2024. august 4., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A Maros Megyei Vészhelyzeti Felügyelőség egyhetes rendezvénysorozattal ünnepli szeptember 13-át, a romániai tűzoltók napját. 

Fotó: ISU


A Maros Megyei Vészhelyzeti Felügyelőség egyhetes rendezvénysorozattal ünnepli szeptember 13-át, a romániai tűzoltók napját. 167 évvel ezelőtt a tűzoltókatonák segítségével arattak győzelmet a török csapatok fölött a Dealul Spirii csatában, ennek tiszteletére szervezik évente az ünnepségsorozatot, ezáltal is felelevenítve társaik 1848-as hősi tettét, áldozatukat. 
Szombaton 9–15 óra között, vasárnap pedig 9–11 óra között a vészhelyzeti felügyelőség Horea utcai székhelyén, illetve a megyében működő alegységeinél nyílt napokat szerveznek, ahol gyakorlatok keretében tartanak bemutatókat az életmentők tevékenységéről, ismertetve a tűzoltófelszere-léseket, berendezéseket.
Csütörtöktől szombatig 10–14 óra között a Maros víkendtelepi szakaszánál vízimentő-bemutatókat tartanak és sétacsónakázás is szerepel a programban. Vasárnap reggel 8.30-kor Marosvásárhely főterén a tűzoltók IV. futóversenyére kerül sor, amelyre a verseny megkezdése előtt a Győzelem téren bárki benevezhet nemtől, életkortól függetlenül. Ugyancsak vasárnap délelőtt 10 órai kezdettel a prefektúra előtti téren előadások hangzanak el szeptember 13-a, a romániai tűzoltók napja jelentőségéről, ennek keretében rangfokozatokat osztanak. Ezt követően katonai ünnepi parádét tartanak a főtéren. A Maros Megyei Vészhelyzeti Felügyelőség nagysármási alakulatánál vasárnap a tűzoltók patrónusának szentelt egyházi szertartás keretében ünnepelnek – tájékoztatott Gagyi Mihai, a felügyelőség sajtószóvivője.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató