshetőségét.

A városi közfürdők kialakulásában fontos szerepet játszott a 19. század kezdetén elterjedt alternatív gyógymód, a hidroterápia, amelynek gyakorlására vízgyógyintézetek nyíltak. Népszerűségük a század végére érte el tetőfokát. A fürdés, mosakodás, testmozgás kellemes testérzetet keltett, és ezáltal valóban segítette a gyógyulást, ami fontosabb szempont volt a tisztálkodásnál. A vízgyógyintézeteknek pozitív hatása volt a városi fürdők alapítására, amelyek hozzájárultak a fürdés gyakorlatának a városi közegben való elterjedéséhez, s a városiasodás reprezentatív elemeinek számítottak – hangzott el a beszélgetés során.

Marosvásárhelyi közfürdők 

Az 1880-as években két helyen volt fürdési lehetőség Marosvásárhelyen. A Lénárt-házban télen meleg kádfürdőt, nyáron hideg zuhanyfürdőket lehetett venni. A másik hatkádas fürdő a város sétálóhelyének használt Elba szigetén volt. Nyári kosárfürdőt is kialakítottak ugyanott, a nők számára egyszemélyes, a férfiaknak közös öltözővel és nagyobb kosármedencével. Zuhanyfürdő nyáron a Dicső-házban is működött. Ezeket a fürdőket az 1890-es évek elején a berendezés elhasználódása miatt sok negatív kritika érte, ezért a városvezetés elhatározta, hogy az Aranykakas fogadóval szembeni üres telken egy modern gőz- és kádfürdőt építtet. Vásárhely volt ugyanis az utolsó erdélyi város, amely nem rendelkezett ilyen létesítménnyel. A tervet aradi építész, a gyalogsági laktanya tervezője készítette, az építkezés 1896-ban kezdődhetett el, a fürdő 1889-ben nyílt meg. A tervezőnek nem volt könnyű dolga, mert a meleg víz és a gőz előállítása bonyolult műszaki feladatnak számított akkoriban, s gyakran fennállt a meghibásodás veszélye. A működtetés költségessége miatt a fürdőjegyek drágák voltak, s emiatt csupán a tehetősebb polgári lakosság engedhette meg magának, hogy a fürdőbe járjon.

Kádban és gőzben 

Megnevezése is tükrözte, hogy két részből, a gőz- és kádfürdőből állt, a kettő között nem volt átjárás, ezért külön jegyet kellett váltani. A kádfürdőben egy- és kétszemélyes fürdőszobák voltak fogassal, ülőalkalmatossággal, tükörrel, káddal. A gőzrészlegnek közös öltözője és nagyobb medencéje volt, hozzátartozott a gőzkamra, a masszírozóhelyiség, a langyos és a hideg vizű medence, a zuhanyozórészleg és a pihenőszoba. Használatát a délelőtti órákban javasolták. A gőzkamrába lépés előtt a vendégek hideg vízzel lezuhanyoztak, hogy a gőzkamra levegőjét melegebbnek érezzék. Első alkalommal 30 percet tartózkodtak a kamrában, tátott szájjal lélegezték be a gőzt, utána újra hideg vízzel zuhanyoztak, majd ismét bementek a gőzkamrába, ekkor ajánlott volt a szappanozás, a faágakkal való vesszőzés, kefével dörzsölés, hogy a bőr puhábbá váljon. Ezt követően a lehűlés volt a legfontosabb, rövid pihenőkkel megszakított hideg kádfürdőket vettek, s amikor a testük lehűlt, meleg vízben zuhanyoztak, ami kéjes testérzést keltett, majd köpenybe burkolózva elvonultak pihenni, s könnyű étkeket fogyasztottak. A pihenőrészlegen élénk társas élet folyt. 

A fürdőházak élete pontos szabályzat alapján zajlott. Délelőtt a gőzfürdő, délután a kádfürdő működött. A nők keddi napon használhatták, a férfiak a hét többi napján. A városi tisztviselők kedvezményes jegyre voltak jogosultak. 

Felrobbantották az épületet

A két világháború közötti működéséről kevés dokumentum maradt fenn, a II. világháború pedig a vásárhelyi köz- és gőzfürdő végét jelentette, a kivonuló német katonák ugyanis felrobbantották az épületet. Ha ez nem történik meg, akkor is hanyatlásnak indult volna a fürdő, mivel megszűnt az a polgári létforma, ami a fürdőházakat létrehozta és működtette. A berendezkedő kommunista államhatalom más fürdőkultúrát népszerűsített, s az elavult régi fürdőházak kis méretüknél fogva nem feleltek meg a tömegigényeknek. Ezért felszámolták, lebontották őket. Manapság a testápolást, pihenést, kikapcsolódást a wellnessközpontok biztosítják, de az a fajta társasági élet, ami a dualizmus korában a közös fürdők jellegét meghatározta, már nem jellemzi a mai fürdőket – egyeztek meg a beszélgetőpartnerek a városi kád- és gőzfürdők utódairól szólva.